A kajamaradékos edény minden nap kétszer is eltűnik a mosogatóból, a pult lesikálja magát, a ruhák önállóan ugranak be a mosógépbe, majd utána pedáns rendben a szárítóra hajtogatják magukat; a vasaló meg sem áll, az üres vécépapír-gurigák eszelősen görögnek el a szemeteskukáig… Így gondolja mindenki. Kivéve azok, akiknek ez köszönhető.
Lassan csak legyintünk, amikor felmerül a téma, hogy hogyan oszlanak meg a háztartási munkák a férfi és nő közt. Azt gondoljuk: minek ilyenről beszélni a 21. században, amikor szinte már minden teendőhöz tartozik egy háztartási gép.
(Kép forrása: pinterest.com)
Nem kell óriási vesszőseprűvel söprögetnünk – ha akarjuk, akár egy okos kis robot minden órában megküzd a padlón hömpölygő porcicákkal. A mosogatógépbe ,,csak” be kell pakolni. Már nem a folyóhoz járunk ki mosni – a mosó- és szárítógépbe szintén csak be kell dobni a ruhát. És a falu közepén lévő kútig sem kell elbaktatni, ha vizet szeretnénk hozni a főzéshez. De azért a dolgok nem lettek annyival könnyebbek, mint képzeljük…
Multitasking magasfokon
Mindenfajta ellenségeskedés és túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a legtöbb nő sokkal többet dolgozik egy nap, mint egy férfi, hiszen a munkahelyről hazaérve (jobb esetben 4 órakor leteszi az irodában a munkát) azonnal felveszi a ,,második műszakot”. Megfőz másnapra, berak egy adag mosást, míg rotyog a pörkölt a tűzhelyen, kivasal pár inget, és még arra is jut idő, hogy összekapkodja a lakást káosszá változtató holmik nagyját.
Az izlandi nők 90 százaléka 1975. október 24-én megtette, amivel sokan csak fenyegetőznek: fellázadtak, és egyetlen napra megtagadták a főzést, a takarítást és a gyermekgondozást. Az egész nemzet megbénult.
A legtöbb nő nagyságrendekkel több dolgon gondolkozik egyszerre, mint a férfiak, és a multitaskingot akkor is magas fokon űzi, ha még életében nem hallotta ezt a szót. Így vagyunk kódolva – nemhogy egy napot, hanem egy egész hetet szeretünk előre látni, hogy tudjuk, melyik nap kell majd bevásárolni, melyikeken főzni, mikor lesz találkozónk, és hogyan igazítsuk ehhez azt, ha esetleg magunkra is szeretnénk egy kis időt szánni!
Beszéljenek a számok
Abban a pillanatban, amikor szerettem volna néhány pontos és szemléletes statisztikai adatot keresni ehhez a témához, úgy szippantott be az internet, mint a fentebb emlegetett robotporszívó. Az első találat, amit kidobott a kereső, egy sokoldalas tanulmány volt, amely hosszasan fejtegette, mennyit (nem) változott az ezredforduló óta a háztartáson belüli munkamegosztás, és miért gondoljuk azt, hogy a lakáson belüli munka nem is igazi munka. És mielőtt azt hinnénk, hogy a keményvonalas feminizmus valamiféle kiemelkedő irományára bukkantam, jelezném, hogy az olvasmány diplomás professzorok és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérési adataira épült. Eszerint egy átlagos magyar nő napi 249 (!!!) percet, egy férfi viszont csak napi 115 percet tölt láthatatlan munkával!
És még közel sem volt vége: folytathattam azzal, hogy a második találatra megjelenő kalkulátorba beírtam, mennyi időt töltök hetente vasalással, takarítással, főzéssel, mosással, mosogatással, teregetéssel, hivatalos ügyek intézésével, bevásárlással… Ugye, hogy már felsorolva is sok? (És mivel nincsen gyerekem, ezért a „gyerekek különórára vitele”, a „tanulás a gyerekekkel” rubrikába 0 órát írtam…) Eszerint mindezekért a munkákért legalább 900 eurónyi összegű fizetést kéne kapnom, ha pénzben számoljuk az elvégzett házimunka értékét!
Láthatatlan munkán belüli láthatatlan munka
És sok-sok olyan feladat van, amelyről nem is gondoljuk, mennyi kapacitásunkat felemészti. Miközben a munkahelyünkre vezetünk, egyszerre gondolkozunk az előttünk álló irodai feladatokon; azon, hogy a következő három napban mit fogunk főzni (ehhez gyorsan összeállítjuk fejben a bevásárlólistát), hogy kinek lesz legközelebb születésnapja a családban (kell-e ma ajándékot venni, vagy még halogathatjuk), és persze ne felejtsük el: éppen vezetünk. Vagyis elképesztően sok érzelmi munkát végzünk, ami azt az időt és befektetett energiát jelenti, amit a kapcsolataink ápolására szánunk, családunk érzelmi életének egyengetésével, szervezésével töltünk.
Ha a láthatatlan munkáért fizetség járna, a nők a tavalyi évben globálisan 10,9 trillió dollárt kerestek volna vele, ami meghaladja a világ ötven legnagyobb vállalatának (köztük az Amazon és az Apple) összesített 2018-as bevételét.
Magnézium marokszámra
Ez a megosztottság rengeteg feszültséget generál, hiszen ki képes a nap 24 órájában egyformán koncentrálni ezeregy dologra? Nem csoda, ha kénytelenek vagyunk naponta kétszer is magnéziumot szedni, ha igazán nyugodtak akarunk maradni. Könnyen ráfoghatjuk, hogy a nők sokkal gondoskodóbbak, figyelmesebbek a természetüknél fogva, és hát kezdetektől így neveltek minket, hozzá vagyunk szokva, hogy a háztartás a mi vállunkon nyugszik. De azért egyszer-kétszer a legszorgalmasabb háziasszony is eltűnődik, hogy hol tartana a karrierje, ha nem neki kéne minden nap fél ötig elmennie a gyerekért, ha este főzés helyett azzal foglalkozhatna, ami igazán érdekli, és a céges csevejeket sem kéne idő előtt otthagynia, mert zár a bolt, és otthon üresen tátong a hűtő…
Annak ellenére, hogy gazdaságilag mindenki szenved a világjárvány alatti krízishelyzetben, a férfiak jövedelme általában sokkal gyorsabban tér vissza a normális szintre, mint a nőké.
(Kép forrása: edarabia.com)
Nagyszerű, de nem egyszerű
A megoldás persze nagyon egyszerű: vagyis inkább egyszerűen leírható, ugyanis a valóság (a férfi képében) keményen fel fog lépni ellenünk, ha változtatni szeretnénk. Bár sok férfi segít otthon – mondjuk, a porszívózásban, főzésben – azonban ezek mind azok a munkák, amelyek nem ismétlődnek olyan rendszerességgel, mint, mondjuk, a mosogatás, a mosás és a rendrakás. Bár nem tűnik megerőltetőnek, de ameddig valaki nem tapasztalja meg, hogy mennyire időrabló dolog összeszedni a lakásban szanaszét hagyott vizes poharakat, az üres vécépapír-gurigát, a koszos zoknikat, és eltüntetni a kenyérmorzsákat, addig soha nem is fog odafigyelni arra, hogy egyszerűbb ezeket megelőzni, mint elpakolni. Hiszen úgyis eltűnik…
Azonban a legjobb megoldásnak a szemléletváltás tűnik: mi lenne, ha nem tartanánk férfiatlannak a mosogatást, a portörlést vagy a beágyazást? És mi lenne, ha nem vennénk természetesnek, hogy a koszos edény csak úgy eltűnik a mosogatóból, vagy hogy mindig van tiszta, vasalt ruha a szekrényben anélkül, hogy mi bármit is tettünk volna érte?
