Déjà vu (dezsá vű)-nek hívják azt a különös élményt, amikor az ember úgy érzi, hogy ezt a helyet már látta, vagy ezt a helyzetet már átélte egyszer. Csak azt nem tudja, hogy mikor és hogyan. Ez a déjà vu rejtélye.
Az emberek 80 százalékának van az életében déjà vu-je . Lehet felvillanó kép, ami csak pillanatokra válik láthatóvá, éppen annyi időre, hogy ne tudjuk pontosan megfigyelni, csak azt tudjuk róla, hogy ez a dolog ismerős számunkra. Lehet olyan emlék, amire valójában nem is emlékezhetünk, mert az adott helyzetet most éljük át első alkalommal.
Emlékszem, először egy dél-olaszországi kis városban éreztem a déjà vu-t. Egy sziklára épített kis templomba léptem be, és teljesen otthonosan éreztem magam. Mintha mi sem lenne természetesebb, felismertem a helyet, ahol valamikor ültem, és az ablakot, ahonnan ki szoktam nézni. A templom előtt egy öregember állt, aki szentképeket árult. Mélyen a szemembe nézett, és azt mondta: „De sok idődbe telt, hogy visszatérj!“ Egy héttel azelőtt Rómában, a Villa Borghese parkjában rettegés lett úrrá rajtam.
Csodálatosan szép hely, mintha csak romantikus sétákra volna teremtve. De nekem semmi örömem nem tellett benne. Valami furcsa érzés kavargott bennem, és arra kényszerített, hogy séta közben hátra forduljak. Egy hajléktalan éppen agyonütött egy galambot. A férfi tekintete az emlékezetembe égett: világoskék, szúrós szemei voltak. Valahonnan már ismerős volt nekem ez a szempár. A hideg futkosott tőle a hátamon. Ez az élmény arra sarkallt, hogy mi hamarabb elutazzak Rómából, pedig gyönyörű város, és mindig is vágytam megismerni.
Honnan jön a déjà vu? Azok, akik szerint „több dolgok vannak földön és égen...“, azt mondják, hogy előző életeink darabkái merülnek fel így a feledésből, esetleg különböző világok találkozásánál találkozunk vele. Vagy a saját agyunk kezd őrült táncba velünk, összezavarva az idegszálak kapcsolatain át közvetített impulzusokat?
Rendszerhiba
A tudósok számára a déjà vu teljesen világos dolog. A Masaryk Egyetem orvosi kara mellett működőCeitec (Közép-európai Műszaki Intézet) szakemberei arra jutottak, hogy az agy emlékezésért felelős részének felépítésével van összefüggésben. A déjà vu-höz hasonló élményekről számolnak be azok az epilepsziások, akiknél a roham gócpontja a halántéklebenyben (temporális lebeny) található. Ezért a kutatók mérni kezdték az agyi aktivitást, majd arra jutottak, hogy ezek az élmények a hipokampusz ingerlésével hozhatók összefüggésbe. Az agynak ebben a részében íródnak át az információk a rövid távú emlékezetből a hosszú távú emlékezetbe.
De miért van déjà vu-jük az egészségeseknek? Az egészséges emberek agyát déjà vu állapotában nem lehet kutatni, mivel nem tudjuk kiszámítani, hogy mikor tör rájuk ez az érzés. Ezért olyan egészséges önként jelentkezőkön végeztek mágnes rezonanciás agyi vizsgálatokat, akiknek már volt, és akiknek még soha sem volt déjà vu élményük. Az egyes agyi területek nagyságát vizsgálták át. Ennek eredményeképpen arra jutottak, hogy azoknak a személyeknek, akik éltek át déjà vu élményt, a középső halántéklebenye jóval kisebb, mint azoknak, akik nem éltek át.
Maradt még egy titok: vajon mi váltja ki a déjà vu-t? A kiváltó ok lehet a stressz, a fáradtság vagy az, ha az agy nem kap elegendő oxigént. Ezek a tényezők a genetikai adottságokkal egyetemben kisebb hipokampuszt eredményezhetnek, ami érzékenyebb. Az idegsejtek az erős ingerek hatására hamis emlékek gyártásába kezdenek.
A reinkarnáció bizonyítéka
Az ezoterikával foglalkozóknak is megvan a maguk magyarázata. Egy asztrológus azért a déjà vu élményéért, amit Németországban élt át, meg is kapta a tudósok Sziszifusz társaságának Vándorbálvány-díját, ami a legnagyobb ostobaságért járó „elismerés”. Nagyon idegesítették az akkoriban divatos bőrdzsekik. Egyszer csak bevillant egy kép: egy golyó ütötte bőrdzsekit látott. Majd elutazott München egyik városrészébe, ahol rádöbbent, hogy azt a helyet ismeri. Ezután minden világossá vált: egy gazdag család fiaként az első világháborúban repülősként szolgált, ilyen bőrdzsekit viselt, és igen hamar lelőtték. A szakértőket nem sikerült meggyőznie ezzel a vallomással. (Bár az igazsághoz tartozik, hogy a Földön nagyjából 4 milliárd ember hisz a lélekvándorlásban, és ez - bárhonnan nézzük - nem kis szám.)
Az érzéseink nem hazudnak
A múlt, a jelen és a jövő kerek egységet alkot, amelyet egyetlen élet keretén belül érzékelünk. Érzéseink gyakran más utakra visznek bennünket. Túlláthatunk a jelen korlátain. Mindenkiben él ez a képesség. Valójában ez nem is képesség, egész egyszerűen a természetes emberi lét része, melyet az utóbbi kétezer évben az ész korlátaival próbálunk távol tartani magunktól. Azt állítjuk, hogy ez nem így van. De az érzelmeink mindig valósak, nem hazudnak, és nem tudjuk őket teljesen kizárni a gondolatainkból. Ha az érzelmeinkhez képek is társulnak, akkor pontosan tudjuk, hogy azok is valódiak, még akkor is, ha lehetetlen őket bárhová is besorolni, és ésszel teljesen felfoghatatlanok.
Ha figyelemmel kísérjük ezeket a dolgokat, észrevesszük, hogy a múlttal kapcsolatban rengeteg emberrel maradhatott lezáratlan ügyünk. Gyakran sok fájdalommal és meg nem értettséggel telített történetek ezek, melyeket szeretnénk újra játszani, de most már új szabályok szerint. Ezért hozunk létre olyan helyzeteket, melyekben találkozhatunk azokkal a személyekkel, akikkel rendezetlen számláink vannak. Mivel bölcsebbek, tapasztaltabbak, szeretetteljesebbek vagyunk, mint egykor, most másként alakítjuk a történeteket, és a fájdalmat sikeresen semlegesítjük. Kitisztítjuk a sebeket, hogy végre beforrjanak. A dolgok tehát azért kerülnek a felszínre, hogy javíthassunk rajtuk.
Egyes terápiás ágak szerint egész életünkben mást sem teszünk, mint a hiányzó részeinket (lélek- vagy személyiségdarabkáinkat) keressük. A déjà vu a segítőnk ebben. Az ilyen felfogás értelmében minden trauma, rettegés, rémület hatására leválik belőlünk egy kis darab, elveszítünk magunkból valamit. Ahogy a csapdába esett vadállat is leharapja a tulajdon lábát, csak hogy menekülhessen.
De nekünk továbbra is szükségünk van arra a darabkánkra, amit elveszítettünk. Életcélunk a teljessé válás, hogy újra egészek legyünk. Hajlamosak vagyunk ezeket a hiányzó részeinket élettársakkal, szeretőkkel vagy bárki mással helyettesíteni, de a dolog nem így működik, mert mindvégig csak önmagunkat keressük.
Az agyunk mindig előttünk jár egy lépéssel
A déjà vu-t gyakran az idősíkok összecsúszásával is magyarázzák. Tudományosan bebizonyították, hogy az agyunkban már egy pillanattal azelőtt megszületik a gondolat, hogy mi tudomást vennénk róla. Így a déjà vu lehet az a különleges állapot, amikor az ember egyszerre van mindkét időben. A jelen pillanat találkozik az egy ezred másodperccel ezelőttivel. Ha átugorjuk ezt az időt, akkor olyan érzésünk lehet, hogy ezt a helyzetet egyszer már láttuk, vagy átéltük.
Nem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül azt a feltételezést sem, hogy bizonyos helyzeteket létrehozhat az érzelmi túlfokozottság. Egy férfi előtt például levetítődött az autóbalesete képe. A baleset később valóban megtörtént, és csak azért nem halt bele, mert az előtte átélt élmény hatására tudta, hogyan élheti túl. Valaminek tehát léteznie kell, ami így vetíti előre az árnyékát az időben. Egy helynek, ahonnan azok az emlékeink származnak, melyekről sokáig látszólag mit sem sejtünk.
Úgyszintén különleges élmény, ha olyan emberekkel találkozhatunk, akikkel mintha ezer éve ismernénk egymást. Talán ugyanaz az erő, energia köröz bennünk, amely mindenkiben közös. Akkor születik meg ez az érzés, hogyha erős érzelmeket vált ki belőlünk valaki, és ez lehet a lelki felemelkedésünk kulcsa. Ha lelkesedünk, akkor az egónk, a létező lényünk fölé emelkedünk.
A szitakötő
Egy forgalmas város zsúfolt kávéházában különös élményben volt részem. Az emberektől, járművektől hangos utcáról – honnan, honnan nem – egy szitakötő szállt be kecsesen az ajtón. (Sem vízpart, sem halastó nincs a közelben, és árnyékban is 35 fokot mutatott a hőmérő.) Az indiánok szerint a rovarok a holtak lelkei. Nem tudtam eldönteni, hogy a tudomány vagy a metafizika oldalára álljak-e a déjà vu kérdésében. A szitakötő a vállamra ült, majd onnan egy díszre, egy szalmaszívre szállt. Lehet, hogy ezt a szitakötőt már láttam valahol...
