Az orvostudomány technikai fejlődésének egyik mozgatórugója az az igyekezet, hogy a beteget vizsgáló orvos kezébe a betegség felismerését, diagnosztizálását megkönnyítő, elősegítő eszközöket adjon. Így került át a fizikából a medicinába a röntgensugár, az ultrahang, amelyek főleg „kívülről”, tehát a test üregeibe való behatolás nélkül szolgáltatnak értékes információt. A hatékony, célzott gyógyítás érdekében azonban gyakran arra van szükség, hogy az orvos a beteg „belsejébe” is be tudjon tekinteni. Ezért jelentett orvostörténeti mérföldkövet az ún. endoszkópia, azaz a test üreges belsejének tükrözéses vizsgálata. Az első így megtekintett üreg a gyomor volt a 19. század derekán – a „kísérleti nyúl” szerepét pedig egy cirkuszi kardnyelő töltötte be. Szerencsére a műszaki fejlesztésnek van egy másik célja is: olyan eszközök előállítása, amelyek a beteg „érdekeit” nézik. Így lett a kezdeti „merev” gasztroszkópból „félmerev”, majd ún. flexibilis (hajlékony), száloptikás endoszkóp. Mindhárom változatra azonban jellemző,
hogy a betegnek „csövet” kell nyelnie.
Vannak viszont olyan helyzetek, amikor vagy testi – erős gyomor-/bélfekélyvérzés miatt legyengült –, vagy lelki állapota miatt – mentálisan fogyatékos betegen ‒ nem végezhető el a hagyományos tükrözés. Nos, többek közt ilyen állapotok ellátására is szolgál az ún. kapszulás endoszkópia. Ennek bemutatására 2000-ben került sor egy San Diegó-i világkongresszuson. E módszer lényege: a mini videokamera egy kapszulába van beültetve, melyet a beteg könnyen le tud nyelni. A szellemesen M2A-nak (mouth-to-anus: szájtól a végbélnyílásig) nevezett kapszula, nevéhez méltóan, áthalad az emésztőrendszeren, és képeket közvetít annak belsejéről.
A legújabb változata a mágnessel irányítható kapszula.
Mielőtt az emésztési panaszoktól szenvedő, de a „kardnyeléstől” irtózó Olvasó felsóhajtana – nos, egy ilyen vizsgálatot még én is bevállalnék –, leszögezzük: a kapszulás endoszkópiának megvan a maga szigorú orvosi javallata. Magyarán, ha valakinek gyomor- vagy bélpanaszai vannak, ezek kivizsgálását nem a kapszulával kell kezdeni. A családorvos beutalójával a beteg a szakorvoshoz, a gasztroenterológushoz kerül. Az ő feladata dönteni a további vizsgálatokról, ill. arról, hogy az egyéb vizsgálati lehetőségek kimerítése után indokolt-e a kapszulás endoszkópia. Amennyiben tehát gasztroenterológus rendel el ilyen vizsgálatot, a biztosító állja a költségeket. Ma már ilyen vizsgálatra több állami kórházban van mód Szlovákiában, de elvégeztethető magánklinikán is – ez utóbbi esetben a költségeket természetesen a beteg állja. Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy egyrészt a „kapszula” nem csodaszer – a kapszula kamerája is „elnézhet” fekélyt, rákot, másrészt ennek az első hallásra kényelmes, fájdalommentes vizsgálatnak is lehet rizikója. Pl. ha valakinek a vastagbelén kiboltosodások (divertikulumok) vannak, a kapszula ezek valamelyikében elakadhat.
Rövidre zárva: a kapszulás endoszkópia kétségtelenül nagy előrelépés, különösen a heveny, vérzéssel járó gyomor-/bélbetegségek gyors felismerésében.
Használatának ajánlását és magát a vizsgálatot azonban csak az arra képzett szakorvos végezheti.
Dr. Kiss László
