A rozsnyói Vojakovics Friedrich Tímea (36) megkapta Az Endometriózis Nagykövete díjat. Az endóval küszködő nők jó részét meddőség sújtja, ám Timi nagy harcos, néha a lehetetlent is megkísérti. Tavaly megszületett a kisfia, Dániel. Története sikertörténet, hiszen ez a születés maga a csoda!
Az endometriózis egyre gyakoribb betegség, okát nem ismerik. A méh nyálkahártyájának sejtjei elvándorolnak a testbe, és valahol lerakódnak. Ezek az endós sejtek aztán minden havivérzésnél ugyanúgy véreznek, mint a méh nyálkahártyája. Ám itt a vér nem tud eltávozni a testből: így ez olyan, mintha befelé vérezne a nő. A betegség tünete az erős menstruációs fájdalom, emésztési problémák vagy meddőség. A tünetek ciklikusak – a havi ciklushoz köthetők. Ma a meddőség 40 százalékának hátterében ez a betegség áll, és majd minden tizedik nőt érinti a civilizált világban.
Az endós sejtek gyorsan terjednek, lerakódnak a vastagbélre, vékonybélre, húgyvezetékre, de találtak már a tüdőben és az agyban is endós sejteket. Amennyiben nincsenek eltávolítva, belenőhetnek a szervekbe, összenövéseket, bélelzáródást, veseelégtelenséget is okozhatnak. A betegségre nincs gyógyszer, ami meg tudná gátolni az endós sejtek szaporodását. Diagnosztizálni csak laparoszkópiás műtéttel lehet – éppen ezért sokszor évekbe telik (7-10 év), mire az orvosok rájönnek, hogy mi a baj. „Ez idő alatt roncsolódnak a szervek. Öt évvel ezelőtt volt egy életmentő műtétem, amikor sikerült minden endós sejtet kitakarítani a szervezetemből. A sebészem azt mondta, szó szerint rekonstruálni kellett a kismedencémet, mert minden mindennel össze volt nőve” – mondja Timi.
A műtét után szövődmények léptek fel, ezért ileosztómát kapott, azaz a vékonybelét kivezették a hasfalára. (Három év alatt öt műtétje volt!). Sajnos, nálunk a betegség ismeretlen sok orvos számára. Ezért specialistához kell fordulni, aki fel tudja mérni, mekkora a baj.
Jól vagyunk!
Tudnivaló, hogy Timi tizenöt évig élt együtt az endóval. Nagyon meg kellett küzdenie azért, hogy normális élete legyen. Továbbra is segíti tanácsaival az endometriózisos betegeket a blogján. Ma az endometriózis szempontjából „tiszta” – ám ezúttal a koraszüléssel és annak velejáróival kellett szembenéznie.
– A kisfiatok májusban lett egyéves. Mi újság most nálatok?
– Danika szépen fejlődik, utolérte magát, már lépeget a bútorok mellett. A koraszülött babákat két évig még megfigyelik. Az orvosok szerint meglepően erős, éppen most fejeztük be a gyógytornát. A másik jó hír: leállamvizsgáztam mesterképzésen szociális munkás szakon.
– Sok endometriózissal küzdő nőt sújt a problémás teherbeesés. Megkérdezhetem, hogy természetes úton jött létre a terhesség, vagy lombikkal? Vagy erről nem akarsz beszélni?
– Lombikbaba a fiunk! Két évvel ezelőtt már volt egy terhességem, az is lombikkal. Ám fertőzés miatt a huszadik héten meghalt a baba. Még megvolt a rektovaginális fisztula és a belső katéter a vesevezetékemben. Állandó fertőzésem volt, nem tudtunk megszabadulni tőle. Császár lett a vége, vagyis egy újabb műtét. Úgy volt, hogy fél órát leszek bent a műtőben – ehhez képest két óra múlva végeztek. Akkor a férjem megijedt, és kijelentette, hogy ezzel befejeztük.
Vojakovics Friedrich Tímea nagy harcos, néha a lehetetlent is megkísérti. Tavaly megszületett a kisfia, Dániel. Története sikertörténet, hiszen ez a születés maga a csoda!
– Mi történt ezután?
– El kellett fogadni, hogy meghalt a babánk. S mire már a testem úgy-ahogy regenerálódott, újabb műtétekre kellett befeküdni. A császár után négy hónappal zárták a fisztulát, és akkor volt a nagy plasztika: egy öt-hat órás nagy hasi műtét. Majd kilenc hónap múlva zárták a sztómát. Utána elindítottuk az örökbefogadást, mert gyereket szerettünk volna mindenképp! Ám ez sem ment könnyen, nagyon elhúzódott. Nyugdíjba ment a pszichológus néni, és Rozsnyón nem volt senki, aki átvegye az ügyünket. Így fél évig lógtunk a levegőben.
– Végül belevágtatok a második lombikba...
– Az első lombikból volt két fagyasztott embriónk. A sztómazárás után beszéltünk a magyarországi orvosommal: ő úgy gondolta, hogy még egyszer megpróbálhatnánk. Másodszorra is rögtön sikerült, bár egy fagyasztott embriónál kisebb az esély a megtapadásra. Lehet, hogy pont azért volt szükség az akkori kudarcra, hogy most könnyebb legyen?
A kassai orvosnőm megfontolt szakember, figyelembe vette a kórképemet. Azt mondta, hogy az első lombik óta kimerültek a petefészkeim. Az egyik műtétnél pedig kivették a petevezetékeket, mert begyulladtak: s így jó talajt jelentettek volna az endometriózisnak.
– Másképpen kellett csinálnod valamit, mint egy egészséges kismamának?
– Elejétől kezdve rizikós terhes voltam a sok korábbi műtétem miatt. Nem mehettem sehová, feltett lábakkal kellett pihennem. Végig visszajártam a lombikos orvoshoz, progeszteront és ösztrogént is szedtem, szúrtam a vérhígítót. A 12-13. hétnél már világos volt, hogy lent van a placentám. Az orvosok még bíztak benne, hogy feljebb megy, ahogy növekszik a méh meg a baba. De nem ment.
– A babád jól fejlődött?
– Igen, minden rendben volt. Jártunk genetikai ultrahangra is, 35 évesen már „öregnek” számítottam. A hetedik hónap legelején aztán jött a vérzés. Mondták, hogy ilyenkor megpattan egy hajszálér a méhnyakon, ami vetéléshez vezethet. Elállították a vérzést, aztán rohantunk föl Kassára, mert ott egy nagyon jó koraszülöttosztály van. A Rozsnyó–Kassa út egy óra. Az az egy óra sok egy koraszülött babának. Úgyhogy felvittek gyorsmentővel, majd befektettek azzal, hogy nem engednek haza a szülésig. Egy héttel később megszültem. A műtéteket sokszor orvoscsoportok végzik, mert több szerv érintve van. Ám nálunk nincsenek szakértők, Timit ezért egy magyar orvos, dr. Koppán Miklós kezelte: a magyarországi orvosok ugyanis olyan technikákkal dolgoznak, amelyekkel nálunk nem foglalkoznak.
– Hogyan zajlott?
– Vasárnap szültem. A szolgálatos orvosnak ilyen bonyolult esettel még nem volt dolga. Az volt az első mondata, hogy hétfőig bent kell tartani a babát, akkor majd segítenek a kollégák. Szerencsére jött a főorvos. Vasárnap, nem vasárnap, ezt a gyereket ki kell venni, mert ha tíz percet várunk, nagyon nagy baj lehet, mondta. Betoltak a műtőbe, előkészítettek, lekötöztek, beszúrták az infúziót. Az altatóorvos már ott állt, és tartotta a maszkot, de az operáló orvos megállt szikével a kezében, és megkérdezte: Rendben van, hölgyem, mondja el még egyszer sorban: Hány műtétje volt? És akkor én, félig elkábítva, szlovákul (!) elsoroltam neki. Persze előtte már ötször rákérdezett, tisztában volt az állapotommal. Ám annyira meg volt ijedve, hogy még egyszer elsoroltatta. Azzal aludtam el, hogy odatettem a pontot a mondat végére, neki meg elindult a keze a hasamhoz.
– A férjed nagy támaszod volt a műtétek alatt. Most is tudtad értesíteni?
– Küldtem neki egy SMS-t, hogy elkezdtem vérezni. Amikor betoltak a műtőbe, ő már ott volt anyuval. Pár percen belül gyereksírást hallott: innen tudták, hogy Danika megszületett! Rögtön vitték az inkubátorba. A férjem láthatta is, én csak másnap.
– Nem volt sima császár, hiszen előtte sok vért vesztettél.
– Igen, kétszer kaptam vért, kétszer plazmát, a műtőben és utána is, mikor már felébredtem. Itt megint nagy volt a rizikója annak, hogy elveszítem a méhemet. A császár után bejött az orvos, és mondta, hogy megmaradt. Láttam rajta, hogy óriási kő esett le a szívéről. A sok műtét miatt ugyanis rengeteg összenövésem van.
– Te a szülészeten feküdtél, Danika a koraszülötteknél. Milyen gyakran láthattad?
– A koraszülött intenzív osztályon nincs mozgatás. Egy hétig nem vehettem ölbe, megérinteni se volt szabad. Ott külön protokoll van, amikor bemész, be kell öltözni, fertőtleníteni, bemosakodni. A férjem csak látogatási időben járhatott be, de az anyukáknak is meg van szabva az idejük.
– Ezek szerint az első két hónapban nem is voltál együtt a kisfiaddal?
– Amikor már átviszik a babát az újszülöttosztályra, be lehet járni etetni. Háromóránként etettem, pelenkáztam. Ott már nagyobbak a babák, nem kell nekik légzéssegítség, és intenzív megfigyelésre sem szorulnak. Az elején szondázzák, úgy táplálják őket. Itt már meg kell tanulniuk üvegből enni vagy szopizni.
Szlovákiában az endometriózis még ismeretlen betegség. Pedig minden tizedik nőt érint, és meddőséget okozhat, az orvosok azonban sokszor fel sem ismerik, és egy kézlegyintéssel elintézik.
– Te hogy érezted magad?
– Sírtam. A nővérek meg jól leszidtak, hogy sírni mentem le. De egyik műtétemből sem épültem fel ilyen gyorsan. Két hónapig voltam bent, lelkileg megviselt. Szerencsére a kassai koraszülöttosztály egy profin működő, összeszokott osztály, nagyon jó orvosokkal és nővérekkel. Emberfeletti munkát végeznek. Danika is háromszor kapott vért. Végig az járt a fejemben, hogy ennek a gyereknek még a hasamban kellene lennie. Egy másfél kilós gyereket négyszer kell megszúrni, hogy be tudják vezetni a kanült a kezébe…
– Mekkora volt Dániel baba?
– Mindössze 39 cm, 1350 gramm. Hivatalosan a 29. hétben voltam, de mivel nagyobb volt, ezért a 31. hétre mondták. Humorizáltam, hogy ő is tudta, nincs idő vacakolni, táblázat szerint növekedni! Egy hónapig volt inkubátorban. Amikor betöltette a 36. hetet, és elérte a 2 kilót, csak akkor engedték haza.
– Kapott kezeléseket?
– Igen, sok kezelésünk volt. Jól haladtunk, csak mindennek idő kell, hiszen hiányzott az a két hónap. Danika 24 órát volt intubálva, aztán pedig 28 napon át pluszoxigént kapott. Ez sokszor a retinaleválás veszélyével jár. Ha jól tudom, a nyolcadik hónapban stabilizálódik a retina a pocakban. Az első időkben szinte minden második héten mentünk – neurológushoz, kardiológushoz, pneumológushoz, gyermekorvoshoz, és persze rehabilitálásra.
– Nagyon sokat vártatok a babára. Milyen volt a hazaérkezés?
– A kórházból sok félelemmel jöttünk haza. Már úgy nézett ki, hogy a légzés is rendeződött. Aztán eltelt egy fél nap, és visszakerültünk az intenzívre. Úgyhogy kellett egy hónap, mire ténylegesen élveztük azt, hogy igen, itt van ez a kisfiú...
– Ilyen kalandok után mennyire vagy „paramami”?
– Igyekszem nem túlaggódni. Gondolom, annyira vagyok paramami, mint minden más anyuka, akinek megszületett az első gyermeke. Tisztában vagyok vele, hogy többször nem szülhetek. Az életemmel játszanék.
– Az örökbefogadásról lemondtatok?
– Nem. Ugyanazon a napon tudtuk meg, hogy terhes vagyok, amikor felkerültünk a listára. A várakozási idő három-négy év. Most csak Danikára szeretnénk koncentrálni, aztán majd meglátjuk. Nekünk mindig hoz az élet meglepetést. Mi már nem csodálkozunk semmin sem...
