Félő, hogy a női sofőrök becsületét nem ezzel a cikkel fogom megmenteni, sőt: nem árt a soraimat félig komolyan venni. Önreflexív vallomás következik a volán mögül: én vagyok az a nő, aki nem hajlandó vagyonokat költeni az autójára.
Egyórás késések csúcsidőben, döcögő szerelvények, magukat a semmi közepén megadó mozdonyok. Kis túlzással ugyan, de dióhéjban így lehetett jellemezni azt, ami a Pozsony és Komárom közti vasútvonalon zajlott az elmúlt évben.
Szeretem azt az érzést, amikor vezetem az autóm. Az ideális persze az lenne, ha rajtam kívül senki más nem furikázna az utakon, de ez persze kivitelezhetetlen. A mondás sem véletlenül tartja, hogy autót vezetni könnyű, közlekedni annál nehezebb…
A nyár. Az édes, forró, zamatos nyár, amely nevetéstől, zenétől és szerelemtől hangos! Persze, ennek az évszaknak is megvannak a maga kellemetlenségei: egy amerikai kutatás szerint augusztusban történik a legtöbb rollerbaleset.
Elképesztő adatok szemléltetik, mekkora érvágást jelent a légi közlekedés számára a koronakrízis. Április elején ötvenszázalékos kiesésről szóltak a hírek, de a jelen sorok íráskor (május eleje van) a világ utasszállító repülőinek kétharmada már hetek óta nem hagyta el a repteret.
Felszabadultan nézzük, ahogy versenyt futnak velünk a kilométerkövek, míg meg nem látunk egy koszorút az út mellett, ami mementóként hirdeti: itt egykor valakinek végzetté vált a sorsa. Vajon miről árulkodnak az út menti keresztek?