Azok a kezek, amelyek etetnek bennünket és az éltető élelmiszereket szolgáltatják. Az ő munkájuktól függ napi betevőnk s vele az életünk. Mi nekik is tapsolunk, akik a boltok üres hűtőszekrényeit töltik meg áruval.
Jelentkezőből van elég, de nekünk szakemberre van szükségünk. Olyan hentesre, aki kitanulta a szakmát, és tud bánni a késsel. Sajnos, ma minőségből nagyon kevés van a világban – minőségi munkaerőből is. (Galériánkban Dömötör Ede fotói tekinthetők meg, amelyek 2018-ban, a dunaszerdahelyi Istermeat húsüzemben készültek)
Az emberiségnek alapszükséglete, hogy legyen mit enni. Az élelmiszeripar ezért számít stratégiai jelentőségű ágazatnak válság idején. Szlovákia nem önellátó sem húsból, sem tejből – importfüggőek vagyunk. Tudjuk, hogy a szupermarketek külföldi tulajdonban vannak, s elsősorban nem a hazai élelmiszereket vásárolják fel.
Magyarországon erről már törvényt hoztak, miszerint a multiknak előnyben kell részesíteniük a hazai élelmiszereket és a friss hazai zöldségeket, gyümölcsöket. Nálunk ez nem így van.
Új kurzus hódít a világban, miszerint az a hős, aki munka nélkül él. Nem érdemes hentesnek tanulni, vagy nővérnek, esetleg tanítónak, mert nem ők a menők. S nide, hirtelen kiderült, hogy ők a legfontosabbak a láncban, mert az orvosok, az eladónők és azok nélkül, akik az élelmiszereket állítják elő, valóban „lekapcsolódhatunk” az életről. Mert vannak olyan szakmák, amelyek nélkül megáll az élet!
Akik mindennap útnak indulnak
A kormány ma arra kéri a lakosságot, hogy csak a végső esetben menjen ki az utcára, aki megteheti, ne kockáztassa a fertőzést. Mégis akadnak jó néhányan, akik reggelente útra kelnek, hiszen nekik dolguk van. Ők a gazdaság mozgatórugói, a lakosságot ellátó emberek, akik keze munkájának kézzelfogható eredménye van – például egy illatos sült oldalas képében jelenik meg a tányérainkon.
Ma a hazai húsipar komoly munkaerőhiánnyal küzd. Kevés a szakmunkás, a hentesek zöme kiment dolgozni Ausztriába (pedig a bérek között már nincs akkora különbség, mint régebben, sőt). Másrészt kevés is a hentes: a „szakma becsülete” valahol útközben elveszett, mert a fiatalok nagyon nem mennek szakmát tanulni. „Inkább influenszerek akarnak lenni, nem akarnak kétkezi munkát végezni” – mondja egyik riportalanyunk.
Ki áll a feldolgozópult mögött? – kérdeztük a dunaszerdahelyi Istermeat húsgyárban. A feldolgozóban az utóbbi években komoly fejlesztések történtek. Lépésről lépésre minden egyes részleget felturbóztak, technológiát cseréltek, új szakemberek léptek be a gyártási folyamatokba.
Ma ők a leggyorsabb vágóhíd az országban
– A legégetőbb hiány szakképzett és jól dolgozó hentesből van – mondja Fitos Zoltán, a húsfeldolgozó igazgatója. Vasárnap van, az igazgató most jött a határról, megpróbálta áthozni a henteseket. Második próbálkozásra még átengedték őket, de holnaptól szigorú határzár van: mindkét ország bezárkózik. (A kivételhez kormányengedély szükséges.)
– Jelentkező még talán akad is, de nekünk szakemberre van szükségünk. Olyan hentesre, aki kitanulta a szakmát, és tud bánni a késsel. Sajnos, ma a minőségből nagyon kevés van a világban, minőségi munkaerőből is! Ahhoz, hogy mi produkálni tudjunk, két részlegnek folyamatosan működnie kell. Az egyik a vágás, ahol a sertést és a marhát vágjuk, a másik pedig a bontás és a feldolgozás. A vágáshoz minimum 28 dolgozóra van szükség, köztük 14 hentes kell.
A kiegészítő folyamatokra már betaníthatóak a munkások. A hentesnek vagy nehéz daraboló munkát kell végeznie, vagy finom hentesmunkát: ezt pedig tanulni kell.
– Ez a sor nagyon gyorsan megy, 260 sertést vágunk egy óra alatt. Ezzel mi vagyunk a leggyorsabb vágóhíd az országban. A másik részlegen, ahol a bontás, a porciózás, a csontozás és a darabolás zajlik, 22 hentes dolgozik. Tehát amit a 28 hentes levág, azt 22 hentes feldarabolja. Ez a sertésfeldolgozásra érvényes, mert van még pluszban négy hentesünk, akik a marhákkal foglalkoznak. A kapacitásunk nagyobb, ám pillanatnyilag hiányzik a képzett munkaerő. A hentesek közt jelenleg is vannak vendégmunkások, például szerbek és magyarországiak. De a segédmunkások között is akadnak külföldiek, ugyanis hiába tanulható a munka, ma senki sem akar fizikai munkát végezni – ecseteli.
A szakemberek azért vonulnak külföldre, mert erősebb a szociális rendszer, több a családi pótlék, vannak kiegészítő fizetések.
– Készítettünk egy felmérést, mennyi hentes él Dunaszerdahely környékén, és 35-öt számoltunk meg. Ők Ausztriába, Németországba, Svájcba és Magyarországra járnak át dolgozni. Pedig a külföldi munka sem olyan már, mint régen, amikor még jobban megérte utazni a pénzért. Manapság talán már többet ér az idő, amit utazással töltünk, ha a családunkra vagy önmagunkra fordíthatjuk, és megpróbálunk itthon munkát keresni. Azt mondom, a jövőt tekintve ezért van remény! – magyarázza Fitos.
Mi volt múlt héten?
A külföldi munkaerőnek, aki a húsüzembe érkezik, érvényes engedéllyel kell rendelkeznie a határátlépéshez. Nekik nem kell két hétre karanténba vonulni, ha átlépik a határt, hiszen ingázó munkásnak számítanak. (Ez persze bármikor megváltozhat.)
Múlt héten, amikor ismét ott jártunk, például megtudtuk, hogy szombaton este várták vissza a külföldi henteseket, de a 22 szakemberből csak 12 érkezett meg. Néhányan úgy határoztak, hogy a világban tomboló vírusjárvány miatt inkább a családjukkal maradnak. Ez érthető is. A munka a gyárban azonban nem állhat meg, hiszen a boltokat el kell látni, az embereknek szükségük van a húsra és a húskészítményekre.
– Mi már éreztük a rohamot. Múlt szerdáig volt egy másfél hetes nagy robbanás, amikor szinte megszakadtak az emberek a munkában, mert a boltok polcai egyre csak ürültek, az emberek otthonra spájzoltak. Aztán egyszer csak mintha elvágták volna, csütörtökön már alig volt megrendelés – mondja az üzemigazgató. Mindenki feltankolta az éléskamráját, most pedig ül a készletein, vagy éppen nagyokat falatozik a kanapén ülve. De egyszer csak újra elfogy a bekészített élelmiszertömeg, akkor újra boltba kell menni, és ismét vásárolni. A lehető legtöbb élelmiszert. A gyári munkások akkor majd megint belerokkannak a munkába…
Szép gesztus, hogy a minap az egészségügyi dolgozóknak tapsoltak az emberek az ablakok és balkonok árnyékából. Hála nekik, hogy ezekben az időkben kiállnak értünk, és végzik a munkájukat, dacolva a veszélyekkel, a fertőzés lehetőségével.
De talán járna taps azoknak a láthatatlan kezeknek is, amelyeknek köszönhetően tele vannak a boltok polcai élelemmel, azoknak, akik minden nap szintén szembenéznek a fertőzés veszélyével, amikor elhagyják az otthonukat, hogy nekünk legyen mit kenni reggel a friss kenyérre, vagy éppen pecsenyét sütni, amihez a húst megvettük az első bolti roham alkalmával.
Nekik is kijár a tisztelet és a megbecsülés, mert lehetséges, hogy nincsenek szem előtt, de gondoljunk csak bele, mi lenne akkor, ha még a háttérben sem dolgoznának értünk. Talán újra vadásznunk kellene. Na, tegye csak fel a kezét, akinek ez menne!
Kisokos
Az áru szabad áramlása a világban óriási élelmiszeripari kockázatot jelent – és a környezetet is leterheli. Hatalmas a behozott áruk ökológiai lábnyoma, hiszen sok ezer kilométert utaztak, miközben nálunk is elő lehet állítani ugyanazt a terméket. Az utóbbi húsz évben a helyi élelmiszergyárak és feldolgozók megszűntek, a mezőgazdasági termelést nem támogatják kiemelten, mint Nyugaton, ezért versenyképességről nem is lehet beszélni. Igazából ezzel, a mezőgazdaság leépítésével kezdődött a magyarlakta déli járások kivéreztetése.
