Régen egyedül él? Akkor már tudja, mennyi mindennel gazdagodott. Erősebb, okosabb, megértőbb lett – önmagával és másokkal szemben is. A fejében minden a helyére került.
De ami sok, az sok. Örökre szinglinek maradni nem jó dolog. Lásson hozzá a párkereséshez. Ne féljen. Az élet rövid, és szeretetre mindenkinek szüksége van.
(© pinterest.com)
Mindenki másért van egyedül
Az egyik nő azért, mert csalódott a szerelemben, és évek óta gyógyítgatja a lelkét… Lehet, hogy tett pár bátortalan kísérletet, amelyekből azt a következtetést vonta le, hogy úgy látszik, a „jóképű, rendes, szorgalmas” jelzőkkel illethető férfifaj mára kiveszett… A másik nő erősnek, rendíthetetlennek érzi magát, hiszen ha egyedül van, senki sem bánthatja, alázhatja meg, ezért biztosan áll a lábán. A harmadik jól elvan anyuci szoknyája mellett, és anyuci még a falatot is megfújja, mielőtt a szájába teszi. (Vigyázat: csalódás után egy ideig kötelező az egyedüllét! A frissen csalódott nő egyelőre ne keressen társat, a csalódást előbb fel kell dolgoznia.)
Lívia hosszú évek óta egyedül él. Ennek ellenére – noha az újságokban mást se olvas, mint azt, hogy egyedül lenni a legjobb dolog a világon – nem akar magányosan megöregedni.
– Hiszek a szerelemben, akárcsak Elizabeth Taylor. Ő szüntelen vágyott a szerelemre, sok-sok szerelemre. Tetszik benne, hogy számos, kudarccal végződő házassága után se vesztette el a szerelembe vetett hitét, újra és újra férjhez ment. Inkább legyek ilyen, mint megrögzött szingli, aki elhúzódva él elefántcsonttornyában.
Mi most arról az egyedüllétről fogunk beszélni, amely évek óta tart. Amikor az ember már elveszti minden reményét, és csak arra gondol, hogy vele már semmi jó és szép nem fog történni az életben.
Meggyőzte magát, hogy egyedül élni természetes dolog… Ne ápolgassa magában a magányt! A magány körülveszi a csalódott nőt, mint január végén a hegyi házikót a kétméteres hó. De a hó egyszer elolvad, és kisüt a tavaszi nap, mert ez a természet rendje.
Az élet tele van szenvedéssel és szerelemmel. Ha nem lenne fekete szín, nem tudnánk, milyen a fehér, vagy mitől szép a fehér. Szeretni és szenvedni – mindkettőnek megvan a maga értelme. Ez az élet értelme. „Azért szenvedünk, hogy megtudjuk, milyen a boldogság. Érzéketlen fatuskó válna belőlünk, ha időről időre nem szenvednénk” – mondják a pszichológusok. (Bár sokan vagyunk, akik nagyon is el tudnánk képzelni az életüket szüntelen boldogságban.)
Kényszeresküvő
Készült egy dokumentumfilm Kelet-Szlovákiában, ahol egy kis falu polgármestere – egy nyugalmazott katonatiszt – kihirdeti, hogy minden fiatal köteles házasságot kötni. Aki egy éven belül megnősül vagy férjhez megy, és gyereke születik, nagy ajándékot kap. A díjat nem nyeri el senki, hiába igyekszik az egykori katona. Hiába, parancsra nem lehet boldog senki, sőt még a demográfiai mutatók se javulnak. Az alapgondolattal mégis egyet lehet érteni. A férfiak és nők arra születtek, hogy párosan éljenek. Legalábbis egy ideig. A felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy az egyedül élő emberek sokkal boldogtalanabbak, mint azok, akik párkapcsolatban élnek. Még akkor is, ha már öregek.
Érzelmi tartalék
Minden emberben rejtőzik egy bizonyos mennyiségű érzelem, amelyet élete során ki kell adnia magából. A magány nem természetes létforma. Az ember már az őskorban is társas lény volt, nagyobb közösségekben, nagycsaládban élt. A fejlődésbiológus élesebben fogalmaz: „Biológiai anomália az olyan ember, aki teljesen egyedül, társtalanul kíván élni.”
A hosszú távú kapcsolat kialakításának vágya általános emberi tulajdonság, az emberi faj minden egyedére jellemző. Az emberek közti kapcsolatok igen sokfélék lehetnek, és a múltban is ilyenek voltak. Vegyük például a háremet, az egymás után következő társas kapcsolatokat, a szokványostól eltérő párkapcsolatot (férj – feleség – szerető) vagy a monogámiát... Bármelyiket vizsgáljuk, kiderül, hogy az ember mindig kapcsolatokban élt, bármelyik történelmi kort vesszük alapul.
Biológiai szempontból a nőnek mindig szüksége volt a férfira, aki megvédte őt, gondoskodott róla, míg a nő, az anya a gyerekeket nevelte. Erről ma sem szabad elfeledkezni!
Csukjuk be a fél szemünket
Minden ember vágyik a szerelemre, mindenki meg szeretné találni a párját. Párunk valahol ott van a közelünkben, mégis egyedül maradunk. Miért? Az egyik nőnek kevés az önbizalma, a másik nő túlságosan szereti a kényelmet anyukája védőszárnyai alatt, a harmadik a fehér lovon járó királyfit várja… Mi ebből a tanulság? Az, hogy egy kicsit engednünk kell az elvárásainkból. Például: rengeteg negyven körüli nő van, aki egyedül neveli a gyerekeit. Jó, ha ezt észben tartjuk.
A statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a 40 és 70 közötti magányos emberek hatvan százaléka nő (a nők tovább élnek, mint a férfiak, az egyedülálló idős nők nagy része özvegy). A számadatokból az következik, hogy ebben az életkorban jóval több magányos nő van, mint férfi. Aki párt akar találni magának, lejjebb kell szállítania az igényeit. A legnagyobb gond az, hogy a sikeres nők maguknál jobb, okosabb, gazdagabb férfit szeretnének. Hány ilyen férfi van? Édeskevés. A negyvenes korosztályban egy magányos férfira öt egyedülálló nő esik. Könnyű kiszámítani, mekkora az esélye, hogy a nő magához való férfit talál.
Fohászkodjunk az éghez
S most jöjjön a legfontosabb tudnivaló. Hogyan szabadulhatunk meg a magányunktól? Erősen határozzuk el, hogy nem maradunk egyedül. Akár hangosan is mondjuk ki. Mindennap. Bután hangzik, de a fejünkben dől el, hogy a jövőben lesz-e valaki mellettünk, vagy sem. A hit sokat számít. Csak az talál párt magának, aki hisz benne, hogy megtalálja az igazit. Soha sincs késő.
