Egyszer egy szlovákiai szépségversenyen az egyik magyar hölgynek feltették a hamleti kérdést: „Budapesť alebo Bratislava?” Mire ő gondolkodás nélkül rávágta: „Budapesť”. Nem tudhatom, őt mi késztette erre a válaszra, de azt tudom, hogy én miért választom a magyar fővárost mindannyiszor, ha kultúrára, barátokra vagy egy kis pezsgésre vágyom.
A helyzet egyszerű: amíg Budapestre szinte repülve, 1 óra 20 perc alatt eljutok, addig Pozsonyba 2–2 és fél órát zötykölődhetek. És mindegy, hogy vonattal, busszal, esetleg autóval kívánom megtenni az utat. Pedig mindkét főváros 100-100 kilométerre fekszik Komáromtól…
(© Wolf Barnato)
Most nézzük a másik irányt. Ha Kassán akad dolgom, egyenes járatból csak egy jut egy napra: a busz 9.05-kor indul, és az autóval egyébként ötórás utat potom nyolc óra alatt meg is teszi. Ha ezt lekésem, kalandos utazás vár rám: válogathatok a három, esetleg az öt átszállásos variációk között. Buszról vonatra és fordítva. Rohangálhatnék a peronok között, és nem árt jó kondiban lenni, mert gyakran csak 3 perc áll rendelkezésre az átszálláshoz.
Azt javaslom mindenkinek, hogy menjen inkább Magyarországon keresztül: vonattal egy átszállással, 5 óra alatt bárki Kassán lehet. (Igaz, a nemzetközi IC jóval drágább.) Persze, akinek van esze és lehetősége, az autóval megy keletre – végigvágtázva a magyarországi sztrádán.
Szerencsére nekem csak Dunaszerdahelyre kell buszoznom havonta pár alkalommal. Odajutni nem gond: reggelente félóránként, óránként indul valami. A délutáni visszaút már nehézkesebb, ugyanis decemberben kivettek, megszüntettek egy sereg járatot (miközben emelték a tarifát).
Úgyhogy ha nem érem el a déli buszt, két órát várhatok a következőre. Ilyenkor persze átsétálok a vonatállomásra, ahol kiderül, hogy a tömegközlekedés összehangolása Szlovákiában azt jelenti, hogy a vonatok és a buszok egyszerre indulnak. Micsoda logika!
De azért mégis örülök. Én még egész jól jártam ezzel a Komárom–Szerdahely vonallal. Egy falusi középiskolás kislány a minap sírva fakadt az állomáson. Kiderült, hogy leghamarabb öt órakor érhet haza, s neki tanulnia kell. Az óra fél egyet mutatott… A lányt nézve megállapítottam: szerencsés vagyok, mert Komáromban élek. El se tudom képzelni, mi lenne velem, ha mondjuk egy félreeső faluban laknék. Akkor aztán várhatnék a csatlakozásokra fél napokat.
Ma már egy biztos: csak az a család költözzék ki falura, amelyik két autót tud fenntartani. És készüljön fel rá, hogy tizenéves gyerekeit állandóan furikáznia kell, hacsak nem szeretné, hogy szélben-fagyban órákat várakozzanak az állomáson. Nem csodálkozom, hogy a Markíza televízió be is mondta a hírekben: Szlovákiában 180%-kal emelkedett az új autók eladása. Már csak azt nem tudom, hol, melyik úton fog elférni az a sok autó?
Annak ellenére, hogy a dél-szlovákiai lakosok többsége faluban él és városban dolgozik (és ugye, hét éve a fejlett Unióhoz tartozunk), a tömegközlekedés hálózata egyre épül le – míg Nyugaton egyre bővül. A legutolsó változások: 2010 decemberében csökkentették a buszjáratokat, legtöbbünk számára ellehetetlenítve a hétvégi és a délutáni hazautazást. (És ezzel nincs vége: áprilistól teljes vasútvonalak megszüntetését tervezik.)
Patrik hetente háromszor-négyszer jár Nyitrára, főiskolára. A szombati órára kénytelen a hajnali négyessel indulni (nyolcvan kilométerre lakik), mert a későbbivel már nem érne be nyolcra. Ráadásul több mint furcsa, hogy hétköznap (egy egyetemi városból) négy órakor elmegy az utolsó busz (utána már csak átszállással „tömegközlekedhetünk”).
– A minőségről ne is beszéljünk – panaszolja Patrik. – A vonatok, a buszpark elöregedett, húsz-harminc évesek, túlzsúfoltak. Hol olyan hideg van rajtuk, hogy kabátban didergünk, máskor meg túlfűtöttek, alig kapunk levegőt.
Szilvia a városból utazik minden reggel a közeli, 20 km-re fekvő faluba, ahol tanít.
– Ha reggel nyolctól van órám, nincs gond – mondja. – Ám akkor is a korai busszal kell bemennem, ha csak tíztől tanítok. Nincs más választás, sóhajtok egyet, és jól nevelten üldögélek a tanáriban. Ettől azonban sokkal rosszabb a hazaút, mivel a legtöbb kényelmes járatot kivették.
Sajnos, miközben az ezen a vonalon élők végre fellélegezhetnek, mások mindennapjai valószínűleg nehezebbé válnak. A februárban kiszivárgott információk szerint a szlovák vasúttársaság áprilistól országszerte 348 járatot és 48 vonalat szüntetne meg, további 74 járat vonalát lerövidítenék, 36 vonalon pedig korlátoznák a vonatok közlekedését.
Eszerint lesznek olyan vonalak, amelyek „kihalnak”, de olyanok is, ahol a napi tíz járat helyett csak kettő zakatol majd. Sok helyen busszal pótolnák a vonatokat. A változásokra azért van szükség, mert a vasút már régóta veszteséges. Hogy konkrétan melyik vonalakról van szó? Párkány környéke (itt egyes vonalakon naponta átlagosan csak egy ember utazik), Fülek környéke (naponta három utas) és a Bánóc–Nagykapos vonal (naponta négy utas).
Ha a dokumentumot a közlekedésügyi minisztérium valóban elfogadja, akkor nemcsak az utasok járnak rosszul, hanem az alkalmazottak is: legalább kétezren kaphatnak felmondást. Azért még van némi remény: a vasúttársaság cáfolta a kiszivárgott információkat. Azt mondják, csak 8 vonal megszüntetését tervezik, ami 70 járat törlését jelentené. Felmerült azonban további 150 járat megszüntetésének lehetősége is, és további járatok lerövidítése… Az ott élők csak egyet tehetnek: reménykedhetnek, hogy az ingázás nem nehezül meg még jobban.
(© vickiarcher.com)
Hgyan utaznak Európa más országaiban?
Németország: személyautó-hálózat
Berger-Slančik Krisztina évek óta Berlinben él.
– Németországban a távolságibusz-járat elég ritka, viszont a vonathálózat nagyon fejlett és jól működő – mondja. – Senkinek sem okoz problémát egyik városból a másikba eljutni. Akinek sürgős dolga akad, és nagy távolságra utazik, inkább repülőre ül – lévén Németország hatalmas ország. El kell mondani, hogy sem a vonat-, sem a repülőgépjegyek nem olcsók. A németek pedig alaposan meggondolják, mire adnak ki pénzt. Mivel nagyon találékony és jól szervezett nép, fel is találták a „személyautó-hálózatot”: vannak internetes oldalak, ahol XY bejelenti, hogy – mondjuk – hétfőn reggel nyolckor Hamburgból Kölnbe indul autóval. Van négy férőhelye. Ki tart vele? Mindig akad utasa, akikkel természetesen megosztoznak a benzinpénzen is. Aztán az is teljesen szokványos, hogy három család vesz egy autót (ilyen esetekben vagy még nincsenek gyermekeik, vagy már felnőttek), és beosztják, hogy melyik nap kié az autó. Egy valamire ne vállalkozzunk, ha Németországba megyünk: ne akarjunk stoppolni. Senki sem fog minket felvenni.
Anglia
A buszok félóránként indulnak Köpcsényi Veronika jelenleg az angliai Scunthorpe-ban él, Londontól 300 km-re. A városnak 72 ezer lakosa van. Itt félóránként indulnak a buszok, amelyek nemcsak a városban cirkálnak, hanem kimennek a környező falvakba is. Azaz az angolok a város bármely pontjából a legkisebb nehézség nélkül juthatnak el bármelyik faluba. A busz árát az angolok pénztárcájának megfelelően szabták meg: a hetijegy – ezzel egy hétig szabadon lehet közlekedni az útvonalon belül – ára 8 font. Azon a területen, ahol sok ember utazik, emeletes buszok járnak.
Scunthorpe-ban egyébként az a jellemző, hogy a buszokat elég csak leinteni: a sofőrök nyugodtan és kedvesen megvárják azt is, amíg – mondjuk – egy babakocsis kismama vagy egy idősebb személy eléri az ajtót.
Az egészről a véleményünk: a kérdés megoldása kizárólag a tömegközlekedés minőségének javításával érhető el. Nem azzal, hogy még több autót veszünk, még több utat építünk, hisz csúcsban már a kisvárosokban is dugókban araszolunk előre. Angliában a hivatalnokok (is) vonattal járnak munkába, és ezek a vonatok tiszták, kényelmesek.
Nemrégiben Brüsszelből utaztam Amszterdamba vonattal: életem egyik nagy élménye volt! Az emberek itt is vonattal utaznak munkába, bevásárolni, számunkra elképzelhetetlen kényelemben és komfortban. Az illetékeseknek üzenjük: ez a jövő útja, nem a még több autó, a még több autóút, a még nagyobb környezetszennyezés és a még több füstriadó!
