A Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola önálló igazgatású, de közös épületet foglal el a szlovák alapiskolával. A két iskola vezetősége között kiváló az együttműködés, ezért a jó dolgokból (mint a szép tornaterem, sportpálya vagy a botanikus kert) minden tanuló egyaránt profitálhat.
Az iskoláról László Ildikó igazgatónővel és Molnár Beáta igazgatóhelyettessel beszélgetünk egy napfényes irodában.
– Elsősorban arra törekszünk – mondja László Ildikó –, hogy a gyerekek szeretettel járjanak iskolába. (Igaz, hogy ezt nem sikerül maradéktalanul mindig mindenkinél elérni, de általában jó úton haladunk.) Nem a száraz tanmenethez való kizárólagos ragaszkodás jellemez bennünket, hanem hogy délután is programokat szervezünk a gyerekeknek. Van napközink a kisebbek részére, és az iskolánkban huszonkét szakkör tevékenykedik, ebből tizenhat a felső tagozaton.
Az iskola igazgatónője, László Ildikó és a helyettese Molnár Beáta.
– Minden gyerek látogatja valamelyik szakkört, vannak, akik többet is, és van olyan tanuló, aki minden délután itt van. Negyed háromtól fél négyig-négyig mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő szakkört. A tanulóink mind a humán (magyar nyelv, történelem), mind pedig a reál tantárgyakból (matematika, biológia) jó eredményeket érnek el a különböző tanulmányi versenyeken. A tantárgyi olimpiákon járási, sőt kerületi első helyezésünk is van, de a sportversenyeken is ügyesen teljesítenek.
Elindulunk a kényelmes irodából, hogy körbejárjuk a jókora épületet. Első utunk a kicsikhez, az alsó tagozatosokhoz vezet.
Mert a mese építi a lelket
Az alsó tagozatosoknak minden héten (szerdánként reggel) meseolvasást tartanak. A kedvünkért most kivételt tettek. (Mi kedden látogattunk el az iskolába, és remélem, nem okoztunk nagy felfordulást!)Úgy döntöttek, hogy a másnapi mese felét aznap, a másik felét szerda reggel olvassa fel a tanító néni.
Igen ám, csakhogy a mese nagyon izgalmas volt, már-már krimiszerű történet – a gyerekek pedig nagyon szerették volna végighallgatni. Mi tagadás, minket felnőtteket is érdekelt: ugyan mi kerekedhet ki belőle? Vajon megette-e Buksi borjút a farkas? Nincs mit szépíteni a dolgon: a tanító néninek a nagy érdeklődés miatt végig kellett olvasnia a történetet.
A meseolvasást mesefeldolgozás követi, és ennek összegzéseképpen évente mesefesztivált tartanak a kicsik részvételével. (Az idei a II. kukurikú mesefesztivál.) De nemcsak meseolvasás, olvasókuckó is van a felsőszeli iskolában. (Egy elbonthatatlan, funkciótlan épületrész kapott értelmes célt általa. Szépen kifestették és kényelmesen berendezték.)
A nagyszünetben behúzódhatnak ide azok a gyerekek, akik egy kicsit olvasni szeretnének. És vajon milyen könyveket olvasnak a mai gyerekek? Kiderült, hogy még mindig olvassák a pöttyös és csíkos könyveket, de szeretik a Márti-könyveket és a most divatos ifjúsági regényeket. A meseolvasáson a népmesék mellett sorra előkerülnek Gárdonyi Gézaés más szerzők meséi is.
Hamar véget ér a nagyszünet, és a csengetés után még benézünk egy interaktív szlováknyelv-órára.
Magunk is hallhatjuk, milyen ügyesen tudnak a gyümölcsökről mondatokat alkotni a gyerekek. Majd folytatjuk utunkat a felső tagozatosok osztályai felé. Út közben a nagyok irodalmi versenyére terelődik a szó.
Egy kis lazítás a szünetben (naponta másik osztály pingpongozhat a felső tagozaton).
A nagy könyv
– Ahogy a kicsiknél a mesefesztivál, úgy a nagyoknál a nagy könyv a kedvencem – mondja az igazgatónő. – Erre a gyerekek októbertől áprilisig készülnek, most harmadik alkalommal rendeztük meg. Októberben a magyar szakosok összeválogatják a választható irodalmat, idén regényeket, tavaly verseket. Minden osztály kiválaszt közülük egyet, amit majd feldolgoz. Mivel hét osztályunk van, a felső tagozaton hét könyv lett kiválasztva. Októbertől-novembertől, meghatározott pontok szerint feldolgozzák ezeket. Öt szempontot vesznek figyelembe: Plakátot kell készíteni (ezek az olvasókuckóba kerülnek a verseny után), kell egy csoportnevet választani, ami szintén a könyvhöz kapcsolódik. Prezentációt készítenek az íróról és a könyvről. Ezután pedig egy részletet vagy az egész könyvet bemutatják rövid, színpadi feldolgozásban. (A Nyomorultakat idén 10 percben nagyon frappánsan feldolgozták.)
Végül a csoport képviselőjének védőbeszédet kell mondani, megindokolva, hogy miért éppen az övék legyen az év NAGY KÖNYVE. A verseny kicsúcsosodása a felsőszeli művelődési házban volt, az összes gyerek előtt. A mi iskolánk tanulóin kívül az alsószeli iskola gyerekei is vendégeink voltak az idén.
– Az „Iskolánk nagy könyve“ versenyen osztályonként a következő regényeket dolgozták fel: Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (5. osztály), Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül (6. osztály), Lewis Carroll: Alice Csodaországban (7. osztály), J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége ( 8.a osztály), Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (8.b osztály ), William Shakespeare: Rómeó és Júlia (9.a osztály) , Victor Hugo: Nyomorultak (9.b osztály).
A nyolctagú zsűriben helyet kapott lapunk főszerkesztője, Néma László. A verseny annyira jól sikerült, hogy a színpadi feldolgozásokat és a prezentációkat anyák napi ajándékként is előadták a szülőknek.
Utunk a második emeletre visz. Úgy látom, ez az iskola szíve. A folyosókon vitrinekben kiállítva az elért eredmények, különböző versenyek emlékei. A falakon a névadó, Széchenyi István életéről készült faliújság...
... egy rovásírással vésett tábla, a legeredményesebb tanulók, azaz a Széchenyi-díjasok képei.
De van itt, a sarokban még valami, ami – szerintem – más iskolában nincsen. Itt található a tudás fája.
A tudás fája
A tudás fáját egy kolléganőjük, Jakubecz Márta festette. Idővel, fokozatosan kerültek fel rá a Vaskó Lenke-emlékdíj nyerteseinek képei. A díj felajánlói, Vaskó Lenke egykori pedagógus gyermekei, olyan felsőszeli végzős diákok támogatására alapították, akik alapiskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el magyar nyelvből és történelemből, s tanulmányaikat magyar középiskolában fogják folytatni. Ezt a – pénzjutalommal is járó – díjat minden évben egy diáknak ítélik oda, akinek azt az alapítók személyesen nyújtják át.
Az iskola másik díját, a Széchenyi-díjat az iskola két olyan tanulója kaphatja (egy Felsőszeliből és egy Alsószeliből), akik abban az évben a legeredményesebbek voltak.
A főépületből hosszú folyosón át indulunk a sportpálya felé. Ez a folyosó sem unalmas: a sportágakat ábrázoló képeket a tanulók festették a falra, az egyikre a magyar, a másikra a szlovák iskolások.
A tapasztalat azt mutatja, hogy minél inkább belevonták a gyerekeket az iskola díszítésébe, annál jobban vigyáznak rá, nem teszik tönkre. Egy pillanatra betekintek a tágas tornaterembe, majd továbbmegyünk, mert a szép időben a sportpályán tornáznak a diákok. Szép a rendezett sportpálya, öröm lehet itt focizni!
Hát még milyen szép a botanikus kert, amely a pálya mellett, az iskola körül kapott helyet!
A botanikus kert
Az iskola mögött, ötféle csoportra osztva, mintegy 20 áron terül el a tanösvény. A lomblevelű és a tűlevelű erdő fái mellett helyet kaptak a gyógynövények, a mezei növények és az egzotikus növények is. Mindegyik többnyelvű ismertetőtáblával, amelyekről magyarul, szlovákul és latinul olvashatjuk a tudnivalókat. A botanikus kertet 2011-ben adták át, de az átadást hosszú munka előzte meg. Pályázatot kellett írni, terveket kidolgozni. Az önkormányzat pályázott és nem csak a felsőszeli iskola nyert, hiszen más iskolákat is szívesen vendégül látnak füvészkertjükben.
Az iskola pedagógusai valamennyien bekapcsolódtak a programba. A pályázat során nemcsak botanikus kertet nyertek, hanem a biológia szaktanterem is számos segédeszközzel gyarapodott. A megnyitó óta padok is kerültek a növényparkba, hogy a természetben is lehessen biológiaórát tartani.
A botanikus kert még az előző igazgatónő, Pónya Zsuzsanna idejében készült el. László Ildikó elmondta, hogy a volt igazgatónőhöz (aki már nagyon visszavágyott tanítani, hiszen egy igazgató csak heti 7 tanórán találkozik a gyerekekkel) a jelenlegi vezetés mindig bizalommal fordulhat egy-egy jó tanácsért (ami, valljuk be, sajnos nem túl gyakori minálunk).
Utunk itt véget ér, de még mielőtt elbúcsúznánk, az iskola előtt találkozunk a helyi magyar ovisokkal. Eljöttek, hogy megnézzék az idei elsősök tujáját. Mert ebben az iskolában van még egy szép szokás. A kilencedikesek az új elsősöknek egy kis fát ültetnek az iskola előtti parkba.
Az ovisok (praktikusan) cseresznyefát vagy körtefát ültetnének, de meg lehetett győzni őket arról, hogy arra sajnos kevés lenne az iskola előtt a hely. Lelkesen beleegyeztek, hogy ha elsősök lesznek, akkor nekik is ideültethetnek egy kis tuját.
Nem mindennapi az a tisztelet és együttműködés, amit a felsőszeli alapiskolában tapasztaltam. Úgy érzem, nemcsak egy egyszerű magyar tannyelvű alapiskolát, hanem egy igazi alma matert láthattam Felsőszeliben! Az ilyen iskolának pedig közösségépítő és megtartóereje van.
Az igazgatónő megmutatta nekünk az iskola zászlaját.
Láthatóan komoly munka folyik itt!
Kerékpárok és óvodások az iskola előtt.
