A Duna mentén vagyunk, itt húzódott valamikor a limes, a római birodalom határa. S Izsán bizony egy római kori katonai erőd maradványai találhatók. Kuriózum ez!
A Leányvár a Duna bal partján, a barbarikumban épült (vagyis a barbárok földjén). Nincs még egy római erődítmény, ami a római limesen kívül állt volna! De Izsának más hírességei is vannak, lássuk csak! (Amivel azt szeretnénk mondani, hogy a falu meglátogatása jó kis program lehet.) A sok érdekességet – s a leányvári remekeket – a helyi múzeumban tekinthetjük meg.
A toledo hímzés
A római kori Leányvár mellett a toledo Izsa másik nagy nevezetessége. Ezt a hímzésfajtát a környező falvakban: Hetényen, Madaron, Perbetén, de főleg Izsán művelték.
Elterjedéséről két történet is szól, mindkettő az 1929-es nagy gazdasági válság idejéből származik. Az egyik szerint anno a Magyar Védegylet asszonyai tanították meg pár itteni asszonnyal ezt a hímzésfajtát – így terjedt el a faluban.
Egy másik történet szerint egy Spanyolországból hazatérő tanítónő hozta magával ezt a hímzéstechnikát; és általa terjedt el a faluban. Mindenesetre akkoriban ez a hímzés nagyon divatosnak számított.
Aki ügyes és kitartó volt, az jó pénzt keresett vele. Az 1929-es nagy válság idején ugyanis a férfiak munka nélkül maradtak, s akkor az asszonyok hímzéssel kerestek valami pénzmagot... A téli időszakban novembertől március végéig szinte egész napokat csak varrtak, öten-hatan – egy petróleumlámpánál. A már említett egyetlen zsidó család hordta aztán eladni a környező fővárosokba a szép hímzést: Budapestre, Pozsonyba és Bécsbe.
Ki vett toledót?
A csodaszép hímzett terítőket a legvagyonosabb családok vásárolták, az igényes kézimunkának akkor még értéke volt. A hímzést finom vászonra, úgymond gyolcsra készítették. Négy lépésben készült: először drukkolták, szálalták, majd sodorták, csak utána hímezték.
A drukkolás a már meglévő terítő mintájáról lenyomat készítése kék indigó segítségével. A minta alapján kivágták, úgymond szálalták a textil szálait, hogy a motívumot a sértetlen alapanyag alkossa.
A gazdag vásárlók csak olyan terítőt vásároltak, amelynek a hátulján látszott az indigó lenyomata. (Ez bizonyította, hogy a kézimunka új!) Továbbá: minél kisebbek voltak a négyzetek, annál értékesebb volt a hímzés.
A tősgyökeres Anda Ilona Lujza édesanyja még petróleumlámpánál készített eladásra toledo terítőket. Ilonka tízéves volt, amikor először hímzett; s egyből toledóval kezdte. A nagy tulipános terítőt édesanyjától vette át, de már ő fejezte be. Ma ez a múzeum egyik legértékesebb darabja!
Anda Ilona Lujza
– Anyuka kiszálalta, én meg titokban kihímeztem – mondja mosolyogva. – Mindig ott sündörögtem körülötte, figyeltem, hogyan csinálja. Igazából a nagy tulipános terítőn tanultam ki a hímzést. Ez volt édesanyám utolsó toledo hímzése, mert neki nem volt rá türelme... Nekem pedig ezzel kezdődött egy nagy szerelem! – emlékezik vissza Ilonka, akinek otthonát számtalan csodaszép terítő díszíti. Sajnos, ma már a toledót senki sem műveli a faluban. 25 éve hiába indítottak hímzőkört, de kudarcba fulladt a kezdeményezés. Ilonka volt az utolsó, aki mívelte ezt a hímzéstechnikát, de két éve abbahagyta (szeme már nem a régi).
Plusz: ma a fiatalok már nem igénylik a kézműves terítőket; nem látják meg benne a szépet...
„Édesanyám, indítsd el a faromat”
Csakúgy ringott az izsai lányok szoknyája, ahogy végigmentek a falun. Az izsai népviselet különlegessége a rövid szoknya! A botrányt okozó kurtaságot a háború általi szegénység hozta magával, és egyből divat lett.
Sámson Gizella, kezében egy képpel, amelyen az izsai viselet látható
Története: a falu egyik leánya vette a bátorságot, és az addig két sor hosszúságú szoknyát egy soron varratta, mert az anyaga drága volt. S ezzel divatot teremtett, mert utána már minden leány ilyen ruhát akart a faluban. (Vigyázat: ez nem azonos a kurta szoknyával, ahol a derék hosszított, és csípőben viselték!)
Ma két énekcsoport is működik a településen: a Búzavirág és Gyöngyösbokréta, s a tagok büszkén hordják viseletüket.
Az izsai népviselet felső részét, a szűkített liptyőt – ahogy Izsán hívják – ezüst gombokkal és arany csipkével díszítették. A szoknya brokát, selyem vagy plüss anyagból készült. Három bő alsószoknyát és egy szűket viseltek alatta. Fontos, hogy az alsószoknya csipkéi kilátszódjanak.
A szoknya fölé pedig díszes kötény dukált, ami a szoknya széléig ért. Míg a lányok leengedett fonott hajat viseltek, addig az asszonyok feltűzött haját menyecskekonty takarta.
A magyar huszár
Izsán bizony még vannak huszárok... A kilencvenes években – az egykori lovas klubból alakult a Felvidéki Huszár Hagyományőrző Egyesület. Minden évben részt vesznek az 1848/49-es magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának felelevenítő eseménysorozatán: ez Nagysallótól Izsán keresztül Komáromig halad.
Pár éve a magyar huszár (mint olyan) bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe...
Az 1848-as huszár ruha az egyik legszebb magyar katonai egyenruha. Gazdag zsinórozása nem csak esztétikai, hanem védőfunkcióként is szolgált. A kemény fémbevonatú zsinórozás páncélként védte a huszár testét, amit kard nem tudott átvágni.
Az azonos színű mente a huszár bal kezét óvta, hogy a ló kantárjába kapaszkodhasson, és a jobb kezével pedig hadakozzon. A huszár egyenruhák színe attól függött, hogy melyik huszárezredhez tartoztak. Ezzel különböztették meg az egyes csapatokat.
Sámson Gizella a férjével, aki szabadidejében az izsai hagyományőrző huszárcsapat tagja. Huszárruha és izsai kurta népviselet.
Az izsai túró
A messze földön híres izsai túró készítésében van egy csavar. A tej savanyodását követően először vászonzacskóban lecsepegtették az ordát, utána túróprés segítségével téglalap alakúra formázták. Így az izsai asszonyok több túrót tudtak vinni a komáromi piacra.
Sok tréfás mondás kering az izsai túróról: „Amikor Kolumbusz felfedezte Amerikát, az izsai asszony már ott árulta túróját.” Ezért is szerveznek évente rétesfesztivált, ahol a túrós a legkapósabb. A falu legidősebb lakosa, a 98 éves Gogola József verset is írt az izsai túrós rétesről: „Az izsai túrós rétes, Környékünkön nagyon híres, Ügyes kezű menyecskék sütötték, Szívük-lelkük beletették…”
