Nyáron három Kukkonia napközis tábort is meghirdettek, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a csallóközi állatokkal – és a mangalicával. Mangaluca az a kényes kisasszony, akiről Király Anikó egy csuda színes mesekönyvet írt.
Anikó nyáron ellátogat a táborba, és mesél a gyerekeknek könyve főhőséről. Hangolódásképp addig is meghallgathatjuk felolvasását a YouTube-on.
Anikó Feketenyéken él, szeret rajzolni és írni. Mindig kicsit csendes volt, de az íróság miatt kénytelen volt kibújni a napfényre! Ma már olvasótalálkozókra jár, és ott arról beszél a gyerekeknek, hogy miként segítették őt a mesék az élete során. Az állatok mindig is a fekete, göndör fürtű lány barátai voltak, nem véletlenül írt róluk egy humoros mesekönyvet, amit ő maga is illusztrált.
Ugye, holnap is eljössz mesélni? – Így búcsúznak tőle a gyerekek az olvasótalálkozókon. Írásunkban is kedvenc mesehőseiről vall.
A testvéreim sokáig felolvastak nekem: így százszorosan szebb gyerekkorom volt, mintha csak a kezembe nyomtak volna egy kifestőt. Ezért én is felolvastam a mesekönyvemet a YouTube-ra, mert még emlékszem, hogy milyen jó mesét hallgatni...
Jó baba voltam, de aztán amolyan „eleven” gyerek lettem. Sársütit sütöttem, ebihalakat telepítettem a kerti tóba, mire nemsokára ronda varangyok árasztották el az udvarunkat. Később kincskereső régésznek képzeltem magam, s foglalkozási ártalomként a lábamat törtem, az ujjamat, majd a kezemet, majd megint a lábamat...
Nagyjából ez időben jöttem rá arra, hogy a kalandokhoz nem feltétlenül kell elhagyni a házat. Sőt az is elég, ha egy jó könyvvel a kezemben elterülök a fotelban: a könyv ugyanúgy elrepít messzi tájakra és kalandos ösvényekre.
Sokáig azt hittem, hogy az írás amolyan magányos foglalkozás, s pont ezért megfelel nekem, a szégyenlős lánynak. Ám hamar kiderült, hogy rengeteg személyes megjelenéssel jár. Könyvbemutatók, játékok, írói oldalak... Sok minden kell ahhoz, hogy íróként érvényesülni tudjon az ember. Pedig felért egy kisebb rosszulléttel, amikor kihívtak a táblához egy matek példához az iskolában. Szóval volt mibe belejönni!
Amióta az eszemet tudom, könyvek vettek körül. És ha az ember a legkisebb, akkor mindenképpen szeretne az idősebb testvéreire hasonlítani. Mi hárman vagyunk testvérek, és testvéreimnek külön könyvtáruk volt/van. Így nekem is sok könyv kellett.
Gyakran felolvastak nekem, eleinte állatmeséket (imádtam az állatokat, sokáig állatorvos szerettem volna lenni). Azzal, hogy a nővéreim felolvastak, százszor szebb gyerekkort kaptam tőlük, mintha csak simán a kezemben nyomtak volna egy kifestőt.
A mangalica őshonos volt a Csallóközben, zsöndör malackának nevezték.
Jódli Hóktól Mangalucáig
Mindig nyitott füllel hallgattam a meséiket! Jókat mulattam a hollón, akit átvágott a róka, és elvette a sajtját (bár felnőttfejjel már érdekelne, hogy miért akar egy róka sajtot enni). Vlagyimir Szutyejev Vidám meséire a mai napig emlékszem, aztán Harry Potter került sorra, majd A kis herceg.
A legkedvesebb mesekönyvemet nyolcéves koromban kaptam. A mai napig szívesen forgatom Balambér, a bálnaborjú kalandjait – a részeges polipról szóló fejezet a nagy kedvencem. Ugyanilyen lelkesedéssel gondolok vissza Mosó Masa mosodájára és a Gőgös Gúnár Gedeonra, vagy Füzesi Zsuzsa Beszélgetőkönyvére és a Mi micsoda kötetek múmiás és bálnás részeire...
Nem voltam túl jó gyerek. Vagyis annak indultam, mert babakoromban szinte csak aludtam meg ettem. Bárhol képes voltam elaludni – mégis az autózás volt a szüleim titkos fegyvere, amit mindig bevetettek, ha mégsem voltam hajlandó kidőlni. Az evésben is voltak korszakaim. Volt a kakaókorszak, a tükörtojáskorszak és a darakásakorszak. A csokis pudingot bőrápolónak használtam.
S ma már saját mesehősöm is van, Mangaluca, aki a Mangalucával Kukkóniában című könyvem főhőse. Mangaluca egy nagyon karakán figura, rozsdabarna színű, kurta lábai vannak, és állandóan az evésen jár az esze. Kalapot adtam rá: a kalap mégis előkelőbb, szerintem egy hölgynek ez dukál. Mangaluca végig elvárja, hogy hölgyként kezeljék, hallani akarja a bókot. Olyan kis duzzogós, morgolódós, soha semmi sem tetszik neki. A kalapján van három szitakötője, akik szintén fontos szerepet kaptak a könyvben.
Szerepel benne Tündér Ilona is, a régi öregek ugyanis azt mesélték, hogy a Csallóközben régen tündérek éltek, és az ő aranyhajukról került az arany a Dunába.
Hallgassátok meg a mesét!
Tudni kell még, hogy nem csupán illusztráltam a mesekönyvemet – fel is olvastam a karantén alatt. Sokáig azt hittem, hogy az írás amolyan magányos foglalkozás, s pont ezért megfelel nekem, a szégyenlős lánynak. Ám hamar kiderült, hogy néha meg is kell mutatkozni az írónak. Amikor először jelentkeztem élőben a Mangalucával, rettenetesen izgultam.
Arra az alig tíz percre ismét a gimiben éreztem magam egy matekpéldával az orrom előtt és krétaporral az ujjaimon. A hangom remegett, a lábam citerázott, míg rá nem jöttem, hogy otthonról olvasok fel, egy olyan szobából, ami az enyém, aminek kedvenc zöldemre van festve a fala, és amelyik tele van az én szeretett könyveimmel... Kell ennél nagyobb biztonság?
Hallgassátok, szeressétek Mangalucát – és találkozunk júliusban a Kukkonia farmon! A felolvasásokat ITT lehet meghallgatni.
