Tisztelt Szerkesztőség! Anyaságom okából ragadtam tollat, és gondoltam úgy, hogy életem egyik legnehezebb, de végül legboldogabb szakaszát leírom, és megosztom Önökkel.

Ezzel a levéllel – az alkalmat kihasználva – minden gyermektelen párnak is üzenni szeretnék, amelyek mindent megtennének, hogy gyermekük születhessen. És azoknak a nőknek is, akik döntés előtt állnak.

a-gyermekert-megeri-harcolni-kezdo.jpg

Az én olvasatomban bűnt követnek el, ha a karrier, a fényűzés, a saját kényelem, a pénz utáni hajsza és a külsőségek miatt pusztítanak el egy életet. Üzennék minden édesanyának, akik köszönettel tartoznak a jóistennek, hogy gyermekkel áldotta meg őket az élet.

Amikor megismerkedtem a férjemmel, tudtam, ő az, aki gyermekem édesapja lesz. Akkor még oly természetesnek véltem a gyermekáldást. A mi esetünkben az élet sajnos kivételt tett. Egy év hiábavaló próbálkozás után úgy döntöttünk, az orvostudomány segítségét kérjük.

Nehéz, örökkévalóságnak tűnő négy év következett, műtétek sorozata, amelyek kudarccal, bánattal, fájdalommal végződtek. De újra és újra erőt merítettünk egymásból, és szemünk előtt gyermekünk fénylő csillaga ragyogott.

Azon a napon, amikor a véreredmény pozitív lett, beteljesült a boldogságunk. Leírhatatlanul csodálatos érzés töltött el. Boldogságomban sírtam. S amikor megszületett a gyermekünk, azt mondtam, érte érdemes volt élni, átélni mindent. A legcsodálatosabb, ami egy nő életében történhet, életet adni egy gyermeknek és gondozni, szeretetben felnevelni! Mindennap hálát adok a jóistennek, hogy meghallgatott, s oly hosszú idő után az élet leggyönyörűbb ajándékával, a gyermekem születésével ajándékozott meg.

Ui.: Minden párnak, amely már elkeseredésében, lelki fájdalmában nem hisz, és nem bízik senkiben és semmiben, azt üzenem: SOHA NE ADJÁK FEL! Mi sem tettük.

Tisztelettel: egy boldog édesanya

minden_reggel_ujno.sk.png

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!

Ímélcímünk: office [at] ujno.sk

Cookies