A válságban az elsők között roskadt össze a divatpiac. Ennek több oka van, közel sem csak annyi, hogy főleg Kínában gyártatnak a divatcégek – és Kína sokáig nem gyártott és nem szállított.
A koronavírus miatt az elsők között rogyott be a luxustermékek piaca. A tízéves túlhajtott növekedés varázsütésre megállt, az üzletek bezártak, az újak ki sem nyitottak. Volt már előtte is egy nagy átrendeződés, azok a márkák ugyanis, amelyek nem álltak át az online disztribúcióra, épp a széthullás közepén álltak.
Meggyógyíthatja-e a koronavírus a beteg divatipart?
A különböző divatmárkák gazdasági mutatói február óta rohamos csökkenést mutatnak, és az év végi költségvetésekből százmilliók hiányoznak majd. Ez azonban az ő hasznuk – és nem a mi ruhánk, amiből úgyis több lóg a szekrényben, mint amennyi ildomos volna...
Ez még nem gyógyítja ki a fast fashion iparágat, csak a divatcégeknek lesz kevesebb hasznuk, mert az őrült pörgés, amire berendezkedtek, most éppen megakadt.
Nem jönnek a kínaiak!
Aki járt már egy luxusboltban például Bécsben, az tudja, hogy bent nyugi van – de csak év elején, mert akkor nem jönnek a kínaiak. Amúgy főleg ők sorakoznak tömött sorokban a Louis Vuitton-üzletek előtt. Ám ők most nem jöttek, s még sokáig nem jönnek – és januárban Kínában, Hongkongban, Szingapúrban és máshol is Ázsia-szerte be kellett zárni a luxusbutikokat.
Ma a luxuskereslet egyharmadát a meggazdagodó kínaiak teszik ki. Ám bezártak a boltok az USA-ban is, s ez végleg megpecsételte a luxusáruk sorsát. Itt található ugyanis a luxus piacának nagy része: ha már a gazdag amerikaiak sem vesznek majd Gucci- ruhát vagy Vuitton-táskát, akkor mindennek vége...
Képeink a spanyol ajkú Carolina Herrera legújabb kollekciójából. (© Kätlin Aas, Jonathan Segade for Harper's Bazaar)
Mi elsősorban az olasz családi kisműhelyeket sajnáljuk! Valószínűleg ők fognak elhullani az első körben, mert a nagyok kibírják, majd kicsikét összehúzzák magukat. Ám egy családi bőrmívesműhely nem tud kivárni, s az lesz az igazi tragédia, mikor a kézművesség az itt felhalmozott tudással karöltve eltűnik a süllyesztőben... Ma a luxustermékek 40 százalékát az olasz kisműhelyek gyártják!
Jó tanács: ha valaki jó áron akar Chanel-táskához vagy -pénztárcához jutni (a Chanelt kiváltképp kedvelik a japánok és a kínaiak), japán „secondhand-oldalakat” keressen. Ám használt Louis Vuitton- vagy Burberry-táskákat, Hermes-selyemkendőket, -cipőket, -táskákat is vehetünk jó állapotban – néha a felhalmozásban világelső ázsiai lányok még ki sem csomagolták őket. Léteznek olyan megbízható oldalak, melyek be is vizsgálják az árut (Vestiaire Collective, The Real Real).
(© Kätlin Aas, Jonathan Segade for Harper's Bazaar)
Márciusban az olaszok álltak le!
Az i-re a pontot a február végi olaszországi lezárás tette fel, ami a gyártást rekesztette be. Elképesztő, de igaz: a luxustermékek 40 százalékát ma az olaszok gyártják, a sokszor kisebb szerződéses műhelyek, amelyek családi tulajdonban állnak, vagy a kisebb ruhagyárak. Ez annyit jelent, hogy a luxusipar Olaszországban emberek és családok ezreinek ad munkát.
A Prada, a Gucci és az Armani központjai Milánóban találhatóak, a korona fő gócpontjában. (Nem véletlen, hogy Armani bejelentette: átviszi bemutatóját Párizsból Olaszországba. Elsősorban szép hazáján akar segíteni ezzel a gesztussal.)
A fentiek után nem csoda, hogy a divatrészvények árfolyama az utóbbi hetekben 23 százalékkal csökkent. A sokk teljesen befagyasztotta a keresletet.
Mi lesz a divatbemutatókkal?
A divatcégek számára a bemutatkozás fórumai a vibráló divatshow-k voltak. Itt mutatkoztak be a buyer-knek, a bevásárlóknak, a kereskedőknek – és az egész világnak. Például a fast fashion divatcégeknek is, akik azonmód lekoppintották az új szabásokat és anyagokat, hogy pár héten belül piacra dobják azokat.
Igazság szerint semmi hasonló még sokáig nem lesz, aminek a cégek talán örülnek is, mert irtó sok pénzükbe került az egész „hacáré-hacacáré”. A tervezők kimerültek, nem bírták az egyre őrültebb és sebesebb tempót... Hiszen már szezonok közti kollekciókkal is elő kellett rukkolni, az emberi kreativitás pedig véges, nem lehet napi huszonnégy órában csúcsra járni. (Sok divattervező be is dobta a törülközőt, a szakmában gyakori volt a túlhajszoltság, ami nemegyszer öngyilkosságba torkollott.) Ők, a tervezők a karantén alatt legalább egy kicsit megpihenhettek.
(© Kätlin Aas, Jonathan Segade for Harper's Bazaar)
Valószínű, hogy egyszer még lesz fényes divatshow: de hogy mikor, azt senki nem tudja... Pár divatcég máris bejelentette, hogy nézők nélkül mutatják be legújabb termékeiket – ez azonban nem ugyanaz. A kereskedők nem tudják megtapintani az anyagokat, nem látják élőben az anyag esését és így tovább.
Bosszúvásárlás?
A szakértők azt mondják, hogy nem a középkategóriás – hanem az árskála alján és tetején álló szereplők élik át a nagy válságokat. Bosszúvásárlásnak nevezik azt a jelenséget, amikor a válság idején és után megnő a kereslet a luxustermékek iránt. Valamiért a táskák és bőrdíszműáruk kelendőbbek ilyen időkben, még ma sem is tudják, miért. A fiatalok, akik nem tanulták meg a spórolást, ma sokkal költekezőbbek, mint az idősebbek. Az utazási korlátozások is tovább késleltethetik a kilábalást a válságból: ha nem jön a turista, nem jön a vásárló sem.
Tudjuk, hogy a divat is szezonális, nem csupán a finom piros eper!
Azokat a termékeket, amelyeket a lezárások és bezárások miatt nem vettek meg a vásárlók, később sem fogja megvenni senki, mert más évszak lesz már. A kár tehát nagyobb is lehet, mint elsőre látszik… A feltűnő árleszállítás ugyanis nem divat a luxusiparban, sőt, egyenesen tilos. Az alapelv: egy árunak csak akkor van presztízse, ha nem dobálják fillérekért az utcasarkon.
Ott van például az angol Burberry: a cég bevételeinek nagy része Kínából származik. Ám úgy látszik, mégsem tettek rossz lóra a kínaiakkal, hiszen ott már kinyitottak a divatüzletek, és a kiéhezett gazdag kínaiak szinte rávetették magukat az új kollekciókra. A veszteség azonban még így is nagy.
(© Kätlin Aas, Jonathan Segade for Harper's Bazaar)
A luxuscégek mindenesetre kijelentették: az e-vásárlást fogják korszerűsíteni, hogy ők is a pénzüknél maradjanak, és a vásárlók is megkapják a luxus élményét (ha már nem finom eladó szolgálja ki őket a finom luxusszentélyekben, személyre szabottan). A luxusszegmens vásárlói ugyanis a „csendes luxust” szeretik, a klasszikusan szépet, nem a harsányan kiabálót.
A válságon azonban ez sem segít, főleg nem itt, Európában. Mert a válságban például eltűnhetnek azok az olasz kisműhelyek, amelyek az igazi luxustermékeket gyártották, nem a selyempapírba csomagolt, jócskán felárazott tucatárut (hja, ezekből is sok van).
