Egy házaspárt mutatunk be, akiknél nagy a felek közötti korkülönbség. Így ismerkedtek ők, így nyílik a korhatártalan szerelem.
Sült-főtt ételt és szerelmet
akkor lehet megítélned,
mikor már kissé lehűltek.
(Fodor Ákos)
Hol és hogyan?
Menyhért Andrea (35, Bolyk) és Zupko Róbert (55, Fülek) kalandos története nyolc éve kezdődött. Róbert egy buliban látta meg a nála húsz évvel fiatalabb Andreát. Vére felpezsdült, szerelem volt ez első látásra. Igen ám, de felesége volt, sőt, nem ez volt az első házassága. Sejthetjük, hogy nem buktatók, hanem hegyóriások álltak az útjában: névtelen levél érkezett, a válás sem volt diadalmenet… Ám mindez már mögöttük van, igazi családot alkotnak kisfiukkal, Róberttel.
– Ismertem egy lányt, Vikinek hívták. Csak köszönőviszonyban álltunk egymással, nem partiztunk együtt – kezdi Andrea. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer az ő édesapja lesz a férjem! Az egyik füleki étterem nyitóbuliján ismertem meg Robit. Csodás nyári este volt... Igazság szerint csak később tudtam meg, hogy ő Viki édesapja. A lányok körberajongták. „Megérne egy botrányt!” – suttogták a fülembe. Robi zenész, nagyszerű gitáros, öröm őt hallgatni. Nem ismertük egymást, akkoriban alig jártam haza, Ausztriában dolgoztam ápolóként. A parti végén odajött hozzám, és kedvesen bókolt. „Te vagy Füleken a legszebb nő!” – mondta hízelegve, majd megcsókolta a kezem. Kissé elpirultam, de csak ennyi volt. Egy röpke pillanat. Nem gondoltam rá többet.
– Mikor kezdtél el nyíltan udvarolni Andreának? – kérdezem Robit.
– Bejelöltem ismerősnek a Facebookon, de csak ennyi. Mit írtam volna? Én nőzni szerettem, nem csetszobákban levelezgetni... Ha feltöltött valamit, azt belájkoltam. Aztán a születésnapján felköszöntöttem. Így kezdődött. Akkor még Svájcban éltem, és huszonöt év után zenéltem itthon, mikor a színpadról megpillantottam Andit. Szíven ütött. Akkor és ott azt mondtam a kollégámnak, hogy ebben a nőben minden megvan, amire vágyom. Egyszer a feleségem lesz, és fiúgyermeket fog nekem szülni... Ez önbeteljesítő jóslatnak bizonyult. Decemberben kezdtünk levelezni, és karácsonyra már hazaküldtem a feleségemet. Tovább nem ment együtt, hiába... Onnantól kezdve éjjeleken át írogattunk egymásnak. Az volt az első közös, facebookos karácsonyunk!
– Andi részéről százszázalékos volt feléd a bizalom?
– Az nem bizalom, hanem szerelem volt! Akkor már nagyon nem éreztem jól magam a svájci feleségemmel. Én mindig egy magyar, egyszerű nőre vágytam. S azt is tudtam, hogy itthon szeretnék megöregedni, nem idegen országban. Zenészként elég nyüzsi életet éltem. Kétszer nősültem, és azt is bevallom töredelmesen, hogy szeretőket tartottam. Félvállról vettem az életet. Ha lebukom, legfeljebb elhagy. Na és? Új nő, új élet! Így éltem sokáig, hányavetien. Ám Andi változást hozott az életembe. Mindent előre elterveztünk és megterveztünk. Az első randin nem bírtam az érzéseimmel. Bementem az első virágboltba, és vettem egy malomkeréknyi virágcsokrot. Andi épp a barátnőjénél bulizott, és találkozáskor stílusosan kaptam az arcomra egy finom, „abároltszalonna-illatú“ puszit. Szóval, megérkezett az egyszerű falusi lány...
– Na, az abált szalonnáért kissé szégyellem magam – veszi át a szót Andrea. – Nem tehetek róla, egyszerűen imádom. Ehhez is hozzá kell szoknia annak, aki engem szeret – kacag fel Andi, aki valóban faluról, Bolykról származik. Szülei válása után költözött be az édesanyjával Fülekre.
– Róbert, mi volt számodra a legvonzóbb Andreában?
– A munkám miatt fess öltönyökben jártam, hotelekben éltem – ám a lelkem mélyén nem kofferos életre vágytam. Andi mobilján a nagyszülei fotója volt beállítva háttérképnek, ami nekem végtelenül imponált. Végre nem egy plázacica, hanem nő, akinek mély lelke van. Ma is imádom, mikor felveszi a kényelmes otthonkáját, és kimegy kertészkedni, vagy befőttet készít, süt, főz, gondoskodik rólunk.
– Andrea, téged mivel vett le Róbert a lábadról?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem azzal a malomkeréknyi csokorral, amivel beállított. Ám akkor került igazán közel hozzám, mikor elvesztettem a nagybácsimat. Felhívott, hogy szívesen segít bármiben. Majd meghívott a füleki házába. A pár napból hetek, hónapok lettek – mígnem egészen itt ragadtam. Itt jöttem rá, hogy milyen férfi rejtőzik az ápolt, nagyvilági külső mögött. Kora hajnalonként melegítőben, mezítláb sétáltunk a ház mögötti erdőben, idilli emlékeket hagyva magunk után. Még az évben teherbe estem. A kisfiunk, Robika januárban lesz hétéves.
– Nem féltetek az előítéletektől?
Andrea: – A szüleimtől igencsak tartottam. Édesanyám haragudott, nehezen tudta elfogadni a kapcsolatunkat. Nem csodálkozom, Robinak van egy korombeli lánya is. A barátnőim támogattak, de voltak, akik lebeszéltek róla. Ígért ő több nőnek is házasságot! – suttogták. Robi pedig kapott egy névtelen levelet, miszerint felelőtlenség egy ilyen fiatal lánnyal kikezdeni, hisz az még éretlen...
Róbert: – Idősebb kollégáim is meglepődtek. „Robi, elment az eszed?! Húsz évvel fiatalabb nővel kezdesz? Mikor te hetven leszel, ő még csak ötven?“ Elhessegettem a kétkedőket. „Hú, de igazatok van – válaszoltam –, majd hetvenévesen lecserélem. Nekem ötvenéves asszony nem kell! Mindig szabad lélek voltam, nem tudtam lekötni magam egy nő szoknyája mellé.“ Negyvennyolc évesen azon gondolkodtam, hogy mikor fog benőni végre a fejem lágya... S íme! Biztos vagyok, hogy Andi az utolsó és az igazi nő az életemben.
– Közös a baráti körötök? Vagy nem igazán találtok közös témát?
– Közös a baráti körünk Andival – magyarázza Róbert. – Mély fájdalom, hogy a legjobb barátom egy autóbalesetben meghalt. Igazság szerint Svájcban éltem, így nem igazán ápoltam az itteni kapcsolataimat. Ám megmaradt egy igaz jó barát, akit gyerekkorom óta ismerek. István szinte családtag nálunk. Szereti és elfogadja Andit, és imádja a fiamat. Andi barátaival pedig nagyon jól kijövök, sőt, egyikükkel koma viszonyban vagyunk, mivel ők keresztelték meg Robikát.
– Andrea a beszélgetés elején Vikit említette. A lányod mit szólt a kapcsolathoz?
Róbert: – Az elején vitáztunk, hogy az apja lehetnék Andinak, egyébként sem hozzám való, meg hasonlók... Sokkolta, mikor bejelentettük, hogy testvére születik. Ezt sokáig nem tudta feldolgozni. Mára összecsiszolódtunk, és elmondhatjuk, hogy igazi mozaikcsaládot alkotunk. Viki és Robika szeretik egymást. A két gyermekem a legnagyobb örömöm az életemben, mindkettőt egyformán imádom. Tizenkilenc voltam, mikor Viki lányom megszületett. Ez is egy véglet, mint ahogy az is, hogy ötvenöt éves koromban van egy hétéves kisfiam, és harmadszor is házasodni készülök. Végletek jellemzik a sorsomat. Ha Isten megadná, még egy gyereket bevállalnék Andival...
A két gyermekem a legnagyobb örömöm az életemben, mindkettőt egyformán imádom.
– Mikor döntöttétek el, hogy egybekeltek?
Andrea: – Augusztusban volt az esküvőnk. Nagyon vártuk. Mindig is arra vágytam, hogy gyönyörű fehér ruhában vezessen oltárhoz az édesapám... Mivel Robi az előző két feleségével polgári esküt tett, nem volt akadálya az egyházi esküvőnek.
Róbert: – Hat éve vártunk a nagy napra. Svájcban ugyanis nem egyszerű elválni! Hat évig tartott a válóperem, mert a svájci törvények szerint hat évig lehet húzni a válást, ha az egyik fél nem akar beleegyezni. Svájc kiemelten támogatja a családokat, és törvényileg korlátozzák a válások számát. Hat évig asszonyeltartást is fizettem, míg el nem váltunk. A gyerektartás is tetemes summát tesz ki Svájcban. Nem csoda, hogy ott a férfiak százszor is meggondolják a válást. A statisztikák azt mutatják, hogy Svájcban a nők félvállról veszik a hűséget, hiszen tudják, hogy nem veszíthetnek. Itt, Szlovákiában pedig épp fordítva van! A férfi az, aki hamar hátat fordít a feleségének, a családjának, mert nincs kockázat, minimális gyermektartást fizet.
– Mi az, amit nem tudnátok egymásnak megbocsátani?
Andrea: – A hűtlenséget. Robit a „sötét“ múltja ellenére elfogadtam. Mindenemet odaadtam neki.
Róbert: – Teljes mértékben egyetértek Andival. Akinek fontos a családja, az nem csinál ilyet. Nekem már nincs új élet, nekem ez az élet! A család.
Varga Henrietta • fotó: Schnelczer Zoltán
Kapcsolódó írásunk: A hálózat csapdájában
