A Love Colors galántai üzlethelyisége felé tartunk. Itt készül az Új Nő kapszulakollekciója, az ALMA. A bejárathoz érünk, szélesre tárul a showroom ajtaja, ahol a márka tulajdonosa és tervezője, Rencés Kovács Juli (39, Vágkirályfa) fogad bennünket.
Juli vörös hajával és sugárzó mosolyával csupa-csupa élet! Igazi nő, akiben minden ott van: szépség, erő, intelligencia, vakmerőség. Műhelyét három fiúgyermek mellett működteti. Olyan ruhákat tervez, amelyekért néha a lelkünket is eladnánk, csak hogy viselhessük őket...
Rencés Kovács Juli
A fűzőibe nyomban beleszerettünk: „szerelem első látásra” darabok voltak... Mondtam már, hogy Juli a szerelem színeit álmodja ruhákba? S nála nem kérdés, hogy ki készíti a ruhát (ami fogas kérdés a fast fashion márkáknál).
– Három éve volt az utolsó nagyobb bővítésünk: akkor költöztettük át a varrodát ide, ebbe a helyiségbe – meséli, miközben körbevezet. – Szeretem, hogy a műhely és a showroom egybenyílik, így a vásárlók rögtön láthatják, kik és miből készítik a ruhákat. Az anyagokat pedig megtapogathatják! Miután szemrevételezzük a legszebb darabokat, letelepedünk a nagy, púderszínű fotelekbe, s arra kérjük Julit: mesélje el nekünk márkája sikersztoriját.
– Az elejét ismerjük a honlapodról: 2012-ben egy varrógéppel indítottad el a Love Colors márkát, ma pedig sikeres divattervező vagy, webshopodnak állandó klientúrája van. Megvalósult az álom...
– Igen! Már kislánykoromban eldöntöttem, hogy divattervező leszek. Amikor elmondtam az iskolában, kinevettek. Legbelül azonban tudtam, hogy én egyszer ebből fogok megélni. És lám!
– Jó, jó, de csaknem minden kislány szeretne egyszer divattervező lenni. Miben volt a te utad más?
– Művészi beállítottságú vagyok. Az egyik nagymamám festőművész volt, a másik varrónő, a nagynéném pedig keramikus. Mellettük varrni és rajzolni is megtanultam. Aztán gimis koromban – úgy 15-16 éves lehettem – kezembe került a Fashion now kiadvány. Akkora nagy hatással volt rám, hogy innentől kezdve más szakmában nem is gondolkodtam. Az első varrógépemet is ekkor kaptam: olyan ruhákat varrtam, hogy mindenki csak nézett! No de miből lesz a cserebogár... (Nevet.)
Aztán a nagynéném elvitt Budapestre, Baska József és Rényi Katalin rajziskolájába. Ez amolyan egyetemi előkészítő volt: ők vezettek be a szakmaiságba, s itt szerettem bele visszavonhatatlanul a dizájn világába.
– Aztán mégis Csehországba mentél tanulni...
– Budapestre nem vettek fel, végül textil- és ruhatervező szakon végeztem a Libereci Műszaki Egyetemen. Azóta sem bánom, kiváló iskola volt. Megtanultuk a varrás alapjait, a konstrukció kidolgozását, szabásmintakészítést... Én előnyben voltam, mert a nagyitól sok mindent ellestem.
– Nem vonzott, hogy nagy divatházaknál vagy világvezető márkáknál helyezkedj el?
– Jaj, dehogynem! Az egyetem után három évig ékszertervezőként dolgoztam. Olyan divatházaknak is terveztünk, mint a Dior. Nagy volt a hajtás, s nem azt mondom, hogy kiégtem, inkább csak leesett a tantusz: ha így folytatom, nem lesz igazi női életem. S akkor én a családot választottam. Tudod, nem véletlenül mondják a tervezőkre, hogy a divatipar áldozatai, s nem véletlenül van annyi férfi tervező. Az a munka, ami egy fiatal tervezőre rászakad, embertelen mennyiségű. Keveseknek sikerül összehozniuk a magánéletet és a munkát. Itt például nincs olyan, hogy elmész pár év anyaságira: maximum kiveszel pár hét szülési szabadságot. Hogy ennek a nagy sebességnek, amellyel a mai divat száguld, mi értelme van, nem tudom... Családos férfiakat is csak elvétve látni a divatvilágban: a couture vagy luxusdivat egyértelműen a homoszexuális férfiak terepe. Ők bírják a tempót, mert erre teszik fel az életüket, lehetetlen felvenni velük a versenyt. Meg nem is kell, szerintem.
Love Colors, vagyis „a szerelem színei” – hangzik a márkanév magyarosítva. Juli a pasztelles, púderes árnyalatokat kedveli, ezek nem csupán a kreációin, de showroomja berendezésén is visszaköszönnek.
– Hogyan alakult meg a te márkád, mesélnél egy kicsit a Love Colors kezdeteiről?
– A gyerekszobával kezdődött, hisz akkoriban ott forgolódtam... A harmadik fiammal voltam otthon, amikor újra varrni kezdtem. Az ágytakaróimat egy kézművespiacon, az Etsyn árultam, s hamar meghódították az amerikai piacot. Itt volt elérhető az a vásárlói kör, amelyik meg tudta fizetni a minőségi anyagokból készült kiegészítőket. Szlovákiában is kísérletezni kezdtem a megfizethetőbb verziókkal, így évekig gyerekszoba-kiegészítőket varrtam. Aztán varrtam magamnak egy átkötős muszlinruhát egy nyaralásra... A tesóm meglátta rajtam, s győzködni kezdett: varrjak még belőle. Először azt gondoltam, ugyan, kinek kellene?, de hagytam magam rábeszélni. Lefotóztam magamon, feltöltöttem az internetre, s hatalmas sikere lett! Utána megpróbálkoztam egy kollekcióval – s azóta szinte csak ruhákat tervezek. Most ott tartunk, hogy évente két kollekcióval jövünk ki: egy tavaszival és egy őszivel. Tervezek azért kiegészítő kollekciókat is, hiszen állandóan viszket a tenyerem. (Nevet.)
– Mi a krédód? Kinek tervezel?
– Világéletemben a nőies darabokat szerettem, ezért sikkes, feminin darabokban gondolkodom, amelyek hangsúlyozzák a női szépséget, s kortól függetlenül hordhatók. Alapvetés volt, hogy magas kvalitású anyagokkal dolgozzak, s hogy a ruhák ne gyűrődjenek könnyen. Hiszen annyi fronton kell nekünk, nőknek helytállni: nehogy fél életünket a vasalódeszka mellett töltsük!
– A pamutmuszlin gyakran visszaköszön a kollekcióidban, a védjegyed is lehetne. Mi a muszlin nagy előnye?
– A muszlin természetes anyag, pamut gyöngyfonálból szövik. Moszul városáról kapta a nevét, a Közel-Keletről hozták be a 17. században. A nagy divatikont, Marie Antoinette-et sokszor megfestették muszlinruhában. A muszlin jól levegőzik, ugyanakkor nehéz dolgozni vele. Ám egy szépen elkészített, gondozott muszlinruhát évtizedekig hordhat az ember! A vásárlóim gyakran muszlinruhában érkeznek próbára; s ez mindig megmelengeti a szívemet. Mostanság egyébként már a fast fashion márkák is dolgoznak muszlinnal, ám elfelejtik közölni a vásárlóval, hogy a muszlin mosás után összemegy! Mi ezt belekalkuláljuk a méretezésbe. Mielőtt átadnánk, a ruhát még beavatjuk, magas fokon kiszárítjuk szárítógépben, ezután veszi fel a méretet. A szárítására szintén ügyelni kell: a ruhát a legjobb szárítógépben kell szárítani, mert mindig vesz fel egy kis port.
A muszlin természetes anyag, pamut gyöngyfonálból szövik. Moszul városáról kapta a nevét, a Közel-Keletről hozták be a 17. században. A nagy divatikont, Marie Antoinette-et sokszor megfestették muszlinruhában.
– Honnan szerzed be az anyagokat?
– Sajnos, Szlovákiában és Csehországban, ahol pedig hagyománya volt a textiliparnak, megszűnt a textilgyártás. Kénytelen vagyok Hollandiából, Franciaországból és Németországból rendelni: olyan cégekkel dolgozom, amelyeknek saját gyáraik vannak, s adnak a minőségre.
– Mi a módja annak, ha valaki vásárolni szeretne tőled?
– A teljes kínálatunk megtalálható a webshopon (eshop.lovecolors.sk), ahol vásárlóink közvetlen rendelést is le tudnak adni a konfekcióméretekre. Gyakran a kliensre szabjuk a ruhát. Az extra kicsi méretektől az extra nagyig mindent varrunk! Mivel az a tapasztalatom, hogy a nők bizonytalanok, bevezettem az ingyenes konzultációt. A vásárló bejön az üzletbe, beáll a tükör vagy a kamera elé, én pedig ajánlok neki fazont és színeket; ez fontos momentum.
A Tél típusnak például remekül állnak az élénk színek, az Ősznek érdemes ezeket kerülni. Ugyanígy: egy körte alkatnak előnyös a derekat övvel hangsúlyozni, egy almánál viszont az öv tiltólistás!
– Feltételezem, szoros kapcsolat alakul ki közted és a klienseid közt...
– Minden vásárlót én fogadok. Amíg győzöm a tempót, nem szeretnék ezen változtatni. Van például egy család, ahol az anyuka és a két lány is rendszeresen vásárol tőlem. A múltkor a két testvér ugyanazt a ruhát rendelte meg, én pedig szóltam: „Figyi, ezt inkább ne, mert a tesódnak már kiküldtük!” A Pozsony környékén élő nők a legfőbb vásárlóim, akik szeretik, ha jól áll rajtuk a ruha.
– Melyik volt a legsikeresebb kollekciód?
– Néhány éve meglátogattam a barátnőmet Izraelben, ahol rengeteg butik van, és gyönyörű anyagokkal dolgoznak. Egy este sétálgattunk, s az egyik kirakatban csodaszép szőtt szalagokat pillantottunk meg. Megkértem a barátnőmet, hogy menjen vissza másnap, végül mindegyikből vettem 10-10 métert. Az egyik legsikeresebb kollekciónkat díszítették! Sőt, elárulom, hogy maradt még belőlük, idén télen fel is használom majd egy limitált darabos kollekcióhoz.
– Ha százszázalékosan szabadjára engedhetnéd a fantáziádat, s nem befolyásolna az, hogy mire van kereslet vagy milyen anyagot tud a vásárló megfizetni, mit terveznél? S milyen extra anyagokból?
–Tavaszra sikkes, nyitott hátú ruhákat, tele fodorral, csipkével, óriási szoknyával. Őszre pedig ugyanezt, csak zárt háttal! (Nevet.) Selyemanyagokkal – pamutselyemmel, gyapjúselyemmel – dolgoznék, ám ezek annyira drágák, hogy Szlovákiában csak egy szűk vásárlói réteg engedheti meg magának. Rájuk viszont jellemző, hogy nem itthon vásárolnak, inkább átruccannak Párizsba vagy Bécsbe. Bízom benne, hogy egyszer eljön az én időm is, amikor ilyen anyagokból tervezhetek.
– Van szakmai példaképed?
– Leginkább a nagy divatházak inspirálnak. Odavagyok például a Zimmermann könnyű, nőies, virágos-fodros kreációiért; de a kevésbé ismert Love Shack Fancyt is említhetném, ami hasonló irányt képvisel. Alexander McQueent a beszabott, bő ruhái miatt szeretem, Victoria Beckhamet pedig a letisztultsága miatt.
Juli kedvence a Zimmermann: az ausztrál márka csodaszép fodros-nőies ruhakölteményeiről híres.
– Hordod a ruháidat?
– Természetesen! Fast fashion ruhát viszont évek óta nem vásároltam. Sok olyan ruhám van, ami saját tervezésű, és csak az enyém, hisz általában magamon kísérletezek. Termékeny emberke vagyok, az ötletek áramlanak: mindenre rajzolok, ami a kezem ügyébe kerül.
– Kevés márkának van olyan kreatív közösségimédia-megjelenése, mint a Love Colorsnak. A marketinget is te menedzseled?
– A teljes marketingért én felelek. Ha valaki ma végignéz az Instámon, talán el sem hiszi, hogy régen nem szerettem szerepelni. Már rég nem izgulok a kamera előtt. Sőt, a ruhák nagy részét magamon fotózom be, ebben egy fotográfus barátnőm segít. Illetve van egy másik barátnőm, akivel a Danča a Julča-sorozatot forgatjuk. Viszont megkértem a fiaimat, hogy szóljanak, ha már túl sok vagyok!
– Apropó, fiúk: hogy tudod összeegyeztetni a sok szerepedet?
–Sehogy! (Nevet.) Valamiből engedni kell.
Az én életem tömbösítve van, s három fontos tömb van: a gyerekeim, a férjem és az üzletem. A többit – például a takarítást – delegálom. Másképp nem megy.
– Van olyan ambíciód, hogy a Love Colors nemzetközi szinten is ismert legyen?
– Az elmúlt években azon dolgoztam, hogy Szlovákiában bekerüljek a köztudatba. Mára kialakult egy hűséges vásárlói köröm, amiért nagyon hálás vagyok. Szeretnék terjeszkedni, de úgy gondolom, hogy az elefántot apránként kell megenni, nem egyszerre! Az új honlapomat mindenképpen többnyelvűnek szeretném.
– Végezetül: mit tanácsolnál nekünk, nőknek? Egyáltalán, milyennek látod az utca divatját?
– Az utcai divattal az a legnagyobb problémám, hogy nem elég feminin. A fiatal lányok nem használják ki azt, hogy szépek és gyönyörűek – sokkal csinosabban is öltözködhetnének! A mainstreamet, a fősodort követik, de háttérbe szorul az egyedi megjelenés. Az idősebbek pedig bátortalanok, nem mernek színesek lenni. „Amikor fiatal voltam, nekem is volt ilyen ruhám!” – mondják sokszor a showroomban. S most miért nincs? Az érettebb hölgyeket arra biztatnám, hogy bátran hordjanak mintásat, színeset! Általánosságban pedig azt tanácsolnám, hogy a saját stílusunkat próbáljuk megkeresni. Vásároljunk okosan, s ne üljünk fel a trendeknek!
