„Végre beköszöntött a december. Az én hónapom! Máról holnapra hirtelen tél lett. Kint szürkület lopakodik a tisztáson át, én pedig az ablaknál ücsörögve gyönyörködöm a szállingózó hópelyhekben. Pattog a cserépkályhában a tűz, a füst csigavonalban kapaszkodik a felvidéki Hubay-birtok égig érő fenyőfái közt felfelé. Diós és mákos kalács illata lebeg a konyha felől. Ebből tudom, már nincs messze a karácsony” – réved vissza gyerekkorába Hubay Éva, a szentendrei Karácsonyi Múzeum megálmodója és tulajdonosa.
A festői szépségű Szentendre egyik ékszerdoboza a Hubay Ház: a szűkös óvárosi utca sárga színű saroképületében minden nap karácsony van. Tizenhárom évvel ezelőtt, advent első vasárnapján ugyanis a falak mögött megtörtént a csoda, s Éva kinyitotta az ajtót a világ előtt. Aki ma belép a karácsonyi szalon ajtaján, mesebeli világba csöppen. Karácsonyi díszek ezrei csillognak a polcokon a békeidőktől kezdve. Az előtérben a Mikulás otthonának aprócska részlete áll, az asztalokon diótörők, szárnyukat bontogató angyalkák és légies balerinák tekintenek a világba… A Hubay Ház a régi világ és a mai kor stílusának találkozóhelye. (© Fotó: Schnelzer Zoltán)
Hubay Éva a gömöri Csízfürdőben nőtt fel nemesi származású dédnagymamája kúriájában, szíve azonban Szentendrére sodorta. Mesés óvárosi birodalmában, a Hubay Házban egész évben karácsony van: a világ minden tájáról sereglenek hozzá a látogatók, hogy részesüljenek az ünnepi csodában.
„Kislányként alig vártam, hogy kinyíljon a nagyszoba ajtaja, s gyönyörködhessek a gyertyákkal kivilágított karácsonyfában. A látvány életre keltette a szobát, s melegséggel töltötte meg a család szívét. Megszületett a Megváltó! – énekeltem ragyogó szemekkel a karácsonyfa előtt a zsoltárt, miközben anyukám kezét szorítottam. A karácsonyfa csodálatos díszruhában pompázott. A valódi ezüsttel festett üveggömbök szépen rendeződtek a magas fenyőfán, mint a csillagok az égen. A csúcsdíszt csak akkor sikerült az ujjacskáimmal elérni, ha édesapám a magasba emelt. A karácsony szerelmese voltam, és máig az vagyok: a szakralitás, a meghittség, a békesség, a szeretet árad az ünnepekből” – folytatja a múltba tekintést Éva.
– A Felvidékről Budapestre, a nagyvárosba került. Annak idején nem volt nehéz maga mögött hagynia ezt a meghitt családi fészket?
– Édesanyám szíve Trianon után kettéhasadt: a térkép határmezsgyéje elválasztott bennünket a rokonoktól, a múltunktól, hagyatékunktól, s megfosztottak minket családi örökségünktől. Dédnagymamám birtokát csak a rendszerváltást követően kaptuk vissza. Édesanyám kiemelten fontosnak tartotta az anyanyelvünket, magyarságunkat. Ebben az eszmében nevelkedtem. Gimnazistaéveim után a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen folytattam a tanulmányaimat, ahol borász szakot végeztem – de a szakmámban sose dolgoztam. Haza viszont nem jöttem, mert valahol éreztem: nekem itt van dolgom. Még az egyetemi éveim alatt megszerettem Szentendrét, mert van egy különleges hangulata ennek a kisvárosnak – ezt nálam jóval korábban már a rómaiak is megállapították. Miközben sétáltam a macskaköves utcákon, azon merengtem, vajon hogyan tudnék itt gyökeret ereszteni. Végül Szentendre mindent megadott nekem, amit kerestem.
„Az emlékeimet persze magammal hoztam, s a gyermekeimbe is megpróbáltam beleoltani a múltjuk iránti tiszteletet. A lányom révén immár négy kisunokám van, a fiam pedig előszeretettel segít a családi vállalkozásunkban. S mérhetetlen öröm számomra, hogy még mindig van hová hazamennem, hiszen a kilencvenéves édesanyám máig hazavár Csízfürdőre, a Felvidékre.”
– Ahogy mesél a felmenőiről… Már értem, miért kapta a karácsonyi múzeum a Hubay nevet.
– Szerettem volna leróni tiszteletemet és szeretetemet a családom, múltam iránt (az 1200-as évektől tartják nyilván a nemesi rangot viselő Hubay családot a Felvidéken – a szerk. megj.) Illetve a dédnagymamám hagyatéka óriási szerepet játszott abban, hogy megtaláltam az utamat. Sötét padlása ugyanis varázslatos titkokat rejtett, ahová gyerekként engedély nélkül nem mehettem fel... Az egyik téli estén mégis úgy döntöttem, hogy fellopózom, és bekukkantok a résnyire kinyitott ajtón. Zseblámpával a kezemben egyre beljebb merészkedtem, és megleltem a nagymamám régi kelengyeládáiban lapuló múltat. Egy varázslatos világ tárult elém: a díszes porceláncsészék és báli selyemlegyezők mellett ugyanis ott voltak a gyönyörű karácsonyi díszek. Mindez évtizedekkel ezelőtt történt, mégis pontosan emlékszem a pillanatra, amikor ott, a padláson megfogadtam: a felmenőim örökségét megőrzöm és továbbadom.
– Gondolom, még most sem teljes a gyűjtemény…
– Nem tudok leállni: karácsonyimádó vagyok! (Mosolyog.) Nemzetközi karácsonyfadísz-árveréseken veszek részt, a régi díszek egy részéhez aukciókon jutok hozzá. Közösségi oldalakon keresgélek, különböző karácsonyrajongó klubok tagja vagyok… Minden platformon találok a gyűjteményembe egy-egy értékes darabot. Mégis azok a díszeim a legkedvesebbek, melyeket idős emberek ajándékoztak nekem. Igazán megható, mikor egy idős néni kezében ezüstösen fénylő gömböcskékkel tér be hozzám. Ezek némelyike két háborút, forradalmat, lomtalanítást megélt. Rám bízza, hogy őrizzem meg az utókornak régi karácsonyaik emlékét, mert meglehet, a gyermekei kezében már nem ragyognának olyan szépen: kidobnák őket. A régi karácsonyok őre lettem.
– Hogy esett a választása erre a Duna-parti sarokházra?
– Fiatal egyetemistaként, ha ki akartam lépni a nagyvárosi forgatagból, felültem az első járatra, és Szentendrén szálltam le. Negyvenhárom évvel ezelőtt, amikor megtettem az első körsétát Szentendrén, ennek a háznak az ablakában egy öreg bácsi és egy öreg néni üldögélt. Ha feltekintettem az idős párra, mosollyal köszönték meg. Negyven éven keresztül sétáltam el mellettük. Ahogy múlt az idő, a ház ablakából eltűnt az öreg hölgy, nemsokára az öregúr is. Pár hónap múlva kikerült a tábla: „Ez a ház eladó!” A férjemmel felhívtuk a tulajdonost. Hosszan elbeszélgettünk vele. Mesélt a múltjáról, gyermekkoráról, a szüleiről, akik az ablakból mosolyogtak rám. Az öreg néni kilencven évet élt, a bácsi kilencvenkét év után hunyt el. Ez is ad egy kis varázst az egésznek. Amikor megvásároltuk a házat, tudtam, hogy nemcsak a családomnak, de az álmaimnak is otthont ad majd. A férjem építészmérnök, így segített a házat múzeummá alakítani. Mikor reggelente megállok az ajtó előtt, s feltekintek az ablakra, máig magam előtt látom az idős házaspárt. Nemcsak az otthonról hozott több ezer darabos gyűjteményemet konzerváltam a jövő számára, de ezt a régi házat is, melynek ajtaja immár tizenharmadik éve nyitva áll a látogatók előtt.
Hubay Éva gyűjteménye ma több mint nyolcezer karácsonyfadíszt számlál. „Az alapgyűjtemény a dédnagymamám kelengyeládájából származik, de az antik díszek mindegyike hazai, vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia területén készült. Bárhová mentem, karácsonyi dísz nélkül nem tértem haza. Az egyik tátrai kirándulásunk során a szó szoros értelmében kiugrottam az autóból, amikor megláttam, hogy a lomtalanító konténerbe egy doboznyi régi karácsonyi dísz került. Ami másnak kacat, az nekem kincset ér. Így van ezzel minden gyűjtő” – meséli.
– Melyik a legrégebbi és legértékesebb darabja a gyűjteményének?
– Egy papírbetlehem 1874-ből. De büszke vagyok az 1900-as évekből származó műfenyőimre is. Nem is hinné az ember, hogy már több mint száz évvel ezelőtt is divat volt a műfenyő! Akkoriban libatollból és papírból készítették őket: a tollakat széthúzták, viaszba mártották és zöldre festették. Ezekre a kis fákra előszeretettel aggattak a családok ezüstfestékkel bevont drezdai papírdíszeket. Féltve őrzött kincseim közé tartoznak még az 1890-es évekből származó unikumos- és borosüvegek, valamint a petróleumlámpa vagy a szódásszifondísz is. Hihetetlen, de ezek is lógtak egykoron a magyar karácsonyfákon!
„Az elmúlt kétszáz év legszebb képeslapjait is kiállítottam. Ám ami szívemhez a legközelebb áll, az a nagymamám ezüstcsengős csúcsdísze! Gyermekkoromban elérhetetlen volt számomra, hisz olyan magasan állt a fán, mintha az égbolt egyik csillaga lett volna. Áhítattal néztem évről évre a ragyogását.”
– Miből lehet megállapítani egy díszről, hogy melyik időszakból származik?
– Az előző századokban kisebb manufaktúrák készítették az üveggömböket, apró csengődíszeket. Minden kisgyárnak megvolt a maga sajátos vonása, formája, anyaga, amivel dolgozott. De azonnal felismerhető, melyik cégtől került ki, ha megnézem az akasztóját, hogy milyen technológiával aggatták fel a díszeket a fára.
– A Hubay Házban karácsonyi díszeket is lehet vásárolni. Ha körbenézünk, a földtől a plafonig mindent beborít a karácsony. Ezeket az egyedi díszeket honnét szerzi be?
– Igyekszem a mi hagyományainkhoz, ízlésünkhöz legközelebb álló díszeket beszerezni. Az üvegdíszeket Csacáról, a Faberger-üveggömböket és csúcsdíszeket Csehországból és egy neves németországi családi manufaktúrából rendelem. A fából faragott Mikulások Oroszországból érkeznek, a diótörőkért a németországi Fekete-erdőig, a legszebb betlehemekért a Fülöp-szigetekig kellett repülni. Ám ezeknek a díszeknek lelkük van, ugyanis emberi kéz készíti őket! Mindegyiket egyesével fújják, festik, dekorálják a mesterek…
„A múzeumhoz tartozó boltocskában igyekszünk arra is figyelni, hogy mindenki átélhesse és megtapasztalhassa a karácsonyi hangulatot – kortól függetlenül. Klasszikus gömbök, diótörők, balerinák, angyalkák, hóemberek, Mikulások, üveg, fa, papír, műanyag fadíszek közül válogathatnak a vendégeink. A megszokott karácsonyi motívumok és anyagok mellett pedig különleges, extrém díszekkel is találkozhatnak. Például sellőkkel, aranyszínben pompázó kagylókkal, medúzákkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel. Szinte nincs olyan dísz, amit nem lehet megtalálni az üzletben!”
– Az extrém díszeknek van valamiféle jelentésük? Hogy jött divatba, mondjuk, az uborka mint karácsonyfadísz?
– Minden formának megvan a maga jelentése. A gömb és az aranyalma az élet körforgását jelképezi, a boa, vagyis a girland a Bibliából származó kígyót… És vannak új stílusú díszek, mint az uborka, amely tulajdonképpen egy bajor szokáshoz kötődik. A fára uborkát aggatnak, s az, aki előbb találja meg a díszt, dupla ajándékot kap. Vannak tehát tréfás dolgok is a karácsonyban.
– A Hubay Házban minden nap karácsony van. De vajon hogyan telnek az ünnepek ott, ahol egész évben tart a varázs?
– Bár nálunk valóban minden nap karácsony, a csoda mégsem veszik ki az ünnepekből. Ugyanúgy várjuk a szentestét, ugyanúgy megéljük hagyományainkat, mint bármelyik más család. A férjem, a lányom, a fiam, sőt, a kisunokáim is besegítenek a készülődésbe. Szenteste körbeüljük a fát, elfogyasztjuk az ünnepi vacsorát, s megszólal az angyali csengőszó… Ezek a karácsonyok aztán később, a szalonban is felelevenednek bennem. Amikor rápillantok egy-egy díszre, egyszerre jutnak eszembe gyermekkorom régi karácsonyai, a gyermekeimmel töltött ünnepek és azok a pillanatok, amikor az unokáim csillogó szemmel megpillantják a nappaliban magasodó fenyőfa színes díszeit. Mi ez, ha nem a csoda maga?
Erre várunk minden évben: a csodára! Ha valaki a mindennapok szürkeségében egy kis varázslatra vágyik, az év bármely szakaszában ellátogathat a Hubay Házba. Ebbe a páratlan szentendrei mesevilágba, ahová messze földrőlérkeznek az emberek, csak hogy részesüljenek a karácsonyi csodában…
A festői szépségű Szentendre egyik ékszerdoboza a Hubay Ház: a szűkös, óvárosi utca sárga színű saroképületében minden nap karácsony van. Tizenhárom évvel ezelőtt, advent első vasárnapján ugyanis a falak mögött megtörtént a csoda, s Hubay Éva kinyitotta az ajtót a világ előtt. Aki ma belép a karácsonyi szalon ajtaján, mesebeli világba csöppen. Karácsonyi díszek ezrei csillognak a polcokon a békeidőktől kezdve. Az előtérben a Mikulás otthonának aprócska részlete áll, az asztalokon diótörők, szárnyukat bontogató angyalkák és légies balerinák tekintenek a világba…
Képriportunkban a Hubay Házat, Szentendre Karácsonyi Múzeumát mutatjuk be.
A szentendrei Hubay Ház, ahol az álom valóra vált. Az óváros szűkös utcájának sárga színű sarokházában minden nap karácsony van.
A Duna partján álló karácsonyi szalon a Hubay nevet viseli. „Büszke vagyok a múltamra, a családomra. Tovább éltetem a Hubay előnevet, mert a család az 1400-as években Zsigmond királytól nemesi címet kapott. Ezzel tartozom az őseimnek!” – Beszélgetésünk során Éva elmeséli, hogy Gömörből származik, és Csízfürdő jelenti számára a hazát, az otthont, a bölcsőt, melyben nevelkedett.
A képen Hubay Éva, a karácsonyi szalon megálmodója és tulajdonosa. A múzeum vitrinjében az elmúlt kétszáz év legszebb képeslapjait láthatjuk.
Mindegy, hogy tél vagy nyár, hóesés vagy kánikula: a látogatók jönnek, hogy visszacsöppenhessenek a karácsonyi hangulatba!
A felnőttek és gyerekek egyaránt élvezik ezt a mesebeli világot, amiben a jegesmedve közeli barátságot ápol a fehér csillagmintás zsiráffal és az almát majszoló borzokkal.
„Hihetetlen életsorsok szövődnek a házban. Volt, aki az első randit ide szervezte kiszemeltjével, majd ellátogattak hozzánk az esküvőjük napján, és néhány év múlva a két gyermekükkel jöttek a Mikuláshoz” – osztja meg velünk kedves emlékét Éva.
„Reggelente, amikor kinyitom az ajtót, beözönlik hozzám a világ. Nekem nem kell sehová elutaznom, mert a világ minden tájáról érkeznek hozzám látogatók. A legnagyszerűbb az egészben, hogy mindannyiuknak meg tudom mutatni: mi, magyarok hogyan éltünk meg a szokásainkat, a régi karácsonyainkat…” – meséli a tulajdonos.
A szalon előterében fogadja a látogatókat a „Mikulás háza”, ahová a szépkorú fehér szakállas minden évben ellátogat a gyerekek örömére. A Mikulás foteljében megpihenhet, feltöltődhet az elfáradt vándor, aki lehet apuka, nagypapa vagy édesanya, karján a csecsemőjével.
A kiállítás és a bolti rész olyan tökéletesen fonódik egybe, hogy a házban végigsétálva szinte észre sem vesszük, hogy már nem a kiállítás, hanem a bolt megvásárolható díszeit szemléljük.
A Hubay Házban a földtől a plafonig mindent beborít a karácsony. Az üzlet polcain vigyorgón a világba bámuló diótörőket, szárnyukat bontogató angyalkákat, csillogó cseh üveggömböket, légies balerinákat is láthatunk.
„A betlehemeket és a különféle egyedi angyalkákat Fülöp-szigeteki keresztény családi vállalkozásoktól szerzem be” – avat be minket a részletekbe Éva.
„Az egyedi kézműves üvegdíszeket Csacáról, a Faberger-üveggömböket és csúcsdíszeket Csehországból és egy neves németországi családi manufaktúrából rendelem. Ezeknek a díszeknek lelkük van, ugyanis emberi kéz készíti őket. Mindegyiket egyesével fújják, festik, dekorálják a mesterek…” – folytatja.
A különleges fából faragott Mikulások Oroszországból érkeznek.
A boltban mindenki átélheti és megtapasztalhatja a karácsonyi hangulatot, kortól függetlenül. A megszokott karácsonyi motívumok és anyagok mellett különleges, extrém díszekkel is találkozhatunk. Például sellőkkel, aranyszínben pompázó kagylókkal, medúzákkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel.
Szinte nincs olyan dísz, amit nem lehetne megtalálni az üzletben. (Zoltánnak, a fotósunknak egy aranyszínű fényképezőgépdíszt ajándékozott Éva.)
A lakásokban mézeskalács illata terjeng, a boltokban karácsonyi énekek szólnak, az adventi vásárban forralt borért és puncsért állnak sorban, harangok csilingelése, piros-arany-ezüst színek pompája, a hó ropogása a lábunk alatt… A karácsonyi hangulatot egyszer egy évben élheti át az ember. Aki nosztalgiázni szeretne, vagy egy kis varázslatra vágyik a mindennapok szürkeségében, annak érdemes ellátogatni a Hubay Házba.
