A hang legalább olyan fontos a színházban, mint a fény. Akinek már volt alkalma összehasonlítani egy jól és egy nem jól hangosított koncert élményét, az pontosan tudja, mi a színházi hangosító küldetése. Legyen az zenés darab vagy prózai mű, különleges hanghatásokkal vagy egyszerű aláfestő, átkötő (szcenikai) zenével, ők biztosan ott állnak a keverőpult mögött. A Komáromi Jókai Színháznak két „hangásza“ van: Görözdi Szilárd és Zakor Sándor. A legtöbb produkcióban Szilárd dolgozik, aki jó értelemben vett megszállottja a szakmájának. Vele készült ez a beszélgetés.
– Egy kürti pincefesztiválon éppen Vadkerti Imre koncertezett – meséli Szilárd. – Jimmy akkoriban kezdett zenekarral fellépni. Az én feladatom volt a visszahallgatás lekeverése. A Jókai Színház hangosítója, Garai Gábor nem sokkal azelőtt hunyt el, és a színházban keresték az utódját. A koncert végén Fambi odajött hozzám, és megkérdezte, hogy érdekelne-e a munka. 2010 szeptemberében arra ocsúdtam fel, hogy itt vagyok, a Komáromi Jókai Színháznál.
Görözdi Szilárd
– Diákszínjátszóként már volt színházi előéletem. Akkoriban is a technika érdekelt. Szerencsére voltak olyan világosítók és hangosítók, mint a városi művelődési központban Dobosi Gyula, a színházban Gergely Erzsike, Garai Gabi vagy Dunaszerdahelyen Süke István, akik „megrontottak“ a színház szeretetével. Garai Gabi után sokat jártam be a színházba. Az egyik évben a Jókai Színház épületében rendezték meg az alapiskolás évzáró műsort. Akkor ismerkedtem meg Gabival és Erzsikével. Azt mondták nekem: bármikor akarsz – úgyis itt vagy iskolás –, gyere, állj meg nálunk, szeretettel várunk. Attól kezdve nem volt kérdés, hogy akarom-e, vagy sem. Akartam.
– Mi az eredeti végzettséged?
– Ógyallán érettségiztem, az építőipari szakközépiskolában. A családunkban mindenki építész, hát úgy gondolták, nekem is jó lesz. Közben belecsöppentem a Jókai Napok forgatagába. Egyszer csak a kezembe nyomtak egy fényképezőgépet, azzal, hogy ezt a tekercs filmet ellőheted. Innen indult a második hobbim: a fotózás. Van fényképész végzettségem is.
– Mit csinál a színházi hangosító?
– Vegyünk alapul egy musicalt, legyen az a legújabb bemutatónk, A dzsungel könyve. Elég nagy teret kap benne a zene. Mikroportozunk, hogy a 360 néző (ekkora a komáromi színház nézőtere) mindent jól halljon a dalokból. A zenei bejátszásokban megpróbálkozunk a zenei térhatással.
Azon dolgozunk, hogy a hang abból az irányból jöjjön, ahonnan kell, ezért a nézőtér hátsó részébe felkerül két hangszóró. Hangeffekteket játszunk be, például lövés dördül el a nézők háta mögött. A dzsungel könyvében egy dzsungel atmoszféráját teremtjük meg.
– Milyen mikroportokkal, apró mikrofonokkal dolgozik a színház?
– Az évek folyamán egyre kisebbek lettek a mikroportok és a hozzájuk tartozó adók is. Az általában testszínű portot a színész arcára ragasztják (a hangképzés szempontjából a legmegfelelőbb helyre). Van, akinek a homlokára, másnak az arcára, de kerülhet nyakkendőre, zakóra, gallérra. Az adót mindenki olyan helyre rejti, ahol számára kényelmes. Sokan rakják a hónuk alá porttartóba, mert ott zavarja őket a legkevésbé a színpadi mozgásban. Mások hátul, a derekukhoz rögzítik.
– Elég bonyolultnak látszik a keverőpultotok. Mi mindent tud?
– Szerencsére sok mindent tud. Idén a színház végre megvásárolhatott két digitális pultot: egyet a színházba és egyet kiutazásra. Ennek már ideje volt. Az előző pultot itthon és tájoláskor is használtuk. Még azelőtt került a színházhoz, mielőtt én idejöttem. Ez az új pult megfelel a mai kor követelményeinek. Mindent tud, amit tudnia kell. Ha egy nagy zenés produkciót kell összerakni, akkor a zenekari árokban biztosan helyt fog állni. Ugyanúgy jól szerepel, ha aláfestő vagy átkötő színpadi zenét kell bejátszani.
– Hogyan játsszátok be a zenéket? Régebben hanglemezről, hangszalagról, magnókazettáról, azután CD-ről ment a hang.
– Mi is haladunk a korral, egyenesen egy számítógépről játsszuk be a zenét. Ezek modern, többcsatornás bejátszások. Pontosan meg tudom adni, hogy a zene honnan és mikor csendüljön fel. Nekem tényleg csak ott kell lenni, és figyelni, hogy a végszóra megnyomjam a gombot. Mindent tudunk programozni. Ha csak szcenikai zene van a darabban, akkor általában a főpróbahét elején kezdem a munkát. Az Álszentek összeesküvésénél valamivel hamarabb kellett kezdeni, mert sok zenét és finom váltásokat használtunk.
– A színpadi zenék mennyisége darabonként mennyire változó?
– A Különös házasságban huszon-egynéhány bejátszásom van a két felvonás alatt, az Álszentek összeesküvésében pedig százhat. Már az első tíz-tizenkét perc alatt lemegy harminc jelem. Sok a váltás, oda kell figyelni.
– A már említett dolgokon kívül milyen a színház hangberendezése?
– Szerencsére jó a színház akusztikája, de azért vannak térmikrofonjaink. Esetenként a színpad fölött található, első emeleti hídról lógatjuk be azokat. Az Álszentek összeesküvésében egy visszhangos teret hozunk létre. A mikrofonokat és minden más berendezést folyamatosan karbantartjuk. Nekem külön igényem, hogy folyamatosan tudjak fejleszteni. Mióta idejöttem, azon jár az agyam, mit lehetne jobban csinálni.
– Ezért került ki a hangpult a nézőtérre?
– Igen, így született ez a nézőtéri keverés is. Nagy segítséget kaptam ebben Ditzmann Tamás Macitól, aki mára már a hangosítócsapatunk harmadik tagja – külsősként. A nagyobb zenés produkciókban dolgozunk együtt. A Made in Hungáriában kezdődött az együttműködésünk. Ez a hangosítás szempontjából igényes produkció. A munkakapcsolat azóta barátsággá fejlődött. Eljárok hozzá Budapestre, az Operettszínházba és a Madách Színházba. Rengeteget lehet tőle tanulni, a példaképem!
– Mivel foglalkozol a szabadidődben?
– A szabadidőmben is színházba járok.
