Vajon miért követik százhatvanezren Jákli Mónikát? Mi rejlik a szőke bikinimodell Instagram-sikerének hátterében? S egyáltalán – mennyire vagyunk tudatosak mi, felnőttek azzal kapcsolatban, hogy kiket nézegetünk a közösségi médiában? Írásunkban ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Jákli Mónika
– Szerinted miért követik százhatvanezren Jákli Mónikát? – szegezte nekem a kérdést egy ismerősöm, nevezzük Z.-nek, a minap, majd felém fordította a szőke bikinimodell Instagram-profilját.
Ismerősen csengett a név, de nem tudtam arcot kapcsolni hozzá (hamar kiderült az is, hogy miért). Azokkal a közösségi médiaszemélyiségekkel ugyanis, akik mind életstílusukban, mind érdeklődési körükben távol állnak tőlem, nem igazán szoktam foglalkozni. Ez nem jelenti azt, hogy negatív véleménnyel volnék róluk, vagy hogy lebecsülném az érdemeiket, egyszerűen csak nincs átfedés a világaink között. Persze értettem azt is, hogy mire irányul a kérdés: miért követnek százhatvanezren olyasvalakit, aki nem egy hétköznapi ember életszínvonalát tárja a követői elé, s nem éppen azt a női testképet propagálja, amivel minden harmadik nő felbukkan a sarki közértben.
– Te miért követed, ha nem tudod, miért érdemes követni? – fordítottam meg a kérdést, ami sakk-mattként sokkolta Z.-t.
S tulajdonképpen ez az a jelenség, amit nyolc év Instagram-használat után sem sikerült megértenem: miért nem tudatos egy felnőtt ember azzal kapcsolatban, hogy kiknek az életét tárja maga elé?
Én például akkor követném Jákli Mónikát, ha az általa közvetített életmód inspirációt jelentene számomra. Ha kíváncsi lennék, mit kellene ennem, milyen táplálékkiegészítőket kellene szednem és mennyit kellene edzenem ahhoz, hogy tökéletesen szálkás legyen a testem. Vagy hogy melyik szépészeti klinikát kellene felkeresnem ahhoz, hogy ne szúrják el a mellműtétemet. Akkor követném, ha hasonló külsőről, hasonló stílusról és hasonló életvitelről álmodnék: hisz azzal, hogy ráfókuszálok, magamat is ebbe az irányba terelgetném. (A százhatvanezer ember többsége – s itt most elsősorban nem a férfiakra célzok –, biztosra veszem, hogy ebből a megfontolásból szavaz neki bizalmat.) Az influenszerek mögött áll azonban egy másik követői réteg, amelynek élő példája az ismerősöm, Z.
– Talán csak kíváncsiságból. Tök más az élete, mint az enyém – vetette oda a kérdésemre.
– És őszintén ki tudnád jelenteni, hogy egyetlen posztja sem keltett benned rossz érzést? – faggattam tovább.
– Nem, azt nem mondanám… – vágta rá, majd váratlanul egy egész monológot zúdított rám. Megtudtam például, hogy Z.-ből gyakran kisebbségi érzést vált ki a bikinimodell képeinek nézegetése, s bár intelligenciájából adódóan soha nem jutott el addig a pontig, hogy a frusztrációját Mónikán vezesse le, a negativitás mégis ott motoszkált benne. Az Instagram – ami egyébként egy szuper felület – pedig pontosan ilyen esetekben válik mérgezővé: amikor egy felnőtt ember nem tudja megítélni, hogy kire irányítja a figyelmét az online térben. Hogy az ott látottak miként hatnak a belső működésére.
Meggyőződésem, hogy ha a felhasználók elegendő önismerettel rendelkeznének ahhoz, hogy csak azokra a személyekre fókuszáljanak, akik valóban inspirálóan hatnak rájuk, feleannyi negatív vélemény sem zúdulna a közszereplőkre.
Hisz gondoljunk csak bele: melyik menő Insta-sztár fog eltűnni a süllyesztőben azért, mert mi nem értünk egyet az üzenetével? Nyilvánvalóan egyik sem. Ellenben a saját magunk generálta negatív érzések egy csomó energiánktól fosztanak meg bennünket. Így nemcsak Z.-nek, hanem mindenkinek azt tanácsolnám: ahelyett, hogy azon morfondírozunk, kinek az Instáját miért követik sokan, inkább tanuljunk meg okosan szelektálni. Döntsük el ésszel, hogy kérünk-e egy adott celeb életéből! Ha úgy határozunk, nem, még csak tudomást sem kell vennünk róla: elég, ha szimplán hagyjuk a másikat létezni.
Varga Klára
