A merész

Viczena Marika (33) Nemesócsáról indult. Merész nő, aki nem fél a szikétől, a szépség kérdésében is merészen gondolkodik. Ha úgy érzi, nincs más út, alakíttat magán.

Sokféle szépség létezik: van, aki a természetességre esküszik, és elutasít bárminemű festéket. Másnak elég a smink, a körömlakk, de nem töltet, se nem plasztikáztat. Aztán ott van a merész, aki nem fél alakíttatni magán, hogy felturbózza az önbizalmát. A végletek korát éljük, amikor mindent szabad. Sorozatunkban három nőt mutatunk be, akik nem csupán a szépségről vallanak – az élethez való hozzáállásukról is. Műlányok vagy természetes lányok: a kérdésben viszont határozottan állást foglalnak.

Marikában van bátorság, nem rest újrakezdeni, ha úgy hozza az élet. 12 évig élt és dolgozott egy étteremben az angliai Yorkshire megyében. Három évvel ezelőtt aztán hazaköltözött, nem sokkal utána nem működő kapcsolatát is lezárta. Igazából exe biztatására operáltatta meg az orrát, de azt mondja, nem bánta meg. Itthon a divat világában kezdett dolgozni, egy nagymegyeri butik marketingjét viszi – és magánéletében is beköszöntött a boldogság. Bakán él a párjával, s nagy eredménynek könyveli el, hogy leiratkozott a közösségi médiáról, mert csalódott az őszinteségében. „Hamis világ az“ – mondja.

A közösségi oldalak kényszert generálnak benned, hogy posztolj, mindent örökíts meg; s nem az élmény a fontos, hanem a róla készült kép. Ha nem posztoltál róla, akkor nem is jártál ott, nem is vettél részt benne, legalábbis azt érzed. Így lassan elveszik az igazi életed.

– Elköltöztem Ócsáról, egyedülálló voltam, Nagymegyeren senkit sem ismertem. Ezért is voltam olyan aktív az Instán, meg akartam ismerni az itteni miliőt. Jó ötlet volt, mert itt figyelt fel rám a mostani munkaadóm. Az Insta vagy a Facebook olyan, mint egy híradó vagy kirakat: onnan értesülsz, hogy a másik mit csinál, merre jár, milyen az aktuális külseje. Ám a párom (őt csak később ismertem meg) egy idő után már nem díjazta, hogy idegenek kutakodnak az életünkben. Azóta a kukkolók nemigen tudják, mi történik velünk, merre járunk. A barátaink pedig kénytelenek felhívni, megkérdezni, hogy vagyunk, mi újság mifelénk, jó lenne összefutni... S ez jó dolog. Mióta nem vagyok aktív a közösségi oldalakon, a magánéletünk valóban a miénk lett.

– Hogy kerültél a divatszakmába?

– A pandémia kirobbanása előtt a bécsi reptéren kaptam munkát, de lezárták a határokat. Volt tartalékom, nem estem kétségbe. Azóta megtaláltam álmaim munkáját: egy felfutó online ruhaüzlet arca vagyok, a ruhákat rajtam fotózzuk be. A ruhamodell akkor sikeres, ha szereplése ösztönzi a vásárlói kedvet. A nők pedig akkor veszik meg a ruhát, ha azt olyan valaki mutatja be, akire hasonlítani szeretnének, vagy aki rájuk hasonlít...

– Te nem tagadod, hogy volt pár plasztikai műtéted.

– Igen, 25 évesen megcsináltattam a mellemet. A mell a nőiesség szimbóluma, úgy éreztem, magabiztosabb leszek, ha a B kosaras melltartót nagyobbra cserélem. Győrben feküdtem kés alá, de a végeredménnyel nem voltam elégedett. Viszont olyan lépés volt, ami a hasznomra vált, mert rájöttem: ha hibát találunk magunkon, azt ki lehet javítani. Két év után újra műtétre készültem. Soha nem voltan elégedett az orrommal, orrsövényferdülésem is volt. Ma már azt mondom, bárcsak az orrommal kezdtem volna!

– Miért gondolod így?

– Az exem sokáig azt hitte, hogy orrtörésem volt, mert levegővételkor szuszogtam. Egyszer oldalról rám nézett, és megkérdezte: Miért nem műtteted meg az orrodat? Nekem sem kellett több; ha ő is így látja... Egy budapesti plasztikai sebészhez jelentkeztem be, akinek jó referenciái voltak. Nem akartam semmi extrát, csak egy normális orrot, és ő tökéletes munkát végzett. A három és fél órás műtét alatt kitisztította a légutakat, és eltűnt a krumpliorr, amit olyan nagyon nem szerettem magamon.

Varratszedéskor megtudtam, hogy mellkorrekcióra is bejelentkezhetek. A sebész rögtön látta, hogy nem egyforma a két mellem. A harmadik plasztikai műtétem több mint négyórás helyreállító műtét volt. A mellizomban új zsebeket kellett kialakítania, az implantátumokat belső varratokkal rögzítette az orvos.

– A méret maradt?

– Nem. Evéssel jön meg az étvágy. Ha már műtétre került sor, akkor a korábbi C-s méretről D-re váltottam.

– A mellműtét legnagyobb kockázata az altatás. Nem féltél az altatástól?

– Helyben vagyunk. Az első műtétem rossz élmény volt. Korábban nem műtöttek, a rideg kórházi műtő ijesztően hatott rám. Budapesten teljesen más bánásmódban volt részem, a műtő is egy dizájnos, gyönyörű szoba volt. Megláttam, és máris eltűnt a szorongásom.

– Mennyire vagy elégedett önmagaddal?

– Tinikoromban sok kétségem volt a külsőmmel szemben; úgy éreztem, alakítani kell magamon. Ez felhajtóerőként működött nálam, mindig jobb akartam lenni, még többre törekedtem. Most, 33 évesen végre elégedett és boldog vagyok: harmonikus az életem, szeretem a páromat, ő is szeret engem, imádom a munkámat. Rögös volt az út idáig, de nem bánom a gödröket, amelyekbe beleestem. Megtanultam, ha változni vagy váltani akarunk, akkor önmagunkért tegyük, és ne másért. A mostani párom úgy szeret, ahogy vagyok, s ez tetszik. Ám nem félek hozzányúlni a testemhez, sem az arcomhoz, ha megint szükség lesz rá, például egy szülést követően.

– Van szépségideálod?

– Nincsen. Én mindig csak a saját testemen akartam javítani, mert tudtam, lehetne ez jobb is. Fiatalon nemigen néztek meg, mára úgymond kikupálódtam. Ellenben ma sem gondolom magamról, hogy bomba nő vagyok; de azért elfogadom a bókokat.

– Ezek szerint tinikorodban nem láttad szépnek magadat?

– Zavart az orrom formája, de a kerekebb popóm miatt is csúfoltak. Ma pedig irigylik! Pedig tiniként is sportoltam, kézilabdáztam, aztán 25 évesen belekóstoltam a fitnesz világába, és teljesen megváltozott az alakom.

Ekkor tudatosítottam először, hogy rajtam is múlik, hogyan nézek ki. És ha teszek érte, jobban is kinézhetek. Addig egy átlagos önbizalomhiányos lány voltam, rövid hajjal.

– Mióta festeted a hajadat? 

– Már régóta. Szeretem ezt a platinaszőkét; egyébként vállig ér a hajam, de évente egyszer, ősszel mindig meghosszabbíttatom.

– Milyen fontos kiegészítőd van még, ami nélkül nem éreznéd magad komfortosan?

– A műpillák. Mióta hazaköltöztem Angliából, havonta járok pillákra. A briteknél a műszempilla csak pár éve kezdett felfutni, nálunk akkor már jócskán divatban volt. Bár szeretek sminkelni, a szemspirált kerülöm. Pici a szemem, a műszempilla viszont kiemeli. Két éve szálazott szemöldöktetoválást csináltattam, de nem tetszik. Mára az elhalványodott szálakat ceruzával húzom be. Imádom a szoláriumot és a napocskát. Nem használok fényvédőt, mert zsírosítja a bőröm. Este csak sminktörlővel és szappannal megtisztítom az arcom, és kis hidratálóval bekenem. Egyelőre nincs szükségem több kencére. Most így jó. A számat kétévente töltetem – de csak mértékkel. Nem akarok semmit túlzásba vinni.

– Miért tartottad fontosnak kiemelni a szádat?

– 26 évesen töltettem fel először. Az orvos megkérdezte, biztos vagyok benne, hogy hozzá akarok nyúlni, mert szép szám van. De én nyakas voltam, mindent ki akartam próbálni. Budapesten csináltattam, mert az angol orvosokat nem nagyon ismertem.