Az utóbbi évtizedben a fast food mintájára kitaláltuk – a könnyed szerelmet, ami nem fekszi meg a gyomrot. De valahogy mégse esik jól. De akkor sem akarjuk kihagyni a következőt, nem akarunk elköteleződni, felelősséget vállalni – nem egy életre, még pár évre sem.
Mi ez a gyors szerelem? Minden szerelemben szeretettel fordulunk egymáshoz? Ezekre a kérdésekre kaptam választ Csernus Imre pszichiátertől.
(© behance.net / Jota)
– Előadóként gyakorta beszél a szerelemről és annak árnyoldaláról. Mi az, ami szükséges a valódi szerelemhez?
– Ahhoz, hogy a szerelem létrejöjjön, nemcsak férfi és nő szükséges, hanem felnőtt férfi és felnőtt nő. A gondok ott keletkeznek, hogy az emberek többsége nem tartja ezt számon. Sokan önértékelési problémával, önbizalomhiánnyal küzdenek. Ebben az esetben, amikor két bizonytalan ember megtetszik egymásnak, ők ezt szerelemnek hívják, de valójában mindez csak egymáshoz támaszkodás. Az önmagukból hiányzó „értékest” a másikkal akarják pótolni. Ez a szerelem hamar démonivá válik: szépnek indult ugyan, de csak látszólag szép. Az egyik fuldokló görcsösen kapaszkodik a másikba, aztán mindketten megfulladnak, és a kapcsolat meghal. A démoni erőhöz csatlakozik a féltékenység, a bizalmatlanság, a túlzott bírni vágyás, a kisajátítás, az erőszakoskodás és még sorolhatnám. Mindazon viselkedésformák, amelyek minden, belső béke nélkül való emberben megtalálhatóak. Ha jól érzem magam a bőrömben, nem leszek féltékeny.
Ha tudom, mi a bizalom, miért gyanakodjak a másikra? Ha tudom, mi a szabadság, nem követelem, hogy a másik állandóan velem legyen. Az előbbieket hívom „vak vezet világtalant” párosoknak. A felnőttség egyik ismérve a felelősségvállalás önmagam kijelentéseiért, gondolataimért, érzéseimért. A „szeretlek” fogalom nem válik üres szóvá.
– Mennyire működnek manapság a társkapcsolatok? Vagy éppen teljesen démonivá váltak?
– A fogyasztói társadalomban az emberek a legkisebb konfliktusnál lecserélik a másikat. Nem alkalmazkodnak egymáshoz, nem dolgoznak meg a kapcsolatukért – csak addig, amíg kellemes. Ez olyan, mint mikor valami kimegy a divatból, és ezért újat veszünk. A kapcsolatok felületessé válnak, a párok csak a szépet keresik egymásban. Nem akarják látni, hogy a másik is lehet rosszkedvű, frusztrált, elégedetlen, pedig ezek mindnyájunkra jellemző emberi érzések.
– Ezek szerint a fogyasztói társadalom és a magatartás tehet a társkapcsolatok gyengeségéről?
– A fogyasztói társadalom az érem egyik oldala. Nem mondhatjuk azt, hogy mi vétlenek vagyunk ebben. Szükséges ehhez az ember befolyásolhatósága is. Ő nem is tudja vagy tudatosítja, hogy befolyásolható, mert nem rendelkezik önismerettel. Feltétel nélkül elhisz mindent, amit eléje tálalnak. Nevetek azokon a reklámokon, amelyek azt hirdetik, hogy ha ezt a terméket megvásárolod, egyéniséged lesz. A mai kor embere elfelejti, hogy a távirányító az ő kezében van! A frusztrált ember a fogyasztással kompenzálja feszültségeit. A gyorsaságot megszokja, és ha valami nem azonnal és nem az elvárásai szerint alakul, abban a pillanatban vált és cserél.
Csernus Imre (© WMN)
– Fontos megnézni külön a nőt és a férfit is. Van-e igazi nő?
– Lenne, ha a nők nem kezdenének el férfiasodni. Az önérvényesítés során azt gondolják, hogy ha felveszik a férfiakra jellemző tulajdonságokat, jobban érvényesülnek. Ezáltal megszületik a férfias nő, akinek a szimbolikája az erőszakosság, a keménység, az elképesztő határozottság. Pedig ő is csak arra vágyakozik, hogy odabújjon egy igazi férfihoz. Ugyanakkor azt hiszi: ha ő gyengéd lesz, veszít a presztízséből. Belül állandóan a vívódás megy. Nagyon sok ilyen nő keres meg, akik azt mondják, hogy a mai pasik puhányok, ezért nem találnak megfelelő partnert. A másik oldalon a nők szeretnék, hogy a férfiak meglássák a valódi arcukat, de nem merik megmutatni.
– Mindez annak tudható be, hogy a nő azt hiszi: ha ő kitárulkozik, akkor gyengének és sebezhetőnek látnák őt?
– Így hiszik, de nem igaz. A harmonikus személyiségszerkezetben nagyon nagy erő van! Értem én, hogy a férfiaknak a munkapiacon jobb a keresetük. A hölgyek is szeretnének megfelelő anyagi biztonságban lenni, érvényesülni ebben a férfias és férfiak uralta világban, ezért felveszik ezeket a férfias tulajdonságokat. Mindezt aztán megszokják, és otthon is gyakorolják, hiszen a családokban is az anyák viszik a prímet. Nagyon sok érzelmi konfliktusban a férfiakat háttérbe szorítják, akik ezt hagyják, mert nekik így kényelmesebb. Ugyanakkor ebből az erőpozícióból az egyensúly megszűnik. A nőnek eleinte tetszik, mivel ő lesz a család motorja. Egy idő után viszont, amikor már kiélvezte az irányítást, rádöbben arra, hogy elképesztően magányos. Nincs partnere az életben, csak szolgája. A kisfiú az édesapjáról veszi a mintát, hogy milyen legyen férfiként. Viszont az apától azt látja, hogy a konfliktusos helyzetekben megoldásként a menekülést választja. Amikor érzelmi konfliktusra kerül sor, a férfiak legnagyobb része visszavonulót fúj. A nő mindezt csalódásként éli meg: nem találja azt a férfit, aki kiáll magáért.
– Mi lenne a megoldás a férfi menekülésére? Netán a kommunikációban rejlik a hiba?
– Ahhoz, hogy bármin is változtassunk, fontos az adott konfliktus őszinte megfogalmazása. Ha nőként rájövök arra, hogy a pasim menekül a megbeszéléstől, akkor valójában csökken a presztízse a szememben. Ebben a hallgatás nem jó út, inkább beszéljük meg. Például: „Szívem, képzeld el, rájöttem, te nem először menekülsz a konfliktusok elől. Ezáltal úgy érzem, hogy kevésbé szeretlek, mivel társat szeretnék és nem alá-fölé rendeltségi viszonyt. Semmi gond, ha te ezt választod, de akkor tudom, hogy ezzel te nekem nem leszel elég.” A konfliktus őszinte megfogalmazása és kimondása az elsődleges, majd a keretek lefektetése. Tudni kell, a legtöbb férfi ilyenkor megijed, és elkezd megfelelni a nőnek. Látszatra változás történik, de mindezt a megfelelni vágyás motiválja, ami csak ideig-óráig tart. Amikor a krízis csökken, a férfi ijedtsége és motivációja alábbhagy. A nő rájön arra, hogy igazából nem történt semmi változás. Ezért fontos kitűzni bizonyos időt, valamint ne emlékeztessük a férfit folyton-folyvást arra, mit ígért. Ezzel ugyanazt tennénk, mint a férfi édesanyja, aki állandóan mondogatta, mit csináljon, ami egyfajta kasztrálási folyamat. A nő éppúgy kasztrálja a férfit, mint egykor az édesanyja, miközben szeretné, hogy igazi Férfi legyen. A valódi probléma az, hogy a férfi nem szereti, tiszteli és becsüli saját magát. A szeretetéhség motiválja. Ennek következtében belemegy az alá-fölé rendeltségi viszonyba. Fontos, hogy ne éljük szüleink életét! A szülők kapcsolata egy idő után – ha az érzések nincsenek megbeszélve – gazdasági kapcsolattá válik, amit esetleg a gyerekek kötnek össze. Továbbá kölcsönös érdekeltség és félelem, az egymásba kapaszkodásból származó megalkuvás, a végén kiégés, unalom. A megoldás: bizonyos törvényszerűségek tiszteletben tartása. Nem annyi megbecsülést fogok kapni a másiktól, amennyit adok neki. Annyit fogok kapni, amennyit saját magamnak adok. Ha megbecsülöm magam, az azt jelenti, hogy szeretem magam, és jól vagyok magammal. Tudom, mit kezdjek az érzéseimmel, mit kezdjek a konfliktusaimmal. Ki merem ezeket mondani – és változtatni tudok rajtuk. Elkezdem felépíteni önmagam!
