Nemrégiben a Duna tévén láthattunk egy dokumentumfilmet. Már a címe is valami szokatlant ígért: Szoborfák. A nyitókép Gömörország csodálatos lankái közé repített el, egy kis faluba, Várhosszúrétre. Pásztorok, kézművesek, falubeliek meséltek egy különleges emberről. Vajon hogyan talált rá Nagy Györgyre a tiszaújvárosi rendező és zeneszerző, Vereb Vean András?
-- Két évvel ezelőtt a Gömöri Kézművesek Társulásának nálunk nyílt kiállítása. A megnyitón ismertem meg Nagy Györgyöt. Mindjárt feltűnt, hogy kicsit húzza a lábát. Beszélgetés közben aztán elmesélte a balesetét. Még aznap este eldöntöttem, hogy filmet készítek róla.
– Mi volt az, ami Nagy György történetében megfogott?
– Az élni akarása. Mikor a legtöbb emberrel közlik az orvosok, hogy soha nem lesz képes ellátni önmagát, feladja a harcot. Ő egy év múlva a saját lábán ment be az orvosához. 2002-ben pedig hét barátjával megalapította a Gömöri Kézművesek Társulását, amelynek ma már 300 tagja van. Intézkedik, szervezkedik, támogatásért kilincsel.
– A magyar sajtó elég hiteltelen képet nyújt a felvidéki szlovák–magyar viszonyról. Hogy fogadták a stábot Várhosszúréten?
– A forgatást a pásztortalálkozón kezdtük, ahol két-háromezer ember gyűlt össze. Egyetlen kellemetlenkedő alak sem akadt, a szlovákok ugyanolyan fontosnak tartották a filmet, mint a magyarok. Rájöttem, hogy ha valami igazán szép dolog történik, akkor nem fontos a „hol”.
Ezért is kerültük a filmben az olyan politikai hívószavakat, mint a Trianon. Az én nézetem szerint ez a film és a politika nem fér meg együtt.
-- A film Nagy György történetén keresztül a szlovákok és a magyarok békés együttélését hirdeti.
-- Meggyőződésem, hogy az átlagos szlovák ember ugyanolyan, mint a magyar. Ugyanazok a gondjai, céljai: dolgozni akar, fel akarja nevelni a gyerekeit, becsületben, békességben… Az egyszerű embert nem érdekli a magyar kártya, csak a saját kis személyes sorsa. Persze, most mondhatja valaki, hogy Várhosszúrét kivételt képez. De nem! Az utóbbi két évben többször megfordultam Szlovákiában, és azt láttam, hogy az egyszerű emberek számára nem az a fontos, hogy kinek mi az anyanyelve, hanem jó szándékú-e a másik ember. Nagykapos emblematikus képzőművészeti alkotótáborában, a Copus Artban évről évre együtt alkotnak magyarok és szlovákok. Békességben, barátságban. A film azt üzeni: bár fizikailag nincsenek határok, de a lelkekben még igen. Úgy gondolom, ha csak pár tucat emberben dőlnek le a megosztó sorompók, már értelmet nyert a munkánk. 2010. szeptember 25-én, a Szoborfák Uránia filmszínházi bemutatója után odajött hozzám egy szlovák filozófiaprofesszor, és angolul megkérdezte: „Mondja, András: maga Nobel-békedíjat akar kapni?”
– Gondolom, ezt nem csak a film üzenete mondatta vele. Bizonyára látta, hogy a Szoborfák szlovák feliratos őskópiával került forgalomba. Az elmúlt évben Rozsnyótól a csíkszeredai nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválig több mint ötven helyen vetítették le, és a jelek szerint egyhamar nem kerül „dobozba”.
– Remélem. Szeretnénk, ha a Szoborfák minél több emberhez eljutna. Ezért is tüntettük fel a csomagoláson, hogy minden szankció nélkül lehet kalózverzióban terjeszteni, de csakis ingyenes alapon. Ezenkívül szeretnénk, ha a filmet bemutatnák a Szlovák, a Magyar és az Európai Parlamentben is.
– A nevedhez több mint húsz film kötődik. Feltételezem, most is gőzerővel dolgozol.
– A gőzerő túlzás, mivel a gazdasági válságot mi is megérezzük. Egyre nehezebb előteremteni a filmekhez szükséges pénzt. Ami a szívügyem, az a Fél lélegzet című zenés dokumentumfilm, melyet Tomán Edina írónőről szeretnék készíteni. A zenei részt önző módon kisajátítottam magamnak, és szimfonikus filmzenét komponáltam hozzá. A film betétdalait pedig, mint az előző filmjeimben is, nagynevű előadók szólaltatják meg. S ami biztos, a látványtervező itt is a feleségem lesz.
– Fél lélegzet – furcsa cím.
– Edina 22 éves korában tüdőembóliát és szívtrombózist kapott. Életét egy, Magyarországon különlegesnek számító műtét mentette meg, de, sajnos, tüdeje kis híján ráment. Fél lélegzet, fél élet – a papírforma szerint. Ma ő Magyarország egyik legaktívabb maratoni futója, és azon kiválasztottak egyike, akik Londonban vihetik az olimpiai lángot. Emellett készülök vissza a Felvidékre: a nagykaposi polgármester-helyettes, Boczán Ferenc keresett meg azzal a felkéréssel, hogy készítsek filmet szülővárosáról. Tárgyalunk, és remélem, hamarosan forgatunk is. Szeretem azt a tájat, az ottani embereket. Jó lesz visszamenni.
