Az 1494-1566 között élt I. Szulejmán szultán nemcsak mint hadvezér tűnt ki, de törvényei miatt is az egyik legnagyobb török uralkodó volt. Fejlesztette az ipart, a kereskedelmet és a földművelést, bőkezű volt a tudósok és a költők iránt.
Ő volt az Oszmán Birodalom egyik nagy szultánja, aki hosszú uralkodása során megszerezte a földközi-tengeri török hegemóniát, megsemmisítette a középkori Magyar Királyságot, és döntő vereséget mért a perzsákra.
Szulejmán és Hürrem szerelme
Hürrem a mai Ukrajna területéről származott. Egyes források szerint egy pópa lánya volt, és eredetileg Alekszandra Liszovszkának, becézve Roxelánának hívták. 1505 és 1510 között született, tatárok rabolták el és adták el az isztambuli rabszolgapiacon. Ibrahim pasához, I. Szulejmán szultán legjobb barátjához került, ő ajándékozta a szultánnak. A leírások szerint lángvörös hajú, filigrán termetű nő volt. A róla készült képek szerint nem volt különösebben szép, csak okos szemei élnek szabályos arcában. A háremben a neve Haszeki Hürrem lett, a Nevető, mert jókedvet árasztott maga körül. Élénkségével, vidámságával teljesen elbűvölte a hallgatag, zárkózott, depresszióra hajlamos Szulejmánt.
A valóságban a szultán talán még szerelmesebb volt Hürrembe, mint ahogy azt a filmekben láthatjuk (erről tanúskodnak azok a fennmaradt levelek, amelyeket hadjáratai alatt küldött szerelmének). Roxelána eleinte még nem tudott folyékonyan írni, így kénytelen volt írnokkal íratni válaszait. Később azonban ebbe is beletanult, mint sok mindenbe. Főleg a hatalomba. Hamar megerősítette hárembeli pozícióját, az első öt évben öt gyermeket szült a szultánnak, négy fiút és egy lányt. A trónra esélyes elsőszülött fiút azonban az előző kegyencnő, Mahidevran szülte, akinek sehogy sem tetszett, hogy a szultán elhanyagolja őt Hürrem miatt. Egy napon tíz körömmel esett neki vetélytársnőjének, egész csomókat tépett ki dús hajából, és véresre karmolta az arcát. Amikor a szultán tudomást szerzett erről, Mahidevrant az engedetlen feleségek lakosztályába száműzte. Ez enyhe büntetés volt, hisz a szultánok a kegyvesztett asszonyaikat bőrzsákba varrva a tengerbe szokták dobatni...
Később a szerelmes szultán, aki két ostrom között gyönyörű verseket írt imádott asszonyához, feleségül vette Hürremet. Hallatlan dolognak számított, hogy a szultán egy rabszolganőt törvényes nejévé tegyen. Minden szabad percét nála töltötte, a legtitkosabb terveit is vele beszélte meg.
Lakosztályából titkos átjáró vezetett Roxelána lakrészébe. Szulejmán az ő kedvéért építtette át a palotát, a Topkapit fényűző termek sokaságával, pazar fürdőkkel bővítve. Hürrem eszes nő lehetett, amiről tanúskodnak a szultánhoz írt levelei: a szeretett férfi önbizalmát erősítő, hízelgő magasztalástól a családi élet apró történéseinek szórakoztató leírásán át az okos tanácsokig minden megtalálható bennük.
Immár törvényes feleségként megkezdte intrikáit az elsőszülött ellen, hogy saját gyermekeinek biztosítsa a hatalmat. Sikerült is elérnie, hogy férje kivégeztesse Mahidevran fiát, az összeesküvéssel vádolt Musztafát. Arra is rá tudta venni, hogy megölesse a birodalom második emberét, Ibrahim pasát, aki pedig Szulejmán legjobb barátja és bizalmasa volt. Nem akarta, hogy más is a szultán bizalmába férkőzzön. A köznép azonban nem szerette az egykori rabszolganőt. Csak Ziadinak, boszorkánynak hívta. Elterjedt, hogy bűbájossággal láncolta magához a szultánt. Nos, a köznép szerint Allah büntetése volt az is, hogy legkisebb fia, az epilepsziás Giangir meghalt. A suttogva továbbadott hírek szerint annyira megrázta szeretett féltestvére, Musztafa kivégzése, hogy csillapíthatatlan idegláz tört ki rajta.
I. Szulejmán arcképe Tiziano festményén
Az elsőszülött, nagyon népszerű Mahomet már korábban meghalt, mindössze 21 évesen. Talán a gyász okozta fájdalom irányította Roxelána figyelmét mások szenvedésére: a szegények számára ingyenkonyhát, kórházat építtetett, ezenkívül több mecsetet, karavánszerájt, fürdőt, iskolát. Utolsó éveit beárnyékolta fiai, Szelim és Bajazid rivali-ózálása. Tudta, hogy kettőjük közül az egyiknek meg kell halnia, hogy a testvére uralkodhasson.
Pedig Musztafát épp azért tetette el láb alól, hogy trónra lépése előtt ne gyilkoltathassa meg az ő fiait... (A testvérgyilkosság bevett szokás volt a szultáni rezidenciában. II. Mehmed szultán egyenesen parancsba adta utódainak, hogy a birodalmat gyengítő véres testvérharcok és polgárháborúk elkerülése végett így tegyenek.) A sors megkímélte az újabb gyásztól, 1558-ban meghalt. Szulejmán valósággal belerokkant elvesztésébe, nyolc évig gyászolta. Ezután már nem vágyott többé más nőre, hiába várt rá háremének 300 hölgye. Egyre magányosabb és törődöttebb lett, végül már csak Mihrimah, a lánya tudta felvidítani, aki temperamentumban, külsőben nagyon hasonlított az anyjára.
Az oszmán uralkodó háremében sok hölgy élte mindennapjait. Az ágyasok a rabnők közül kerültek ki. A legszebbek és legokosabbak külön figyelmet kaptak, taníttatták őket.
Míg a férfiakat a palotaiskolában képezték, addig a lányokat a háremben oktatták. Hibásan elterjedt tévhit, hogy a hárem csak szexrabszolgákból állt. A hárem valójában a háznak az idegen férfiak elől elzárt női lakrésze volt. A háremben tehát nemcsak ágyasok, de mindenféle rabszolgalányok is tartózkodtak, akik képzéséről gondoskodtak.
A hárem egy részének ugyanis nagyon fontos feladatot is el kellett látnia: az utódok – lehetőség szerint fiúk – bebiztosítását. (Így több lehetséges variáció is megjelent a hatalomutódlás során.) Igyekeztek mindig a legrátermettebb sehzádét támogatni, de az egyik fiú mindig felülkerekedett a többin, akikre egy idő után a biztos halál várt: még csak esélyük se legyen az új szultán leváltására vagy lázadásra. A legtehetségesebb lányokat más paşák és nagyvezírek háremébe is küldték, így erősítve meg politikai és katonai kapcsolataikat. (A szultán női rokonai szintén a paşák és nagyvezírek feleségei lettek – biztosítva ezzel az uralkodó hatalmát.)
A rabnőket a háremağákon túl még eunuchok is óvták. Ők többségében feketék voltak. Annyira szigorúan védték a nőket, hogy még akkor sem szívesen engedték be a férfi orvost, amikor Szulejmán lánya, Mihrimah megbetegedett. Rüstem paşát sokáig kellett győzködni a bebocsátásért, majd pedig azért, hogy az elfátyolozott lánynak csupán a pulzusát megtapinthassa. A fátyol alatt kinyúló kecses csuklón kívül az orvos nem érhetett máshoz, majd amikor a másik kéz érintésével is megpróbálkozott, a paşa kidobatta a szultána szobájából.
Azért is végzetes büntetés járt, ha valaki leselkedni próbált: az egyik velencei követ életét vették azért, mert látcsövön át merészelt bepillantást nyerni a gyaur szemek elől féltve óvott leányok bájaiba. Ennek ellenére előfordult, hogy maguk a háremet vezető ağák (a felügyelő tisztviselőt hívták így) bonyolódtak intim viszonyba a rabságban élő hamvas szépségekkel. Később olyan szabályt vezettek érvénybe, mely kimondta, hogy az ağáknak szigorúan tilos sötétedés után a hárembe lépniük.
Az uralkodó általában a kizlar ağával üzent a kiválasztott lánynak, akit aztán a többi leány megfürdetett, illatosított különféle finomabbnál finomabb kölnikkel, majd minél lágyabb esésű ruhát adtak rá, hogy ne kelljen sokat bajlódnia vele a padişahnak. Ha az uralkodónak kedvére való volt a leány, gyakran kérette őt, így felemelkedett a kiválasztottak közé, akiknek saját kis szoba és saját komorna, azaz rabnő is járt. Ha a szultán ráunt egy kiválasztottra, jogában állt kiházasítania ahhoz, akihez ő azt jónak látta. Abban az esetben, ha egy ágyas a szultánnak fiút szült, akkor az asszony automatikusan kadın efendi lett, vagyis a „szultánfeleségek” közé emelkedett a ranglétrán. A törvényes feleség és a kadın efendik gyermekei között semmilyen különbség nem volt jogi szempontból.
Mint ismeretes, Szulejmán törvényes feleséggel nem rendelkezett, egészen addig, amíg Hürremet el nem vette. Ő volt az egyetlen és egyedüli hites neje!
Erre korábban nem volt példa, tekintve, hogy az uralkodó nem egy született oszmán és muzulmán nőt választott magának törvényes feleségéül, hanem egy rabszolgát karolt fel başkadinná (az oszmánok így nevezték az első asszonyt, aki a legmagasabb ranggal bírt). Azonban az esküvő pontos idejét a mai napig találgatják. A başkadinnak joga volt minden péntek éjszakához. (A sorozatokban ez tévesen csütörtökként szerepel.) A péntek ugyanis egy kitüntetett nap volt a muszlimok számára, mely nemcsak a padişahnak, de minden egyes török férfinak kötelezővé tette, hogy a saját törvényes hitvesével töltse el azt.
Az I. Szulejmán előtti időkben a szultánfeleségek nagy szabadságnak örvendhettek, viszont amikor az úgynevezett örökösödési renden módosítottak (mikor a hercegeket az új szultán hivatalba léptekor nem végezték ki, hanem életben hagyták), akkor gyermekeikkel együtt kötelesek voltak a palota falai között maradni, nem hagyhatták el azt soha. Ezt a fogságot csak abban az esetben kerülhették meg, hogyha az ő fiuk lett az új uralkodó. Így ugyanis valide, azaz anyaszultánnő lett belőlük, aki akkoriban a hárem legrangosabb személye volt.
