Csönd, völgy, ló. A Szabó család Gombaszög egyetlen lakója. Karácsonykor körülöleli őket a gombaszögi völgy csöndje. csöndje. Igaz, van itt még pár lakó, de azok mind négylábúak! A pirosra festett faházikót Zsenge kutya őrzi és új barátja, Bojtár. Ám ha jobban körülnézünk, felfedezzük a réteken háborítatlanul legelő vagy a patakból kortyoló lovakat, a karámot, sőt még néhány kecskét is. Őáltaluk lett újra lakott a völgy, miattuk még a postás is kijár! Itt huncutkodnak a kunfakó kiscsikók, itt lehet lovas szánkón felfedezni a világot. Itt vibrál a hajnal, ide beesik a hold: itt elhiszi az ember, hogy az élet egy nagy mese!
Szabó-Peszeki Esztert (34) a szerelem marasztalta a gombaszögi völgyben, ahol megalapította a Felvidéki Kunfakó Tenyészetet. Amúgy a Velencei-tó mellől származik, az ELTE környezetföldrajz szakán végzett. Itt tudatosult benne, hogy a burjánzó, megújuló természetnek tanító szerepe lehet. Ezért keresni kezdte a hozzá visszavezető utat. Rájött, hogy egy kedves ló hátán lehet a leginkább rátérni erre az ösvényre. Ma a Gömör–Tornai-karszt lankáin vezet lovas túrákat, ahol a lovas dolga annyi, hogy gyönyörködjön a szügyig érő illatos rétben vagy épp a ködös tájban. A kunfakó ló a maga kedvességével a legalkalmasabb egy ilyen utazásra.
Szabó Endre (39) Eszter párja. Vágfüzesről származik, a komáromi gimnáziumban végzett, majd ökológiát tanult. (Neki idekerültéig a lovakhoz nem sok köze volt.) Ma a gombaszögi kemping gondnoka.
A kis család a karácsonyra készülve kettős ünnepre hangolódik, Andris kisfiuk ugyanis karácsonyi égi ajándék volt... Peszeki Eszter képriportunkban a kunfakó lovacskákról is mesél nekünk. A honfoglaló magyarok lovának a hasonmását szerették volna kitenyészteni a kunfakóval. Így aztán hideget, meleget jól tűr, istállót nem lát, s kiváltképp alkalmas lovas túrára... Kitartó és szívós: ez a kunfakó ló.
A kettes faház piros kerítéssel
A gombaszögi hosszú és sötét télben kis mécsesként világít Eszter, Endre és Andriska otthona, a „kettes faház” a gombaszögi táborban. Ők vigyáznak a házikókra, ők őrzik valóságosan és jelképesen is az azóta. fogalommá lett gombaszögi tábor csöndjét. Tegnapelőtt még pilinkézett a hó, mára ropog a levél a lábunk alatt. De karácsonyra csak megérkezik a nagy fehérség. A fény hiánya ránehezedhet a szívünkre, de pontosan az ilyen helyeken tölthetjük meg a sötét hónapokat apró örömökkel, fedezhetjük fel saját benső fényünket.
Lírai képeket láthatunk a gombaszögi völgy lakóinak életéről. Szabadon létezve a természetben, ahol társunk a kóbor szél vagy a tél dísze, a pilinkélő hó...
– Hosszú a gombaszögi tél? – kérdezzük Szabó-Peszeki Esztertől.
– Hosszabb, mint lent a városban. Itt, fent kevés az ember, lassúbb az élet. De a lassúságnak is van varázsa. Végre jut idő kézműveskedésre: lefoglal a gyöngyözés, na meg a nyeregalátétek, szőnyegek és táskák szövése. Varrni is nagyon szeretek, s ilyenkor javítom meg az elszakadt szerszámokat. Amúgy a téli napok igen egyszerűek, kitölti őket az etetés, itatás, trágyázás, csutakolás, „áttapogatás”. (Így ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e a lóval. Sérülésnél, fájdalomnál ugyanis fontos a korai felismerés.) Nyáron persze tarkább a világunk; lovastáborokat, az őszi-téli szezonban újabban lovasnapközit tartunk. A gyerekek élményalapú oktatásban részesülnek: nem zárt karámban tanulnak meg lovagolni, hanem a természetben, ahol megbízható, nyugodt kislovakon barangolhatják be a környéket. Andris ilyenkor hordozóban jön velem, sőt már elöl is tud ülni a lovon, van egy kis kengyele. (Itt Andriska, aki végigfüleli az interjút, kiált egyet: „Ló!”)
– Mondható lesz rá, hogy lovon nőtt fel.
– Barátkozós lovas piknikeket tartunk, mert itt, Gombaszögön nem csak úgy van, hogy az ember leugrik a játszótérre. Itt nincsenek játszóterek. Én meg szeretném, ha Andrisnak már most lennének kis barátai. Ezért kitaláltam a baba-mama-apa lovasklubot: ráültetjük a gyerekeket a lóra, hogy se ember, se ló ne féljen egymástól. Kicsit korlátoznak a nyelvi nehézségek, ugyanis „originalka magyarka” vagyok: a helyiek így hívnak. Különben szeretik a lovainkat, s ha elszabadulnak, rögtön csöng a telefon. Tervben van persze, hogy megtanuljak szlovákul.
– Hogyan találtad fején a (gomba)szöget? Hogyan kerültél Gombaszögre? Azt tudjuk, hogy később a szerelem marasztalt...
– A nyári fesztivál alatt dolgoztam itt legelőször, egy ismerős ajánlott munkát. Rabul ejtett a nagy szabadság és a csodálni való táj. Először csak a leendő férjem volt itt, aztán több ezer ember, bulizó tömegek, több száz önkéntes, s a fesztivál végére megint csak ketten maradtunk...
Ma a lovasok hetven százaléka nő. Sőt. A nagy lovasiskolákban kilencven százalékban lányok tanulnak. A nők empatikusabbak, így hihetetlen összmunkára képesek a lóval.
– A lótartás napi törődés, kemény munka. Hogyan tudtad megoldani terhesen?
– Hát, jó kondiban kell lenni, amúgy meg nem vagyok egy kényes lány... Gombaszögön ezzel nincs gond, a lovaktól napi kétszer-háromszor föl-le megyek a házunkig – s már ilyenkor megteszek 150-200 méter szintkülönbséget. Andriskám pedig már segít, őt is bevonom a napi teendőkbe. A Ringató foglalkozáson rögtön a kis talicska és a gereblye után megy. Talán kap egyet karácsonyra.
– Milyen lelki, testi hozadéka van a lovaglásnak?
– Édesanyám hatvanévesen tanult meg lovagolni. Mégis fürgébben ül fel a lóra, mint sok tizenéves. Különben édesanyám a mindennapi teendőkben nagy segítségem, Andriskát bármikor rá tudom bízni. Nyugdíjasként állítja: „A lovaglás helyretesz.” Átmozgatja a beállt hátat, csípőt, lábizmokat, kitartásra nevel, valamint önbizalmat ad. A hosszú lovas túrák alatt pedig van idő értelmezni az élet nagy dolgait.
– Merre túráztok?
– Jaj, van itt mit csodálni! Kezdőknek az egyórás Gombaszög–Vígtelke táv ideális, de tartunk túrát a meseszép Szilicei-jégbarlanghoz, ezen már magas a szintkülönbség. Egynapos túra úti célja lehet még Jósvafő, s az ottani hucul ménes meglátogatása, vagy akár az aggteleki Baradla-barlang. Mind a Szilicei-, mind a Pelsőci-fennsík nagyon vadregényes táj. Amúgy meg lehet szállni nálunk is a kis házakban, s a vendégek előtt is ott a lovas túra lehetősége.
– Tudjuk, hogy a semmiből kezdted el itt a lótartást. S a végén lett egy tenyészeted...
– Az elején voltak is félelmeim, a nulláról kellett kitalálni mindent. Karám épült, lóbeálló; gyarapodott a felszerelés; kinéztem, majd megvettem az első kunfakó lovamat. A tenyésztők egy megbízható, stabil idegrendszerű, kedves lovat teremtettek meg a kunfakóval. Legjobb neki a félridegtartás, a sokhektáros legelő – sajnos, ilyenünk még nincs lekerítve. Egyelőre három fővel túrázunk, de a csikók jönnek velünk, hogy szokják a sivalkodó gyerekeket, kutyákat.
– Hogyan lett itt egyre több ló?
– A ló ménes állat, egyedül magányossá válhat. Így hoztunk az első kunfakónknak egy társat, aztán egy ismerős felhagyott a tenyésztéssel, s így lett egy tenyészkancánk. Majd a törzstenyészet távolsága, a drága szállítás miatt beszereztünk egy fedezőmént: s most már a harmadik csikónk is megszületett itt, Gombaszögön. A kislovaknál a belovaglás nem olyan vészes: ha rendszeresen vannak vezetve, megszokják az embert, s így elég rájuk tenni a nyerget. A nagyobbik csikónk, Mirtusz lassan hároméves, s lehet majd lovagolni.
– Közeleg a karácsony, ami Andris születésével számotokra kettős ünnep lett. Hogyan ünnepeltek?
– Mi nem tudunk útra kelni a jószágok miatt, de remélem, hogy idén is együtt tudunk ünnepelni a családdal. S mivel születésnap is lesz, a hagyományos gombaszögi sült pisztráng és franciasaláta mellé a gombaszögi dióból készült torta is asztalra kerül, most egy 2-essel a tetején. A völgy fekvése miatt a hó itt sokáig megmarad, így reméljük, szánkózni is fogunk. Mert a mi szánkónkat ám ló húzza... Ezt a mókát a környékbeli gyerekek – már a bátrabbak – is szeretik kiélvezni. Alig várjuk!
