Tisztelt Szerkesztőség! A minap kezembe akadtak diákkori emlékkönyveim. Milyen szépeket írtunk akkoriban egymásnak a barátságról!
Azt ígértük, kapcsolatban maradunk, de csakhamar „szétfújt” bennünket az élet. Jómagam visszahúzódó voltam, így sosem tartoztam az osztály hangadói közé. Őket csodálattal figyeltem, irigyeltem a körülöttük kialakuló társaságot, melyben mindenkinek megvolt a maga szerepe.
Együtt sétáltak a szünetekben, együtt töltötték az időt iskola után, és együtt lesték a fiúkat. Megbeszélték, kinek mi áll jól, kinek ki tetszik éppen – na, meg egymás háta mögött jól ki is beszélték egymást. Persze, rendszeresen jól hajba is kaptak, de legalább gyorsan kibékültek.
Én a magam zárkózottságával képtelen lettem volna egy csapatnyi emberrel megosztani a titkaimat. Szerencsémre azonban mindig volt a közelemben egy-egy ember, akivel kölcsönösen működött a barátság. Megtapasztalhattam, milyen az a barátnői kapcsolat, amelyben minden gondolatomat megoszthatom a másikkal anélkül, hogy a másik árulásától vagy ítélkezésétől kellene tartanom.
A feltétlen bizalom az egyik legszebb érzés a világon! Sajnos azonban ezekről a barátságokról már csak múlt időben beszélhetek.
A szerelem és a munka a világ távoli szegleteibe repített bennünket, és csakhamar rájöttünk, hogy ahogy a szerelemben sem működőképes hosszú távon a távkapcsolat, úgy a barátságokra sincs jó hatással a távolság. Persze, a kapcsolat megmaradt, de felszínessé vált, mivel már nem vagyunk egymás mindennapjainak a része. Eltérőek lettek a gondjaink, az életkörülményeink, a tapasztalataink.
Magamra maradtam. Egyedül kell szembenéznem a problémákkal, pedig milyen jó lenne, ha valakivel őszintén megoszthatnám őket! De attól, hogy felnőttem, a zárkózottságom nem múlt el. Szívesen beszélgetek a munkatársaimmal, és vannak, akikkel szórakozni járok, viszont a feltétlen bizalom már nem bír kialakulni. Így most ugyanaz történik, mint diákkoromban: irigykedve figyelem a régi osztálytársnőim baráti társaságát, mert ők még mindig összejárnak.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
