A Diamond Princess szállodahajón egy nemesócsai zenész fiú is ott hegedült, Banyák Robi. Január 20-án Jokohamából hajózott ki – Robi a kéthetes japán turnusokat hegedülte volna végig, május közepéig szólt a szerződése. Ekkor még senki nem sejtette, hogy alig két hét múlva örökre beíródik a Diamond Princess neve a járványtörténelembe…
A japán partok mellett vesztegzár alá vont szállodahajón 3771-en utaztak, és húsz százalékuk megfertőződött a koronavírussal. Ami nagy gond volt, hogy sok utast elengedtek, akik maguk nem voltak betegek, de mint később kiderült, tovább fertőztek.
A Titanic-mentalitás
A hajó és a világra szabadult koronavírus kapcsán ma mindenki a Titanic-mentalitásról beszél. Ahogy a Titanicot az elsüllyedése előtti napon több hajó figyelmeztette a jéghegy veszélyeire, úgy a világ már majd húsz éve tudja (mert a kutatók figyelmeztették a világ vezetőit), hogy előbb-utóbb jön a járvány.
Ám ahogy a Titanic hetykén folytatta útját az éjszakában, úgy a világ is élte tovább a maga életét egy nemesócsai zenész fiú édes hegedűszavának kíséretében: és nem figyelt semmire. Hiszen a modern világban olyasmi, mint egy járvány, elképzelhetetlennek tűnt. A technika mindent legyűrt és leigázott, nincsenek határok és korlátok. A Diamond Princesst már nem kötötték olyan szigorú járványügyi előírások, mint a Titanicot – és a vírustámadást a fedélzeten rekedt utasok, még maga Robi sem tartotta emberevő szörnyetegnek.
„Semmi esetre se szálljanak óceánjáróra!” – figyelmeztette az időseket az amerikai járványügyi intézet igazgatója, mikor más óceánjárókon is megbetegedtek az utasok. A Diamond Princess esetében rengeteg baklövést követtek el – pedig már február elején figyelmeztették Hongkongból a Princess Cruises irodáját, hogy baj van. Az ímélt azonban senki nem olvasta el...
Anno a Titanicnak, ha ki is kerüli a jéghegyet, nem vezetett volna egyenes útja a manhattani kikötőbe. Az Egyesült Államok bevándorlási törvényei szerint ugyanis a luxushajó utasain kötelező lett volna elvégezni a karanténvizsgálatokat. Így a New York partjaihoz érkező Titanic először az alsó öbölben kialakított karanténterületen horgonyzott volna le, és itt várta volna az egészségügyi ellenőrök érkezését, akik olyan betegségek jelenlétét vizsgálták volna az első- és másodosztályú utasoknál, mint a kolera, a pestis, a tífusz, a himlő, a skarlát, a kanyaró és a diftéria.
A gyanús eseteket a szakemberek továbbküldték volna az Ellis-szigetre további vizsgálatok elvégzésének céljából. A Titanic csak ezek után indulhatott volna végső állomására, a manhattani White Star Line 59-es mólójára. Itt azok az első- és másodosztályú utasok, akik átestek a vizsgálatokon, elhagyhatták volna a hajó fedélzetét − s hogy mi lett volna a többi utassal? Rájuk még többórás procedúra várt volna: bárkákba rakva szállították volna őket az Ellis-szigetre. Itt pedig a gyanús esetekre – a vizsgálatokon kívül – karantén vagy teljes elutasítás is várhatott. (Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok kormánya az Ellis-szigetet választotta bevándorlási állomásnak; a kulcsszó ugyanis az, hogy sziget.)
„Ne szálljanak óceánjáróra!”
A japán hatóságok bénázásáról már sokat írtak – arról kevesebbet, hogy a mai modern világban még mostanra sem dolgoztak ki egyértelmű protokollt arra a helyzetre, hogy mi történjen, ha egy több száz vagy ezer utast szállító hajón felüti a fejét a vírus. A kikötés megtagadása miatt több, a Diamond Princesshez hasonló óceánjáró került nehéz helyzetbe. Sőt, a Földközi-tengeren is volt olyan turistahajó, amelyiknek ki kellett kötnie Pireuszban, mert akkor már több száz utasuk szervezetében mutatták ki a vírust.
Ma már az a hivatalos ajánlás az idős utasoknak (ők teszik ki a nagy hajók vendégkörének zömét), hogy „ne szálljanak hajóra”! A Diamond Princess történetét a New York Times dolgozta fel. Kiderült, hogy a társaság hongkongi kikötői képviselője már február elején elküldött egy ímélt a központba, Amerikába. Igaz, hogy az ímél tele volt elütésekkel, és nyelvtanilag se volt tökéletes, de a képviselő érthetően leírta benne, hogy a helyi egészségügyi hatóságok figyelmeztették: egy nyolcvanéves utasuk, aki Hongkongban partra szállt, a tesztek alapján koronavírus-fertőzött.
Az ímél február 1-jén megérkezett a Diamond Princess óceánjárót üzemeltető Princess Cruises fiókjába. Semmi sem történt, mert a levél egy olyan címre érkezett, amelyet senki sem olvasott. Grant Tarling, a hajótársaság főorvosa és járványügyi felelőse másnap (saját bevallása szerint) egy posztból értesült az utas betegségéről. Aznap a hongkongi kormány járványügyi szakembere írt a társaságnak, hogy „fertőtlenítsék ki az óceánjárót”. A Princess Cruises azonban a hajó teljes fertőtlenítését és kitakarítását indokolatlannak ítélte.
Nem elzárni, elvinni kellett volna őket!
Ez csupán az első volt a ballépések sorozatában, amelyek végeredményeként több mint hétszázan megfertőződtek. A második nagy baklövést már nem a Princess Cruises stábja, hanem a japán szakhatóságok követték el. Ők ugyanis az ajánlásokkal szemben úgy döntöttek, hogy az utasokat nem evakuálják. Így nem szállítottak partra senkit, hogy ott elkülönítsék őket, hanem mindenkit a hajón hagytak a tesztelések idejére is. Vagyis az elkülönítésüket a hajó túldolgozott, a feladatra ki nem képzett személyzetére bízták, akiknek még védőfelszerelésük se volt
A Diamond Princess fedélzetén olyan óvintézkedéseket sem tettek meg, mint a svédasztalos étkezés berekesztése. Ehelyett csak gyakrabban cserélték a svédasztalhoz kirakott evőeszközöket.
A Diamond Princess fedélzetén hamar kiderült, hogy a körülmények nem alkalmasak a fertőzöttek izolálására, bár Tarling, a társaság főorvosa szerint a személyzet követte az előírásokat. A járvány megelőzésének első pontja, hogy fontos a minimálisra csökkenteni az érintkezést a fertőzöttekkel. Ehhez képest a személyzet tagjai ugyanabban a kesztyűben vitték ki az ételt a kajütökhöz, ráadásul nem egyszerűen az ajtó elé helyezték, hanem személyesen adták át az elkülönítetteknek. Azoknak, akiknek elvben a kajütjükben kellett volna maradniuk (ám ezt senki se tartatta be velük), szabadon mozogtak a hajón.
Azt se tudták, mi az a szoros kapcsolat
Persze addigra már mindegy volt, a hajó utasait csak két nappal a figyelmeztető ímél után tájékoztatták arról, hogy óvintézkedésekre van szükség. A hajó kapitánya, Gennaro Arma szerint azonnal szigorítottak „eleve robusztus” higiéniai protokolljukon. Ám ez annyi volt, mint halottnak a csók, hiszen Tarling szerint „nincs értelme azonnal kipucolni az egész hajót akkor, amikor még nem is tudjuk, hogy egyáltalán veszélyben van-e bárki a fedélzeten”.
Később kiderült, hogy tévesen értelmezték azt is, mi számít szoros kapcsolatnak egy fertőző és a többiek között. A Diamond Princess fedélzetén egészen addig, amíg ki nem kötöttek Jokohamában, csak a Hongkongban kiszálló fertőzött utas társaságát gondolták fertőzőnek. Valójában a WHO előírásai szerint szoros kapcsolatnak kell tekinteni, ha valaki zárt légtérben tartózkodik egy fertőzöttel, vagy közvetlen kapcsolatba került vele – mondjuk egy asztalnál ül a hajó éttermében. A Diamond Princess fedélzetén olyan óvintézkedéseket sem tettek meg, mint a svédasztalos étkezés berekesztése. Ehelyett csak gyakrabban cserélték a svédasztalhoz kirakott evőeszközöket.
A Diamond Princess utasai többségében megúszták – ám a jövő kérdéses. Ha az évi harmincmilliárd dolláros bizniszt jelentő óceánjáró-turizmus ki akar lábalni a koronaválságból, a jövőben komoly járványügyi intézkedéseket kell foganatosítania.
A világnak pedig el kell feledkeznie arról, hogy mindent legyőztünk, az eget, a földet és a vizeket is – és biztonságban vagyunk. Nem vagyunk biztonságban, mert a világban igenis időről időre felüti a fejét egy halálos járvány, ezért óvatosnak kell lenni (s talán mégis szükség lehet a hosszú utak előtti és utáni karanténvizsgálatokra).
