Nem tudom megmondani, mióta komposztálok. Emlékszem a képre, mikor anyuval ott örvendeztünk az első érett komposztunk felett, amelyik földdé lett – utána pedig szétterítettük a zöldségeskertünkben. Úgy nőttem fel, hogy otthon természetes volt: minden, ami komposztálásra alkalmas, nem mehet a kommunális szemétbe. Akkor ez még nem jelentett többet, mint hogy összegyűjtöttük a konyhai hulladékot egy külön erre szánt kukába, majd a komposztálónkba ürítettük.
Ma már tudatos komposztáló vagyok. Bár a szerves anyagok előbb vagy utóbb lebomlanak – a végeredményben nagy különbségek lehetnek. Az igazi „ökoember” célja, hogy elérje a humuszképződést, mert csak így hasznosul újra és válik valóban értékessé a konyhai hulladékunk.
Korpás Réka egy szép, 27 éves komáromi lány, aki előadóművésznek készül, népzenét tanul – emellett a párjával gazdálkodik. Nem akárhogyan, mert komposztja is van, sőt, hogy jobban értsen a kertműveléshez, még a permakultúra-tanfolyamot is elvégezte.
Az ő háztartásában mindennek van oka és miértje, még Pelyhecske libájának és Bogyó kecskéjének ürüléke is a komposztdombra megy, persze az alommal együtt – a komposzt pedig kertjének megfáradt talaját gazdagítja.
Mit mondanak az okosok?
Tavaly elvégeztem a Magyar Permakultúra Egyesületnél a permakultúra-tervezési képzést. Itt jól megtanultuk, melyek a helyes komposztálás alappillérei: a megfelelő szén-nitrogén arány (30 : 1), a megfelelő szemcseméret, a megfelelő nedvesség és az oxigén. Ha betartjuk ezeket az arányokat, fél év alatt kész, humuszban gazdag komposztunk lehet, amit felhasználhatunk a kertünkben.
Minek alapján tudjuk megállapítani ezt? A megfelelő szén-nitrogén arányt úgy állíthatjuk össze, hogy minden nyers, nitrogénben gazdag humuszképzőhöz (frissen levágott növény, állati trágya, akár konyhai hulladék) hozzáadunk ugyanannyi rostos, tehát szénben gazdag anyagot. Ez utóbbi lehet száraz fű, szalma, faforgács, de akár papír is – tehát minden, ami már elszáradt. Ha pontosan szeretnénk számolni, az interneten találunk táblázatokat a különböző összetevők szén-nitrogén-tartalmáról. De az imént említett megoldással számolgatás nélkül is jól megközelíthető a megfelelő arány. Ha többet szeretnénk megtudni a témában, a Magyar Permakultúra Egyesület honlapjának Tudástár című részét javaslom – ezt jómagam is rendszeresen használom ismereteim bővítésére.
Ami még fontos! A megfelelő szemcseméret 25-40 mm közötti. Erre azért van szükség, hogy a komposztálást végző kis élőlények minél nagyobb felületen férhessenek hozzá az anyaghoz.
A következő fontossági összetevő az 50%-os víztartalom. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a komposzt rakásakor folyamatosan vízpermettel locsoljuk a felszínt – de akár egy kanna segítségével is áztathatjuk, adagonként, ha valakinek van türelme hozzá. Ellenőrizni úgy tudjuk, hogy ha egy maroknyit kiveszünk a komposztból, és összeszorítjuk: 1-2 vízcseppnek le kell csepegnie belőle.
Ahhoz pedig, hogy megfelelő mennyiségű oxigén kerüljön a komposztdombunkba, először is lazára kell rakni. Továbbá a nem túl apró összetevők is segíthetik a levegős szerkezetet.
Én mindig lassan megrázogatom a vasvillát, hogy minél több darabban potyogjanak le a humuszképzők. Idővel érdemes átforgatni, főleg ha a belső hője megközelíti a 75 Celsius-fokot – vagy épp szárazabb a kelleténél.
Eközben locsoljuk be újra. Egyszerűen pakoljuk át egy villa segítségével a komposztdombot maga mellé. Egyúttal újabb oxigént is juttatunk a komposztdombba.
Nem vagyok én szőrszálhasogató!
Jól hangzanak ezek a szabályok, de valószínűsítem, hogy nem mindenki szeret és tud ennyi energiát és figyelmet fordítani a komposztjára. (Én sem.) A mindennapi komposztálás során, amikor kiviszem a konyhai hulladékot, a következőkre szoktam figyelni: mindig adok hozzá szalmát vagy forgácsot, és belocsolom. A nagyobb dolgokat kicsit feldarabolom, és mikor egyéves lesz a domb, átforgatom. Innentől kezdve pihen és érlelődik, amíg kész nem lesz.
Az előző évi dombra sosem rakok új dolgokat, minden tavasszal új komposztálót nyitok. Az érési folyamat függ a komposztálás minőségétől is, akár hat hónap is elég lehet. Viszont függ az összetevőktől is: ha a háztartásban alomszéket használnak, vagyis komposzt toalettet, akkor javasolt a 2-3 éves érési folyamat.
A komposztálást sok más helyen is alkalmazom a ház körül, például a zöldségeskertben. Itt ugyanezekkel a szabályokkal szétterítem a humuszképző anyagokat (körülbelül 60 cm-es vastagságban a használni kívánt területen), amelyek aztán helyben komposztálódnak, s beépülnek a talajba, gazdagítva a szerkezetét. Ezt nevezik komposzthagyó mélymulcsnak, a módszer pedig dr. Gyulai Iván ökológustól származik.
Az alomszék (hogy értsük: a komposzt toalett) is ugyanezen az elven működik, ugyanis a nitrogénben gazdag emberi ürülékhez szénben gazdag faforgácsot vagy egyéb megfelelő anyagot kell adni; ezáltal máris beállítódik a megfelelő szén-nitrogén arány, és a baktériumok, mikroorganizmusok máris hozzá tudnak látni a lebontáshoz. Ez utóbbiról Országh József professzor neve nyomán lehet tovább olvasni.
Különösen fontos ma a komposztálás, hisz termőtalajaink nagyon leromlottak. Így akár már egy maroknyi saját komposzttal is nagy változás részesei lehetünk!
