Manapság egyre több marcona arccal találkozunk. Sokan mondják: vacak ez az élet! Az életünk azonban olyan, amilyenné tesszük. Lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésünkre, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Csak azt kell eldönteni, mihez is van igazán kedvünk. A többi már csak kitartás kérdése.
Riportalanyaink roppant egyszerű módon segítettek önmagukon. Találtak egy hobbit, amely színessé teszi a szürke hétköznapokat. Kis fénysugarat, ami örömet hoz az életükbe. Talán nekünk is van egy álmunk, amely régóta mocorog bennünk. Talán kötni szeretnénk megtanulni, talán hangszeren játszani, talán görkorizni, vagy csak ejtőzni egyet a kikelet bódulatában leledző kertben vagy erdőben. Ne habozzunk, próbáljuk ki mi is. Hiszen élni jó!
Novák Gizi (Komárom): Az apró tárgyak örömmel töltik el a szívemet
– Gyermekkoromban csodálatos mesevilágban éltem. Nagymamám tündérmeséket talált ki, ezermester dédnagyapám magától forgó ringlispílt és kishajót épített, édesanyám pedig harisnyabábot varrt nekem lyukas zokniból. Mindezt tetézte Móra Ferenc Dióbél királykisasszony című meséje, amely végtelenül tetszett. Eszembe jutott: talán én is ki tudnék valamit hozni a dióból! Vagy más termésekből figurákat faragcsálhatnék… Egyre jobban izgatott, mit tudok kihozni a természetes anyagokból.
Novák Gizi
– Már felnőtt voltam, mikor elvégeztem a pozsonyi iparművészeti szakközépiskola textil szakát. 26 éves korom után azonban minden háttérbe szorult: férjhez mentem, gyermeket szültem, munkába álltam... Csak itt-ott volt időm kedves kedvtelésemre… Pár éve azonban egyedül maradtam: férjem meghalt, a lányom más városban él. Ismét elővettem a kötőtűt, összegyűjtöttem a terméseket és más természetes anyagokat. Nagy lendülettel vetettem bele magam az apró, kedves tárgyak készítésébe.
Ez a tevékenység lefoglalja a gondolataimat, nem érzem magam magányosnak, a foglalkozás örömmel tölt el. Alkalomadtán gyerekeket is tanítok: jó érzés látni a szemükben azt a csodát, amit én is átéltem gyermekkoromban. A hobbim által szeretet adok és kapok...
Bezúr Kinga (22, Gúta): A lovak nyugalmat, pihenést és szabadságot adnak
– Végzős vagyok a veszprémi egyetemen. Ez azt jelenti, hogy már nem kell olyan sokat bejárni az iskolába, egyre több időt töltök otthon. Így aztán, mikor csak tehetem, én etetem a család lovait, Alfrédot és Tarkát. Jó velük lenni! Az se baj, ha ki kell hozzájuk gyalogolni az istállóhoz, a Kis-Duna melletti öreg malomhoz. Szeretem a természetet, az állatokat és a csöndet. A lovak nekem a pihenést és a szabadságot jelentik. A mai világban akkora a pörgés, hogy nehéz leállni, kikapcsolni. Mikor kijövök hozzájuk, sikerül kizárni a külvilágot. Etetem a lovacskákat, meg-megsimogatom őket, lovagolok egyet, rácsodálkozom, hogy milyen okosak – közben érzem az arcomon a tavaszi napot, a hűvös szellőt. Megújulva, a természet illataival feltöltekezve térek haza a szobámba, a könyveim mellé.
Bezúr Kinga
Kovács Kamill (46, Komárom): A kerékpározástól fittebb és energikusabb vagyok
– Gyerekkoromtól szeretek bringázni, és a kerékpár szép lassan a szenvedélyemmé vált. Felnőve nyitottam is egy kis bicikliszaküzletet, és ma ebből élek. Napközben a boltban dolgozom, délután pedig – hetente háromszor-négyszer – irány a friss levegő. Ráülök a bicómra, és egy jó nagyot kerékpározom. 1993-tól versenyszerűen is sportolok – hegyi maratont. Se szeri, se száma a sok kupának és éremnek, amelyeket eddig nyertem. Edzésként aztán télen-nyáron tekerek...
Kovács Kamill
– Mit kapok cserébe? A sikerélményen és barátokon kívül a mozgás szabadságát. Élvezem, hogy nagy távolságokat tudok megtenni, miközben szinte együtt lélegzem a természettel. Számomra ez jelenti a kikapcsolódást. Jól érzem magam, és ez az érzés átsugárzik a hétköznapjaimba: fittebb, energikusabb vagyok. A gyermekeim már felnőttek, de mikor fiatalabbak voltak, együtt tekertünk, sőt, a fiam velem együtt versenyzett. A feleségem is gyakran velem tart – kedvtelésből. A hobbim által mindnyájan átálltunk egy egészségesebb életre.
