Vendégünk: Karnay Norbert sziklamászó és fotós. A bodrogközi Battyányon született, ma Pozsonyban él, és idén ötödik éve vezeti sikeresen rendezvénytechnikai szolgáltatásokat nyújtó cégét.
– Gyerekkorban nagyon érdekelt a fényképezés, lelkesen fotózgattam. Később kaptam egy tükörreflexes fényképezőgépet, amely már jobb objektívval rendelkezett. Sok időt töltöttem a fortélyok tanulmányozásával. Ami bennem történt, azt akartam kivetíteni a képekre. Hosszú ideig foglalkoztam például a színek pszichológiájával. Előfordult, hogy többször nekirugaszkodtam egy témának.
A lélekbúvárok sokat foglalkoznak az adrenalinsportok kedvelőivel. Nézetük szerint az extrém sportokat űző emberek így akarják megszerezni a teljes kontrollt az életük felett. Az egyik oldalon van tehát az ember, aki olyan sportot űz, amivel az életét kockára teszi. Ám mi van azzal az emberrel, aki a hegymászót fotózza, aki éppen az elérhetetlent próbálja elérni... Ő vajon miért mászik? Karnay Norbert (fotós és hegymászó) szerint azért, hogy közelebb hozza hozzánk, kívülállókhoz az extremitást. A könnyeket és az erőfeszítést a hegymászó arcán.
– Sziklán mászó emberekről készítesz fotókat, miközben magad is sziklát mászol! Miért?
– Az ember általában azt fotózza, ami érdekli. Hegymászó vagyok, hát számomra logikusnak tűnt, hogy a sziklamászásról készítsek képeket. A kívülállók többsége különleges embereknek tartja a magasság szerelmeseit. A kívülálló számára nem adatik meg a lehetőség, hogy közelről lásson egy csúcstámadást.
Nekem jó ötletnek tűnt, hogy a fotóim segítségével közelebb hozzak egy extrém helyzetet, és az extrém helyzetben helytálló embert.
– Biztonságban vagy fotózás közben?
– Igen, rögzítve vagyok, teljes biztonságban érzem magam. Nem is lehetne másképp jó fotót készíteni. Fontos, hogy ismerd a sportot, amit fotózol, és én ezt a sportágat elég behatóan ismerem ahhoz, hogy jól tudjam megörökíteni. A sziklamászó arckifejezéséből ki tudom olvasni, hogy élvezi-e a mászást, közben hogyan érzi ott magát. A fotóim a sziklamászó helyzetét és hangulatát örökítik meg, a pillanatról tudósítanak. Nemrégiben Királyhelmecen volt kiállításom.
– Battyánból származol, a Bodrogközből. És a Bodrogköz nem éppen a hegyeiről híres, hisz lapos, sík vidék. Vagy talán éppen ezért vonzott a hegymászás?
– Ez is a gyerekkorban kezdődött, akár a fotózás iránti szenvedélyem. Egy jó barátommal hegyet akartunk építeni, mert meguntuk a fára mászást. Nagyobb kihívásra vágytunk. A hegy megépítését egy nap után feladtuk, de a vágy, hogy feljussak a magasra, valahogy megmaradt bennem.
– Tehát a magasság vonz?
– Ez a sport sokféle örömöt ad. Az a fő kérdés, hogy képes vagy-e legyőzni a félelmet. A tested súlyát szinte csak az ujjaidon tartod… Leküzdeni a félelmet egy hosszan tartó, mentális gyakorlat vége, s ha sikerül: az remek érzés. Előfordul, hogy könnyebb, gyönyörködtető útvonalat választok, ott szinte táncszerű, könnyed mozdulatokkal haladok fel a sziklán. Tátrai, alpesi mászásnál nem annyira a nehézségi fok számít, hanem a környezet, a könnyed haladás öröme. Idővel megszokja az ember, hogy egyre veszélyesebb lépésekre képes, s még veszélyesebb helyzeteket kell keresnie ahhoz, hogy újra elöntse az adrenalin. Van, aki csak emiatt indul minél magasabbra.
A legtöbben azt az érzést szeretik, amit mászás közben tapasztalnak, hogy akkor, ott csak te és a szikla vagytok, s más nem férkőzhet a tudatodba, minden mást kikapcsolsz.
– Mi kell ahhoz, hogy jó sziklamászó legyen valakiből?
– Bátorság, egy kis vakmerőség és némi önbizalom. A legfontosabb az összeszedettség, a jó koncentrálóképesség. Minden erőnkkel a hiba elkerülésére kell törekedni. Az eszközeink biztonságosak, de az embertől függ, hogyan használja ezeket. A túlélési ösztön általában megóv attól, hogy valami esztelent cselekedjünk. Azt tapasztaltam, hogy az életstílus a jellemet is alakítja. A sziklamászók általában az életben sem adják fel könnyen, ha problémákkal találják szembe magukat. A mászás mellett nagyon kedvelem a hegyi biciklizést is, amelyre a gyorsaság, a pörgés jellemző. Imádok száguldani hegyről lefelé! Ott is ugyanazt érzem, mint a sziklamászás közben.
Adrenalinsport
Az extrém sportok abban különböznek a versenysportoktól, hogy itt a résztvevők nem egymással, hanem a természet erőivel küzdenek meg. Azt mondják, mindez menekülőutat jelent a szürke hétköznapokból. Az öröm éppen abból származik, hogy leküzdik a leküzdhetetlennek vélt akadályokat. – Valahogy nem bírom elviselni az unalmat. A változás iránti vágy visz mindig tovább. A világ olyan sokszínű, hogy egy élet kevés arra, hogy mindent láss, mindent kipróbálj! – vallja riportalanyunk. Királyhelmeci kiállításának a Vadnyugat címet adta. – 2010 májusában részt vettünk egy nagyobb túrán Kaliforniában. A visszaúton eléggé vadnyugati volt a táj, ezért adtam a képeknek ezt a nevet. A hegymászás történelmében nagy dolognak számított, amikor az ötvenes években meghódították az El Capitant. Ez ma is legendás útnak számít. Úgy tudom, Szlovákiából még senkinek sem sikerült az egész útvonalat teljesíteni. Életemben először ott éreztem a nagybetűs sikert, a negyedik napon délután, amikor felértünk az 1000 méter magas sziklatetőre. Olyan volt, mint nyerni egy milliót a lottón! Az én életemben ilyen mérföldkövek vannak.
TOVÁBBI KÉPEINK A GALÉRIÁBAN LÁTHATÓK
↓↓↓
Mátyás Hudák Katalin
