Hétfőn voltunk beiratkozni az iskolába! Az első nagy mérföldkő az életünkben az óvoda volt. Akkor is ugyanez a furcsa, szívtájéki szorongató érzés kerített hatalmába, mint most.
Az óvó nénik neveltek és tanítottak: s most nagyon, de nagyon hiányoznak! A felismerés most bődületes erővel csap az arcunkba. A szülő beleszakadhat, akkor se tudja pótolni az óvodai közeget. Hiányzol, óvoda!
Félbehagyott óvoda
Az egyik nap még mentünk oviba, a másik nap már nem. Az elején még könnyebb volt elfogadni, mostanra már minden és mindenki hiányzik. Az óvodai évek az alapokat rakják le, azokra húzzuk aztán a falakat, és a felnőttléttel rákerül a fedél. A gyerek az óvodában kezdi a szocializációt, itt kezd beilleszkedni a nagyobb társaságba, kibontakozik a lelke és a személyisége. Megköttetnek az első barátságok, ovis szerelmek születnek.
Engem jó érzéssel töltött el a tudat, hogy a gyerekeim szeretnek oviba járni, és az óvónők figyelemmel és szeretettel fordulnak feléjük. Mindig szóltak, ha bibi volt, még akkor is, ha nem kellemes dologról volt szó. Figyeltek, neveltek és tanítottak: s most nagyon, de nagyon hiányoznak! Ez a felismerés most bődületes erővel csap az arcunkba. A szülő beleszakadhat, akkor se tudja pótolni az óvodai közeget. Hiányzol, óvoda!
Kényszerpihenő
Kiscsoportos fiam könnyen alkalmazkodott az otthonléthez, de mostanra már minden reggel megkérdezi: „Ma nem megyünk oviba?”
Nagycsoportos Mátyás fiam már elég eszes ahhoz, hogy felfogja, kényszerpihenőn vagyunk. Az utolsó fél éve marad el az oviból, mielőtt megkezdené az iskolát. Az iskola intézménye az, ahová gyerekként lép be az ember, s felnőttként távozik. Közben pedig egy hosszú – kötelezettségekkel és kihívásokkal teli – útszakaszt jár be. Gyerekpszichológus ismerősöm mondta, a gyerekek minden szituációhoz tudnak alkalmazkodni, és sokkal, de sokkal rugalmasabbak, mint mi, felnőttek. Remélem, hogy a fiamnak könnyű lesz megemésztenie, hogy az egyik nap még óvodás volt, aztán jött a vesztegzár, a szájmaszk, és az ovi köddé vált. Harmadik nap pedig már megyünk beiratkozni az iskolába. Vagyis csak én megyek, mert ő nem jöhet.
A kimaradt dolgok és a csapat
A járvány most megfosztja őt és számos sorstársát az utolsó ovis hónapoktól. Ezen sokat gyötrődöm, mert a legjobbat akarom neki. Ezekben a suli előtti utolsó hónapokban még sokat fejlődnek a gyerekek, szivacsként működik az agyuk. Együtt vesznek (vehetnének!) részt a fejlesztőprogramokon, s beszélgethetnének a rájuk váró nagy kalandról, az iskoláról... Az óvoda felkészíti a hatévest az elszakadásra, ilyenkor egymástól is búcsúznak. Kábé most készülnének a nagy anyák napi műsorra és a közös fellépésre. Már lenne időpontunk az év végi osztályfotózásra.
Ám felfeslettek a szálak, lyukas lett a szövet. Talán még a ballagás is elmarad? Hogyan kezdődjék el az új szakasz, ha elmosódnak a határok?
Az első kiesett fog
Mikor kisebb volt a fiam, és megkérdezte, hogy mikor fog iskolába járni, mindig azt válaszoltuk: ha kiesik az első foga, akkor már közel járunk az iskolakezdéshez... Hát a minap kiesett. Rögtön dobozkába rakta, s kikészítette az ajtó mellé, hogy mikor majd újra oviba megy, megmutathassa Emesének (óvó néni) és az ovis kis barátainak. Örültem, hogy ennyire szereti az ovit, s velük szeretné elsőként az élményét megosztani. Másrészt még mindig nem érti, hogy az ovinak egyszer s mindenkorra vége. Minden alkalommal, mikor szóba kerül az iskola, közli, hogy „Jó, jó, de először még óvodába kell menni!". Ott maradtak a rajzai, különben is, a legújabb játékot még nem volt ideje kipróbálni. Hisz félbehagyta a dolgait!
Iskolai beíratás
Előre meghatározott időpontban, az írásbeli felszólítás szerint szájmaszkban és kesztyűben érkeztem. Furcsa volt a fiam jövőbeli tanító nénijétől két méterre helyet foglalni. A régi protokoll szerint a gyerekemnek is jelen kellett volna lennie... Bekukkanthatott volna a tantermekbe, megbarátkozhatott volna az új (második) otthonával, rácsodálkozhatott volna a hatalmas iskolapadra. Jelen lett volna a többi iskolás is!
Ha az a volna ott nem volna…
Akadt az ismerősök közt, aki szlovák iskolába adta a gyerekét. Nekem pedig eszembe jutott pedagógus nagynéném tanmeséje a gyémántról és a kőről, amelyet a mocsárba hajítottak. Évek után mindkettőt kiemelték a mélyből. A gyémánt a mocsárban töltött idő alatt semmit sem veszített értékéből, ugyanúgy gyémánt maradt. A kő pedig ugyanúgy kő. Minden már a keletkezésük során eldöntetett. A kő nem vált gyémánttá, s a gyémántból se lett kő.
Magyar iskola
Tudományosan sokszorosan bizonyított, hogy az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja az anyanyelven történő tanulás. Számunkra nem volt kérdéses, milyen nyelvű iskolába kerül a fiunk. Akadt viszont az ismerősök közt, aki szlovák iskolába adta a gyerekét, mondván: így majd könnyebben érvényesül.
Nekem pedig eszembe jutott pedagógus nagynéném tanmeséje a gyémántról és a kőről, amelyet a mocsárba hajítottak. Évek után mindkettőt kiemelték a mélyből. A gyémánt a mocsárban töltött idő alatt semmit sem veszített értékéből, ugyanúgy gyémánt maradt. A kő pedig ugyanúgy kő. Minden már keletkezésükkor eldöntetett. A kő közben nem vált gyémánttá, s a gyémántból se lett kő.
Sallay Erika
Kapcsolódó írásunk: Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?
