Kalandozás a régi polgári karácsonyok világában Fónagy Zoltán történésszel.
„Jaj, de szép a karácsonyfa!” A Kiskarácsony, nagykarácsony című dalban a karácsonyfát a gyertyák fénye teszi ragyogóvá. Ez azt jelenti, hogy már akkor is nagy hangsúlyt fektettek a fa díszítésére.
A 19. század első felében erre saját készítésű, színes papírból kivágott díszeket, arany- és ezüstszínre festett diót, színes papírba csomagolt gyümölcsöket használtak. Ez közös időtöltést jelentett a családnak – bár a felsőbb osztályokban jobbára a személyzet foglalkozott vele.
A kiegyezést követően aztán megkezdődött a karácsonyfadíszek ipari előállítása, azaz elterjedt a fémből, üvegből vagy aranyozott drótokból készített dekoráció. A kisiparosok ugyancsak gyártottak különféle díszeket eladásra, a század utolsó évtizedeiben pedig már újságok is hirdették a karácsonyfadíszeket.
Családi ünnep, amikor nincs család... A házasságok nagy része ma válással végződik, amely következtében rengeteg mozaikcsalád jön létre. Miközben lépten-nyomon a szeretetről szóló frázisokat pufogtatjuk, a többség alól „kiment” a család. Ez rányomja a bélyegét az ünnepre. Sokak számára nyomasztó a karácsonyi szeretetkényszer, mert lámpással sem találják azt, aki feltétel nélkül szeretné őket.
A köznyelvben gyakran helytelenül használjuk a polgári jelzőt: erre jó példa az ingatlanhirdetésekben nagypolgárinak meghirdetett 3 szobás belvárosi lakás. Holott a nagypolgárság minimum 6 szobás lakásban lakott. Közéjük tartoztak a gyártulajdonosok, a bankigazgatók, a legsikeresebb orvosprofesszorok és ügyvédek, akik nagy jövedelemmel rendelkeztek, és szinte az arisztokrácia színvonalán éltek.
A középosztályt, vagyis a polgárság „derékhadát” értelmiségiek, tisztviselők, hivatalnokok, orvosok és ügyvédek alkották. A kispolgárok közé pedig elsősorban a kiskereskedők, az önálló kisiparosok – például cipészek, szabók –, valamint a kiskeresetű alkalmazottak tartoztak.
Mindig a régi falusi karácsonyokat emlegetjük – holott mai szokásaink inkább köthetők a polgári karácsonyokhoz. Vegyük csak a karácsonyfát vagy a gyermekek megajándékozását: mindkettő felülről terjedt lefelé, az alsóbb néprétegekbe. Mit jelentett a polgári karácsony? Fónagy Zoltán (Budapest) történészt, a Mindennapok története blog szerkesztőjét kérdezzük.
– Karácsonyfát először a német protestáns vidékeken állítottak – kezdi a történész. – Így Magyarországon is az olyan felsőosztálybeli családok kezdték követni a divatot, amelyeknél volt valamilyen német kötődés, például egy evangélikus feleség. Az 1810-es években „beszivárgott” a mélyen katolikus bécsi udvarba is, pedig a feldíszített fa eredetileg protestáns szimbólumnak számított. Először Károly főherceg német felesége állíttatott karácsonyfát, melynek hangulata annyira megragadta a sógort, I. Ferenc császárt, hogy a következő évben már a Hofburgban is karácsonyfa állt. Ezzel egy csapásra legitimálódik, s elveszti felekezeti jellegét.
Fónagy Zoltán
– Mikortól beszélhetünk már újszerű szokásról? Mikor terjedt el szélesebb körben a faállítás?
– A városi középosztály körében már az 1840-es években gyakori lehetett: a pesti piacokon is árulnak fenyőfát, Bécsben pedig egyenesen külön karácsonyfavásárról tudósítanak az újságok. Ekkoriban még csak a gyerekek örülhetnek az ajándékoknak. Először főleg édességet, esetleg déligyümölcsöt kapnak, a század utolsó harmadában aztán megjelennek a játékszerek: a fiúknál játékfegyverek és játéklovak, a lányoknál babák és konyhai játékok dominálnak. A századvégre alakul ki igazán a játékipar, a karácsony pedig a játékok fő szezonja lesz. Mindeközben a felnőttek körében is meghonosodik az ajándékozás. Ajándékot kap a háztartásokban szolgáló személyzet, vagyis a szobalányok, a cselédek és az inasok – de a házastársak, családtagok is meglepik egymást. A művelt polgárság körében már akkor is a könyv a legnépszerűbb ajándék.
– Hogyan ünnepeltek a polgárság alsóbb rétegeiben? Voltak-e számottevő különbségek?
– A karácsony modern ünneplése idővel kiszélesedik. A középosztálybeliek normának tekintik, hogy fát állítsanak, s megajándékozzák a gyerekeket. Sok múlik persze az anyagiakon is. Hiszen egy tágas szalonban nagyobb karácsonyfát lehet felállítani, s a módosabbak drágább díszítést engedhetnek meg maguknak. A városi lakosság szegényebb rétegei is követendő mintának, kvázi kötelességnek érzik a karácsony megünneplését. Ahol nem futja karácsonyfára, ott megteszi a fenyőág.
Az ajándékozás is szerényebb keretek közt zajlik: a gyerekek gyümölcsöt, csokoládét kapnak, illetve ruhát vagy más praktikus ajándékot, amire egyébként is szükségük van.
– Milyen volt a karácsonyvárás időszaka? Volt valami szabály erre? Tekintve, hogy mostanság már október végén ünnepi díszbe öltöznek az üzletek...
– A várakozás az adventi időszakra korlátozódott. Ebben szerepet játszott az is, hogy például az élelmiszerek – így az édességek – között kevés volt a sokáig eltartható, nem létezett még hűtőszekrény. Bár a századvégi sajtóban már akkor is sok olyan írás jelenik meg, amelyik a karácsony kommercializálódását kritizálja. Az ajándékozás kezd terhes kötelezettséggé válni: egyre nagyobb körben illik ajándékozni. Humoreszkek születnek arról, hogy a polgári családfő már előre szorong az ünnepek miatt: a környezete érezhetően kedvesebb vele, mivel ajándékot remélnek tőle...
Csók István Züzü karácsonya c. festménye a század eleji polgári bőséget mutatja be. A képen saját kislánya, Züzü látható (1914).
– Ilyen értelemben nincs új a nap alatt. Ma is jelen van az adok-kapok kényszere.
– A kereskedelem maradéktalanul kiaknázza a lehetőséget. Megjelennek a karácsonyi vásárok, az árleszállítások, s a kirakatok is ünnepi díszbe öltöznek. A másik oldalon – ami ily módon ma nem jellemző – nagy hangsúlyt kap a jótékonykodás. Magyarországon ekkortájt éli virágkorát az egyesületi élet: számtalan szervezet működik, s a karácsony számukra is a csúcsszezont jelenti. A lelkiismeretre apellálnak, s a rendezett körülmények közt élő polgárokat ez adakozásra ösztönzi, hisz a szegény gyermekek sorsát illik szíven viselni. A korabeli újságokban gyűjtési felhívások olvashatók. Részletes listákat közölnek az egyletek arról is, hogy ki, mit és mennyit adakozott, mivel ez emeli az adott személy társadalmi presztízsét. A jótékonyság gesztusa tehát szól a külvilágnak is – a szervezők pontosan tudták, hogy a nyilvánosság növeli akcióik sikerességét.
– Térjünk vissza fő kérdésünkhöz: hatott-e egymásra a polgári és a népi karácsony? Ki kit utánzott inkább?
– Egészen az 1950-es évekig olyan nagy volt a különbség a város és a falu között, hogy két, egymástól elszigetelt világ létezett. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudtak egymásról. A 19. század második felében kibontakozó városiasodás során a faluból feljövők alkalmazkodnak a városi szokásokhoz. A városi családoknál szolgáló, majd hazatérő cselédlányok révén a falvakba is eljutnak a polgári életmód elemei, például az ételek, a sütemények receptjei, az újfajta higiéniai normák. A falusi jegyzők, lelkészek, tanítók családjának is szerepe lehetett abban, hogy a paraszti közösségek megismerték a polgári karácsonyt. Fordított irányban is áramlott némi információ: a városiak az újságok karácsonyi számaiban olvashattak olyan tárcákat és novellákat, amelyek a betlehemezésről szóltak.
– Milyen utat járt be később az ünneplés? Mi történt a 20. század zivataros évtizedeiben?
– A városi lakásokban megjelenik az elektromosság, amit a karácsonyfa világítására is kihasználnak. A Csendes éjt már nemcsak saját előadásában élvezheti a család, hanem gramofonról, majd lemezjátszóról is. A szocializmus idején aztán a vallási jelleg háttérbe szorul. Jézus Krisztus születése helyett a szeretet ünnepéről írnak az újságok, az iskolákban és a munkahelyeken fenyőünnepségeket rendeznek, ezzel is erősítve a világi jelleget. Ráadásul ezekben az időkben egyre inkább elmosódik a falu és a város közötti képzeletbeli választóvonal, a vidéki lakosság városiasodik szokásaiban, ami magával hozza a polgári koreográfiákat. A kollektivizálással pedig végleg elveszíti közösségi jellegét a karácsony – pedig a parasztember mindig közösségben gondolkodott, a népi ünnepek mindig közösségi ünnepek voltak! A karácsony ezek után visszavonhatatlanul családi ünneppé válik.
