Összeállításunkban csodaszép faszékeket és asztalkákat láthatunk: mindegyik darab óda a fához. Az elején tisztáznunk kell, hogy Takács Gergely (Balony) bútorkészítő, akinek a munkája különbözik a mai asztalosokétól.
Vajon hol lehet diófa pallót és 150 éves széktámlát találni? – kérdezzük tőle.
– Igen! Az én bútoraim örökös darabok. Aki ilyet vesz, az évtizedek múlva is használni és szeretni tudja. A fabútorok drágábbak, mint a préselt fából készült tucattermékek. Ám a fának lelke van! Több vele a munka, és más a munkaidő is. A mai bútorok készen vett lapanyagból készülnek, amit az asztalosok csak összevágnak és -csavaroznak, és már kész is a komód. Fával dolgozni időigényesebb – kezdi a különbségek magyarázásával Gergely.
Takács Gergely
Gyerekkorában látta először, hogyan kell vele dolgozni
Nagyapja tetőács, bognár és kádár volt. A tetők mellett hordókat és kerekeket is készített. Az unoka sokszor elnézte a nagyapát munka közben. 2008-ban egy könyvesboltban folytatódik a történet... Fafaragásról és faesztergálásról szóló könyvek kerültek a kezébe. Forgatta, nézegette őket, majd megvásárolta. A gazdagon illusztrált könyvek segítették a szakmai alapozást.
– Tudtam, ha ezzel akarok foglalkozni, akkor munkagépekre lesz szükségem. Elsőként vésőket és esztergagépet vásároltam. A nagyapától kaptam rá pénzt: ez volt az ő főhajtása a választásom előtt. Azóta pedig minden nap tanulok valami újat. Elszegődtem egy helyi asztalosüzembe is, ahol szintén sokat tanultam – mesél a kezdetekről.
Gergely ma a megyeri ifjúsági központban dolgozik, szabadidejében pedig indul a garázsba, a bútoraihoz.
– Nyers deszkát veszek, lécekre vágom, lesimítom a lapját és az élét – mesél a napi munkájáról. – Meggyalulom, hogy teljesen egyforma léceket kapjak, majd összeragasztom őket egy szélesebb falapnak. Száradás után újra meggyalulom, csiszológéppel simára csiszolom, és már kész is a nyers felület. Felviszek rá egy kis vizet, ez felhúzza azokat a szálakat, amelyeket a gyalu nem vágott le, csak visszanyomott a fába, és újból lecsiszolom.
Mesélés közben rámutat egy nyers cseresznyefára: sima és selymes tapintású. Épp egy égerfa bútoron dolgozik, ám a fiókjait cseresznyefával egészíti ki. Az olajozás során a szín picit elüt majd, a cseresznye két hónap alatt sötétebb tónust ölt. Ám tökéletesen mutatnak majd együtt.
– Fát olajozni? Ilyet se hallottam. A fát általában lakkozni vagy festeni szokták.
– Igen. Én viszont olajozok és viaszolok. Az olaj és a viasz természetes anyag, jót tesz a fának. Először olajalapozót használok, és ha kell, kemény olajat, ami mélyen beszívódik a szálakba, és kikeményíti azokat. A lakk sokkal keményebb, ráadásul műanyag, ami megfojtja a fát!
A sima felületet én is végigsimítom a kezemmel. Kiderül, hogy még nincs megcsiszolva.
– Erre viszem fel az olajat, és az olajozást újabb csiszolás követi. Az egyenes felületet géppel, az íveket kézzel csiszolom meg. Három szemcsefelületű csiszolás szükséges, közöttük pedig olajozok, ez elmélyíti a fa tónusait. Az olaj annyit tesz, mintha fognék egy vizes szivacsot, és végighúznám a nyers fán. Azonnal sötétebb lesz, kihozza a fa erezetét, a szépségét, a különböző érdekes felületeket és göcsöket. Végül viasszal jól bedörgölöm, és teljesen szárazra törlöm. 3-4 nap alatt megszárad, és ezzel elkészült a felület!
Gergely az első nagy megrendelését a közösségi hálónak köszönheti. Azóta honlapot is készített.
– Néha megkérdezik, miért nem egy stílusban dolgozom. A sok organikus bútor mellett modern dizájnelemeket is használok. Ám ez vagyok én, mindig más tetszik, mindig más fára találok!
Gergely a régi fát is szereti újrahasznosítani. Vajon hol lehet diófa pallót és 150 éves széktámlát találni? – kérdezem tőle hitetlenkedve.
– Ó, ezek mindig megtalálnak! – válaszolja. – Sokszor szólnak, hogy kell-e régi bútor, de annyi felajánlást már nem tudnék hol raktározni.
Odalép egy polchoz, és „fakönyveket” mutat fel: ezek a lapminták. A megrendelőnek ezzel is könnyebb a dolga, ezekből kiválaszthatja, hogy milyen fából készüljön a bútora.
– Úgy gondolom, hogy meg kell harcolnunk azért, hogy azt csináljuk, amit szeretünk – mondja Gergely búcsúzóul. – A fával való munka nekem olyan, mint egy kirakójáték. Önkifejezés, és megélhetést is ad. Példaképem a magyarországi Sprok Antal, aki művészi szintre emelte a fával való munkát. Továbbá az iráni építész, Zaha Hadid, aki bútorokat is tervezett, és volt szerencsém a székeit és az asztalkáit kipróbálni. Én mindig azt mondom, igaz, hogy a kivágott fával dolgozom, de ezzel is csak a természetre vigyázok. Az én munkám ugyanis száz évre szól, minőségi munka, mert nem kell a megrendelőnek ötévente új bútort vennie.
Háromlábú kis asztalka
– Dizájnelem, hogy „kilóg” a lába – mondja. – Az organikus asztalka lapja a nagyapám diófájának egy szelete. Először legyalultam, lesimítottam, olajoztam és viaszoztam. A lábformát először lerajzoltam, majd tölgyfából kiszabtam, és kivágtam. Egy kémiai módszerrel kapott természetes színt. Az acélgyapotot, amivel néha csiszolok, beletettem egy befőttesüvegbe, és ecetet öntöttem rá. Két napig hagytam ázni, majd kivettem, hogy oxidálódjon. Miután megrozsdásodott, visszaraktam. Az ecet szinte „megette”, az acélgyapot eltűnt: így keletkezik a vasoxid! A tölgyfa viszont csersavas (nagy a savtartalma). Amikor a savtartalom vassal érintkezik, fekete foltot hagy. A tölgyfa lábakat befestettem vasoxiddal, és másnapra teljesen fekete színt kaptak. A vasoxid mélyebben szívódik a fába, mint a festék, és természetes anyagokat tartalmaz. Legvégül a lábakat becsapoltam a diófa korongba. A kis asztalka dizájnja, hogy szinte kilógnak a lábai! Mert asztalka ez, és nem ülőalkalmatosság. Az öreg diófa erezete függőlegesen halad, ezért ha ráülnénk, a nagy súly hatására elhasadna.
