Ha megtanuljuk megfigyelni az érzéseinket, akkor könnyebben el tudjuk kerülni azt, hogy túlreagáljuk a helyzeteket. S azzal, hogy a stresszt az élet velejárójaként fogadjuk el, jobban meg is tudunk majd küzdeni vele.
A vécékagyló felett görnyedek, és sugárban hányok. Nem bírom abbahagyni, pedig érzem, hogy üres a gyomrom. Pedig egész nap jól éreztem magam. Rendezkedtem, rakosgattam a dolgaimat.
Manapság vészesen gyakori a depresszió, a világ lakosainak egyötöde megtapasztalja. A depressziósnak mindegy, hogy mit eszik, milyen ruhát vesz fel, mi lesz vele tíz év múlva.
A kételkedő közép-európai ember nem szereti a ragyogó fogpasztamosolyt. Azt mondja, valahogy jobban szereti az őszinteséget, még ha kellemetlen vagy bántó is. Merthogy az legalább igaz.
Sok jóakaró családtag segíteni szeretne a szorongón. Sajnos, ártani is tudnak, mert belekényszeríthetik valamibe, amit az nem akar, s újabb traumát élhet meg.
A szorongásról beszélgetünk Mátyus Zoltán pszichoterapeutával, aki azt mondja, hogy a szorongásainkkal foglalkozni kell. S nem baj, ha utána is jelentkezni fognak, de ha feldolgoztuk őket, akkor már nem fogunk hinni nekik.
Majdnem mindegyikünk függ valamitől. Nem, nem kell rögtön az alkoholra, a cigarettára és a játékautomatákra gondolnunk, ugyanis a hétköznapi életünkben is számtalan addikció létezik, melyről nem gondolnánk, hogy káros lehet.
A gyermeki lelkesedéstől a megszállottságig, az ártatlan üzengetéstől a mániákus zaklatásig. Felfejtettük, miért szeretünk olyannyira rajongani, s hogy hol húzódnak az egyoldalú kapcsolat egészséges határai.
Ma nehéz elképzelni, hogyan létezhetett szórakozás az okoskütyük feltalálása előtt. Pedig az emberek – pláne a gazdagabbak – régen is tudtak élni. Sőt! Az ő kedvtelésükre találták fel a szalonokban játszott zenét, a kamarazenét.