Nyakig rózsaszínben úszik a világ. A lányok talpig Barbie-nak öltözve indulnak mozizni, s nálunk is, nem csak Amerikában...
A Barbie-film már azelőtt óriási sikernek örvendett, hogy egyáltalán bemutatták volna. Azonnal üzlet is lett belőle: ruhaboltok, sminktermékek kaszálnak nagyot a babavilágból, s a pink pólók, cipők, rúzsok ellepték az online shopok „polcait”. Barbie még mindig rózsaszín, s a filmben Barbielandből átmegy a valódi világba...
(© Mattel)
Júliusban indult útjára a film, s még mindig dübörög. Ez az első élőszereplős Barbie-mozi – és az újságok arról cikkeznek, hogy filmünk egy feminista film. No, nem éppen Barbie miatt, hanem a férfi, Ken miatt, aki csak második a sorban. Barbie a legmenőbb. Ken pedig csak Ken! – olvashatjuk a film plakátján.
Barbie és Ken egy csupa rózsaszín álomvilágban, Barbielandben él a többi Barbie-val, ahol minden nap tökéletes, mindig mindenki boldog – kivéve Kent, aki csak akkor boldog, ha Barbie ránéz. Barbielandben bizony a Barbie-k, azaz a női babák kezében van a hatalom, s a világ folyásába a Keneknek nincs beleszólásuk, a háttérben meghúzódva élik az életüket. A valódi világ fordított mása ez, ahogy azt a rózsaszínű női agy elképzeli...
Egyik nap azonban beüt a ménkű, sötét felhők gyülekeznek a Barbie-égen: főhősünk többé nem jár kecsesen lábujjhegyen, mert lapos lett a lábfeje, ráadásul narancsbőrös a combja!
A valódi világban ugyanis egy keserű nő játszik vele, aki átviszi rá a rosszat. Elindul hát Barbie a való világba, hogy a keserű nőből boldog nőt faragjon, s útjára Ken is elkíséri, aki meglepetéssel látja, hogy a valóságban nem a nők kezében van az irányítás, hanem a férfiakéban...
S itt Barbie nem egy csodanő, csupán egy jó nő. Ken ettől vérszemet kap, hisz eljött az ő ideje: itt végre valaki, végre számít; ezért eldönti, hogy Barbielandbe is patriarchátus kell. Ettől a felismeréstől azonban nem sötétül el az ég, még mindig cukiság van és jó poénok, fülbemászó dallamok: nem lohad le a kedvünk attól, hogy Barbie éppen a valóságnak tart tükröt, ahol a nő csak „a második nem”.
A sok kacagás az év legkomolyabb komolytalan filmjévé teszi a Barbie-t, mert bizony rengeteg nő van, aki észre sem veszi, hogy miről is akar szólni ez a mozi. Miért is venné, hisz háttérképnek maradt a pink, a rózsaszín – hogyisne, hisz másként nem tódulnának a filmre a nők (akiket tömegesen ritkán hoz lázba a feminizmus).
Pedig a rendező bemutatja, hogy nőként mennyi elvárásnak kell megfelelnünk, s mivel ez eleve lehetetlen, meg is oldja helyettünk a feladványt: ha nem tudunk olyanok lenni, mint amilyennek mások akarnak bennünket látni, miért ne lehetnénk inkább önmagunk? Egyszóval, élj úgy, ahogy tudsz: ha a munkádat szereted, válaszd a karriert, ha az anyaság felé húz a szíved, akkor azt, de akár mindkettőt is csinálhatod vagy egyiket sem... Csak rajtad múlik!
(© Mattel)
Tudni kell, hogy sokan „férfigyűlölőnek” kiáltották ki az új Barbie-filmet, holott a férfiuralmat ugyanúgy kárhoztatja, mint a nőuralmat. S már csak azért sem lehet férfigyűlölő, mert mindent elönt benne a rózsaszín, vagyis nem direktben teszi fel a nagy női kérdéseket. Fő üzenete mégsem felejtős: igenis senki – sem a nő, sem a férfi – nem érdemli meg, hogy a neméből kifolyólag háttérbe szorítsák.
A rendező szerint (aki egy feminista nő, Greta Gerwig) a megoldás az arany középút, s végre magas sarkúban, talpig rózsaszínben, műmellel a mellkasunkon is lehetünk feministák! Mert ne feledjük, Barbie-nak még mindig illik tökéletesen kinéznie, a homokóra test az alap, hogy ezen az arany középúton elinduljunk... A kérdés pont ezért megmarad: mi lesz a nem 38-as méretű, nem rózsaszín ruhás, valódi nőkkel?
