A magyar családban otthon nem tudják szlovákká nevelni a gyereket, ezért beíratják a szlovák iskolába – és azután majdcsak lesz valahogy. Létezik-e egységes szlovákiai magyarság?
– Ez azon múlik, hogy mit értünk egységesség alatt – mondja Lampl Zsuzsanna szociológus. – Bár nem mindig és mindenütt ugyanúgy, de ugyanazt a nyelvet beszéljük, nagyjából összefüggő területen élünk, valamennyien magyarnak valljuk magunkat. Úgy mondanám, hogy többfélék vagyunk, ami nem zárja ki azt, hogy bizonyos helyzetekben ne lehetnénk egységesek. Még akkor is, ha sok helyzetben nem csak a többféleségünk miatt nem vagyunk azok.
– A legutóbbi népszámlálás után riasztó hír kelt lábra: egyre gyorsabban asszimilálódunk...
– Ez nem új jelenség. Azt, hogy a legutóbbi népszámlálás több tízezres fogyatkozást jelzett, sokan a statisztikai hivatal módszertani hibájából bekövetkezett állapotnak tulajdonították. Megjegyzem, annak ellenére, hogy a népszámlálás előtt nagyjából ilyen veszteséget jósoltak. Akárhogy is van, az tény, hogy ennyivel kevesebben vagyunk. S bár rengetegen nem vallották be nemzetiségüket, azt már utólag nehéz megállapítani, ebből hányan voltak magyarok. Az asszimiláció politikával átszőtt jelenség. Makrotársadalmi szempontból a szlovákiai magyarok hármas politikai hatás központjában állnak, mégpedig a szlovák állam, a szlovákiai magyar közösség képviselői és Magyarország politikai üzeneteinek „kereszttüzében”. Ez azonban nem zárja ki, hogy mikrotársadalmi, azaz egyéni szempontból nem vagyunk felelősek semmiért. Az asszimilációval kapcsolatban többen azt a nézetet vallják, hogy a magyarból lett szlovákokat kell megkérdezni, miért váltottak nemzetiséget.
– Nem zárom ki ennek fontosságát, de azt gondolom, hogy elsősorban a magyarokat kell megkérdezni, mert a nemzetváltás folyamata nem azzal kezdődik, hogy egyik pillanatról a másikra szlovákká váltam, hanem korábban, amikor még magyar vagyok. A nemzetiségváltásnak sok oka van, de ma már egyértelműen definiálhatók és bizonyíthatók azok a kulcsfontosságú döntések – a származás és a nemzetiség átörökítése, a nyelvhasználat, az iskolaválasztás, valamint a nemzetiség és a nyelvhasználat magyar és vegyes házasságon belüli átörökítése –, amelyek mentén a magyarok egy része elszakad. Ezek a döntések nagyon erősen befolyásolják az identitás alakulását. Az iskolaválasztással kapcsolatban már sokszor bebizonyosodott, hogy az óvoda, a középiskola vagy az egyetem kevésbé hat, viszont az alapiskola az egyik leglényegesebb identitásképző tényező.
– Mi az oka, hogy sok magyar szülő szlovák alapiskolába íratja a gyerekét?
– Kutatásaimban a leggyakoribb okként az szerepel, hogy érvényesüljön a gyerek, és az érvényesülés alatt általában azt értik, hogy megtanul szlovákul. Sokan azt hiszik, hogy ha tud szlovákul, akkor automatikusan érvényesül. Az utóbbi időben viszont egyre gyakrabban válaszolják: „Azért, mert Szlovákiában élünk.” Mintha a „Na Slovensku po slovensky!” szlogen köszönne vissza. Már a 90-es évek közepén megmutatkozott, hogy a magyar szülők sok esetben tudatosítják, hogy a szlovák alapiskolával a gyereket egy teljesen másféle identitás felé indítják el – de pontosan ezt akarják elérni.
Nem gondolom azt, hogy teljesen tudatlanul mennek bele ilyen megoldásokba. Talán kemény, amit mondok, de így van: a magyar családban otthon nem tudják szlovákká nevelni a gyereket, ezért beíratják a szlovák iskolába – és azután majdcsak lesz valahogy.
– Mit lehet tenni a magyarság vállalása érdekében?
– A szülők többnyire közösen döntik el, hogy milyen iskolába fog járni a gyerek. Viszont a kérdés a családban, a munkahelyen is gyakran szóba kerül. Fontos, hogy a családtagok, kollégák tudjanak válaszolni a felmerülő kérdésekre. De más esetekben is fontos a jó minta, a családban tudatosan megélt magyarság. Talán mindenkinek ismerős helyzet: ha egy szlovák érkezik a családba, akkor automatikusan szlovákra váltunk. Még akkor is, ha épp nem vele beszélünk. Ilyenkor kell hogy legyen valaki, aki figyelmeztet: ezért még nem kellene egymás között is szlovákul beszélni! Aztán van még az öncenzúra. Nemrég a RegioJettel utaztam, mellettem magyarul beszélő társaság ült. Én a kalauzzal magyarul beszéltem, ők szlovákul. Mikor elment a kalauz, mondtam nekik: „De ő ám tud magyarul.” Ők csak néztek rám, nem értették, mit akarok ezzel mondani. „Lehet hozzá magyarul szólni.” Erre azt válaszolták: „De miért beszéljek vele magyarul?” Ekkor kaptam rajta magam, hogy nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Számunkra – akik szilárd identitástudattal rendelkezünk – a magyarság olyan természetes dolog, hogy nem gondolkodunk el rajta, hogy miért van ez így, és miért nem máshogy. Pedig jó lenne, ha meg tudnánk indokolni, hogyha ilyen témák kerülnek szóba.
– Miért éppen a magyar iskola a legjobb választás?
– Az biztos, hogy a szlovák nyelvtudás terén egy ideig általában hátrányban van az, aki kikerül a magyar iskolából. Ugyanakkor ez egy olyan akadály, amit le lehet küzdeni, amint azt rengeteg magyar ember példája bizonyítja. Olyan embereké, akik sokra vitték az életben. De az iskola nem csak a nyelvtanulásról szól. Az alapiskola lényege, hogy a gyerek ott jól érezze magát, otthon érezze magát, azt érezze, hogy az övéi között van. Ne érezze azt, hogy ha nem tudja a nyelvet, akkor kinevetik. Érdekes módon erre nem gondolnak azok a szülők, akik egyébként attól tartanak, hogy mi lesz majd a gyerekkel, ha nem tanul meg szlovákul. Tehát a felnőttkori negatív hatásoktól tartanak, s ezek elkerülése végett a kisgyereket teszik ki ilyen hatásoknak. Pedig ha ezek a negatív hatások a gyereket hatéves korában érik – erről a pszichiáterek készítettek már tanulmányokat –, az sokkal rosszabb, mint – mondjuk – 18 évesen szembesülni ugyanezzel.
– Milyen szerepe van a magyarságtudat megtartásában a kultúrának?
– Közösségformáló ereje van. Megerősítheti az embert abban a tudatban, hogy együvé tartozunk. A magyar identitásunkat kulturális identitásként éljük meg, aminek fontos része a nyelv, az irodalom, a történelem, a hagyományok. A múlt fontos, hogy megértsük a jelent, viszont nem jó folyton csak a múltban vájkálni. Akárcsak egy ember, egy közösség sem élhet jelen- és jövőkép, célok, víziók nélkül.
