Mindenki tudja, mi az az anyósnyelv: az a bizonyos pozsgás növény lándzsaszerű, hegyes levelekkel. Az elnevezés a férj éles nyelvű, kritizáló anyjára utal. Az anyós-meny viszony mindig is érzékeny téma volt, és bár a sztereotípiák gyakran egy konfliktusokkal teli kapcsolatot vetítenek előre, a valóság nem ennyire leegyszerűsíthető. Mi rejlik a háttérben? Valóban „szipirtyó” minden anyós?
Mi minden okozhat feszültséget; hogyan lehet kiépíteni egy harmonikus, kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyt az anyósunkkal vagy menyünkkel; illetve mi az, amire már a kapcsolatunk elejétől érdemes odafigyelni? Írásunkból kiderül.
Engem két anyóssal is megáldott az élet. Mind a kettő rendes volt, csak jót mondhatok róluk (az egyikről most is). Ezért soha nem értettem azokat a vicceket, amelyek arról szólnak, hogy az anyósnak a legjobb ajándék az egyirányú jegy a Marsra, vagy hogy a különbség az anyós és egy terrorista között az, hogy a terroristával lehet egyezkedni... Persze ha nagyon keresgélnék, biztosan találnék én is egy-két kellemetlen hibát az anyósaimban.
Például a jelenlegi anyósommal kapcsolatban évekig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy az, „aki előttem volt”, mindenben jobb volt, mint én. Az anyósom ugyanis gyakran beszélt a férjem első feleségéről, talán túl gyakran… Egy nap aztán elhatároztam, hogy valahogyan megvásárolom az anyósom jóindulatát. Vettem neki egy macskát az egyik menhelyről, amire már régen vágyott. Most nem akarok tippet adni senkinek, hogy ezzel a módszerrel szerezzen szeretetet, de nálam bevált. Végül annyira jóban lettünk, hogy később együtt írtuk meg az anyósom visszaemlékezéseit.
Ami az egyiknek jó, a másiknak nem
Mások elbeszéléseiből tudom, hogy nem minden anyóssal ilyen egyszerű a helyzet. Az egyik legjobb barátnőm anyósa például annyira figyelmes, hogy szinte naponta meglátogatja őket. Mire a fiatalok hazaérnek a munkából, a gyerek az iskolából, megöntözi a lakásban a virágokat, letörli a port, összerakodik, kivasal... Aztán estig ott üldögél a konyhaasztalnál, iszogatja a teáját, és mentegetőzik: „Vegyétek úgy, mintha itt se lennék.” Biztosan van olyan fiatalasszony, akinek jólesik ez a fajta segítség. (Hiszen ki ne szeretne tiszta lakásba hazamenni egy fárasztó nap után?) Főleg abban az esetben, ha az anyós ezt azért csinálja, mert magányos, és társaságra vágyik.
A barátnőm azonban (és szerintem meg lehet érteni) az egészet súlyos beavatkozásnak érzi a családja életébe. Egy másik barátnőm pedig a minap említette, hogy az anyósa beleszól a gyerekek nevelésébe, sőt cikkeket küldözget nekik arról, hogy az engedékeny nevelés mennyire ártó...
Törekedjünk a kölcsönös tiszteletre
Mi okozza a legtöbb konfliktust az anyós-meny viszonyban? A pszichoterapeuta szerint elsősorban a hatalmi harc és a kéretlen tanácsok, valamint az, hogy az öregebbek nem értenek egyet a fiatalok elveivel, a fiatalok meg az öregekéivel. „Az anyós úgy tekint a fiatal családra, mint ahol átadhatja az élettapasztalatait. A fiatal feleségek és anyukák azonban nem szeretik, ha tanácsokat osztogatnak nekik. Ők workshopokra járnak, az interneten olvasgatnak a témáról, mindent megbeszélnek a barátnőikkel, követik az aktuális trendeket. A két fél nézetei jelentősen különböznek egymástól” – magyarázza. A legnagyobb feszültséget a generációs különbségek, a megváltozott kommunikációs szokások és az ezekből eredő eltérések idézik elő, valamint sok anyós teljesíthetetlen feltételeket támaszt a fia feleségével szemben, ami a háztartást vagy a főzést illeti...
Húzzuk meg a határokat
Ha vége-hossza nincs a konfliktusoknak, félreértéseknek, akkor nincs más hátra, meg kell szabni az érintkezés határait. „Mind a két félnek jót tesz, ha megismeri a másik elvárásait. Vannak nők, akik azt várják az anyósuktól, hogy majd vigyáz a gyerekekre, ha szükség lesz rá. De mi van akkor, ha ő épp most készül egy világ körüli útra, amiről mindig is álmodott? Nem tisztességes dolog automatikusan a nyakába akasztani a gyerekeket” – mondja a pszichológus.
Másrészt viszont sok anyós túl sokat vár el a menyétől. Van olyan, aki mindenáron rá akarja venni a fiatalasszonyt, hogy tanulja meg elkészíteni azokat az ételeket, melyeket a fia szeret. Akkor is, ha fiacskája régen elszokott a hazai ételektől, és a felesége főztjét szereti. Legjobb, ha az anyós csak akkor adja meg az étel receptjét, ha a feleség kifejezetten kéri. És nem szabad haragudni azért, ha nem akarja megfőzni a szóban forgó ételt. Ugyanez a helyzet a segítséggel is. Meg lehet kérdezni az anyóstól, hogy szeretne-e valamiben segíteni. És ha nem, akkor tiszteletben kell tartani az akaratát.
Mondjuk meg, ha valami nem tetszik
Az anyós és a meny vitáira ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint más vitákra. A siker kulcsa a kommunikáció. Ha valami nem tetszik, akkor azt mindenképpen tegyük szóvá. Mert ha nem mondunk semmit, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, akkor csak azt érjük el, hogy az anyós mindent úgy fog csinálni, mint eddig.
Minden fiatalasszony azt akarja, hogy az anyósa szeresse. De vajon ő szereti az anyósát? A jó viszony mindenkinek előnyös: az anyósnak, a menynek, a férjnek és a gyerekeknek is. Ki ne szeretne olyan családot, ahol mindenki szeret mindenkit? Ugyanakkor ez nem feltétel. Ne járjon ez azzal, hogy a meny vagy az anyós túlságosan alkalmazkodik vagy feladja a személyiségét!
S hogy mi a férfi szerepe a történetben? Neki tudnia kell, hol a helye, és most már kiért harcol – a feleségéért és a családjáért. Már nem kisfiú, hanem felnőtt férfi. Ki kell állnia a választottja mellett, és felelősséget kell vállalnia érte. Tárgyilagosan és egyértelműen.
Hogyan legyünk jó anyósok?
Csak idő kérdése, hogy mi magunk mikor válunk anyóssá. Én megfogadtam, hogy soha nem fogok beleszólni a fiatalok életébe, sem a háztartásba, sem a gyerekek nevelésébe. Már csak azt remélem, meg is tudom majd tartani az ígéretemet. S mégis mik a jó anyós ismérvei? A jó anyós, tehát a férj anyja bízik a fiában, és tiszteletben tartja a választását. Igyekszik megismerni a menyét: mi érdekli, mi bántja; s ismeri az életről alkotott véleményét. Felajánlja a segítségét, ha kérik, foglalkozik az unokákkal, és nem sértődik meg, ha a menye nem kér a segítségből. S az egyik legfontosabb: nem ellenőrzi, jól gondoskodik-e a feleség a fiáról...
Mindenhez idő kell. Adjunk időt egymásnak, és ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket. Ne hasonlítsuk a feleséget más asszonyokhoz – se magunkhoz. Ne várjuk el automatikusan a türelmet és a tiszteletet: legyünk mi azok, akik mindezt megelőlegezzük.
