Ede lencsevégre akarja kapni, mikor a magok a földre zúdulnak. Kattogtatás közben az ő lábfejét is eléri a sok apró és meleg búzaszem. Mosolyogni kezd, hogy ez milyen jó érzés. S ahogy a gabona illata átjárja a testünket, érezzük, hogy otthon vagyunk. A csallóközi agrárwellnessben.
Hiába a szupermodern technika, az aratás még mindig a jó öreg (és egyre bohóbb) időjárástól függ. Ez benne a szép! Mi is kiszemeltünk egy keddi napot, hogy megnézzük, hogyan aratnak a Csallóközben, de eleredt az eső, így el kellett halasztani az agrotúrát. Üsse kavics – gondoltam –, addig is elvégzek egy gyorstalpalót aratásból!
Hiszen, valljuk be őszintén, manapság már nem nagyon vagyunk képben azzal, mi történik a földeken. A kombájnkonvojok miatti torlódásokban nagyokat duzzogunk, hogy: Jaj, már megint aratnak! Mintha nem ez lenne a világ rendje. Ma már nem kaszálnak a legények a tikkasztó hőségben, nem szedjük a markot, sőt, az aratóünnepély is elmarad. A 21. században csak bámészkodunk a búzatábla szélében, „nide, aratnak”, miközben száll a szemünkbe a por és a törek...
Korszerű aratás
Nosza, elindulok, hogy felkéredzkedjek egy kombájnra, ámde kitessékelnek a monstrum útjából. Az nem csak úgy van, kérem szépen, hogy én itt össze-vissza szaladgáljak. Itt komoly munka folyik, aminek célja és rendje van!
Miután az aratógépek megérkeznek a helyszínre, első feladatuk, hogy kétszer átmasírozzanak – körkörösen – az aratófelületen. Tehát körbevágják a búzatáblát, hogy aztán könnyebben meg tudjanak fordulni. Hiszen egy tíz és fél méteres vágóasztalt cipelnek az „orrukon”, amivel manőverezni kell. Kíváncsian kérdezgetem a mellettem álló Pivoda Zoltán agrármérnöktől (az EXATA GROUP Rt. vezérigazgatójától), hogy mi változott itt az évek során. – Ma már, ugye, nagy teljesítményű arató-cséplő gépekkel aratunk. Ez azt jelenti, hogy 40-50 hektárt is képes egy kombájn nagy tisztasággal learatni. Az agrotechnikai határidő azonban nem változott: régen is, és ma is rövid időn belül kell a termést betakarítani, 14-20 napon belül. Az aratás régen nagy munka volt, a LEGNAGYOBB, és összekovácsolta a közösséget. Az aratásban az egész falu részt vett, s minél több volt benne a kétkezi munka, annál jobban megérintette az emberek szívét.
Kevesen tudják, hogy az aratást mind a mai napig Péter és Pál napjához igazítják
Tehát június 29. előtt már izgatottan figyelik a termést a gazdák. Mitől függ a jó termés? – kérdezem ismét. – Nem csak az időjárástól. Mi eleve irányított termelést végzünk: fontos a talajelőkészítés, a búzafajta megválasztása, az agrotechnika kiválasztása. Fontos persze a csapadékmennyiség is. Az idei évben például a csapadék eloszlása kicsit szerencsétlenebb volt: a melegek korábban jöttek, így némi terménykiesés lesz a tervezetthez képest. De tudni kell, hogy kint a földeken állandóan ellenőrizzük a minőséget, megvan-e a szemek darabszáma, mekkorák egyáltalán, és persze ezt még az ezermagtömeg is befolyásolja...
Amilyen a búzatermés, olyan lesz a liszt és az abból készülő kenyér. S bár a gazda azért imádkozik, hogy a termése jó legyen, az embereket ma már nem érdekli a termés. A lisztet annyi mindennel fel lehet javítani: a látványpékségekben gyorsítókat, térfogatnövelőket adnak a tésztához. Már semmi nem az, aminek látszik. Csak pár ember dolga az aratás, és a mai gyerekek már nemigen tudják, hogy az út menti búzából lesz majd az új kenyér.
Pedig pont abban a korban élünk, ahol egyre inkább számít az, hogy mit eszünk. Az vagy, amit megeszel! És ez a búza itt előttünk igencsak hetykén magasodik...
Aratás és cséplés: kettő az egyben
Amikor körbeér az arató-cséplő gép a búzatáblán, gyorsan szaladok, hogy megkérdezzem a fiatalembereket, mennyi időbe kerül, míg az úgynevezett vágóasztalt a kombájn elejére csatolják. (Mert utánfutón hozzák, s a terepen kapcsolják fel.) – Aki ügyes, az három perc alatt felteszi a vágóasztalt – nevetnek, majd hozzáteszik, hogy maradjunk az öt percben, de akkor már aratni is kell annak, aki ügyes. Ekkor eszembe jut, hogy régen az számított csak igazán legénynek, aki kaszálni tudott. (Hajaj, lassan már csak múzeumban láthatunk kaszát!)
– A kombájn levágja a búzát, kicsépeli a magot teljesen a kalászból, ami rápotyog a rostára. Onnan kihullik a polyva, az ocsú, mindaz, ami nem kell a gabonába. A gabonát átnyomják a maggyűjtő tartályba, majd elszállítják a magtárba. Azt is tudni kell, hogy az új, gumitalpas gépek nagyon jók. Gyorsabbak az eddigieknél, s a cséplés minősége is jobb lett ezáltal. Előtisztítás nélkül tudják már raktározni a magot – mondja az egyik aratógép irányítója. S még én is tudom, hogy nem csupán a cséplés lett prímább. Olyannyira precízen aratnak a gépek, hogy édesanyám mindig azon kesereg, nem tud búzakalászból kévét kötni lakásdekornak, ugyanis egy szál sem marad a földeken!
Csak a szalma. S hogy azzal mi lesz végül? – Kiszámoljuk, hogy mennyi szalmára van szükség az állattartásban, s ha kell, akkor bebálázzák a gépek. Jelen esetben viszont aprításra kerül, s kint marad a földeken. A felesleg, a szerves anyag kint marad, erre műtrágya kerül, és lebomlik – teszi hozzá Zoltán.
Csallóközi agrárwellness
Miután közelebbről is megismerkedünk – az aratógépek és én –, átmegyünk a magtárba, ahová a traktorok folyamatosan szállítják a magot. – Az aratógépek szépen sorban aratnak, a többiek a traktorból pedig ki tudják számolni, körülbelül mikor mehetnek melléjük, hogy átvegyék a termést, és hogy beszállítsák azt a raktárba. Ilyenkor több traktor is készenlétben áll! – mondja Zoltán, akitől azt is megtudjuk, hogy az idei búzatermés egy része a sörgyártáshoz kerül. Azon kívül, hogy a búzatermést eladják, egy része a magtárban marad, amit aztán ott állandóan forgatnak és gázosítanak, hogy tiszta maradjon. Hiszen ezzel is törődni kell, s figyelni rá! Miután megérkezünk a hatalmas tározó mellé, fotósunk lencsevégre akarja kapni, ahogy a magok a földre zúdulnak. Kattogtatás közben az ő lábfejét is eléri a sok apró és meleg búzaszem. Mosolyogni kezd, és elmondja, milyen jó érzés ez számára. S ahogy a gabona illata átjárja a testünket, érezzük, hogy otthon vagyunk. Eszembe jut, hogy ha bátrabbak lennénk, talán még a tarlón is részt vehetnénk egy kis talpmasszázson. S bizony, ezzel lenne csak teljes a csallóközi agrárwellness!
Derzsi Bernadett
Fotó: Dömötör Ede
