A mai gyerekek szemtelenebbek, követelőzőbbek – mindent akarnak, ráadásul rögtön. Kiállhatatlanok, elkényeztetettek, butábbak, mert folyton csak a képernyőt bámulják. Egyszóval sokkal rosszabbak, mint a régi gyerekek. Valóban?
Mi jut eszünkbe, mikor serdülő fiunk leint bennünket a nagy nyilvánosság előtt? Az, hogy mi soha nem mertünk volna ilyen hangon beszélni a szüleinkkel. A mai gyerekek szemtelensége túlmegy minden határon, akárcsak az, hogy szinte soha nem fogadnak szót, semmibe veszik a rossz jegyeket, a tanári bejegyzéseket, sőt ezek aláírásakor máris előadják, mire fáj a foguk, mit vegyünk meg nekik, mert feltétlenül és azonnal szükségük van rá.
Másrészt az is igaz, hogy a mai szülők másképpen nevelik gyerekeiket, mint a régiek. A mai szülők sokkal elnézőbbek, rugalmasabbak, nem esnek pánikba minden apróság miatt. Annak is örülnek, hogy az ő gyerekeik húszéves korukban nem olyan szorongóak, mint maguk voltak annak idején – az első munkahivatali beszélgetéskor nem állnak sírva a kapu előtt, hogy „úgysem fog sikerülni”. Tehát a törtetést inkább nézzük el nekik, és ne mormoljuk az orrunk alatt, hogy „kiállhatatlanok ezek a mai fiatalok”.
De nem csak a szülő-gyerek párbeszéd változott meg. A tanár-diák viszony is más lett. Nemrég néhány óralátogatáson vettünk részt egy alapiskola felső tagozatán. Rettenetes volt, amit ott tapasztaltunk. A pedagógus képtelen volt rendet tartani az osztályban, nem tudta lekötni a gyerekek figyelmét (ami nem az ő hibája volt). A mai gyerekek egyrészt rendkívül nyugtalanok, nem képesek egy helyben maradni és figyelni, másrészt a tanár a nyolcvanas években dívó módszerekkel, humorral és utasításokkal igyekezett megfogni őket. Csakhogy a mai gyerekekre nem hatnak ezek a módszerek. Más oldalról kell megközelíteni őket.
A szakember szemével
A pszichológusok szerint egyértelmű a helyzet: megváltoztak a társadalmi körülmények – és itt nem csak a politikai rendszerre gondolunk. Elég végigtekinteni az üzletek kínálatán, a rengeteg reklámon. Más idők járnak, másként nevel a szülő! Más lett az attitűd, a hozzáállás az élet nagy kérdéseihez. Másképp viselkedik az a kisgyermek, aki farmernadrágról esetleg csak álmodhatott (mint mi annak idején), s aki számára a legnagyobb technikai csoda a nyuszit mozgató orosz elektronikus játék volt.
Másképp látja a világot az a gyerek, aki pici kora óta a saját tabletjéből varázsolja elő az állatok hangját, és értetlenül bambul, ha meghallja, hogy régen a banán vagy a színes televízió „hiánycikk” volt.
A mai gimnazisták azért különböznek a régiektől, mert sokkal több lehetőségük van minden tekintetben: a tanulásban és álmaik megvalósításában is. Rengeteg hatás, impulzus éri őket a nap minden percében. Mindent megkaphatnak, ami csak eszükbe jut, ezért már vágyódni sem képesek semmi után. A lelkesedés hiánya a belső motiváció lanyhulásában is megmutatkozik. Nem kell erőfeszítéseket tenniük, hogy egy-egy képzeletbeli ajtót kinyissanak. Manapság könnyebb bejutni a gimnáziumba vagy az egyetemre, mint egy egyszerű óvodába. Régen valahogy midenért dolgzoni, pedálozni kellett.
Paradox módon ma mégis nagyobb a veszélye annak, hogy a gyerek eltékozolja a tehetségét. Ezen a ponton léphet színre a szülő, aki segíthet eligazodni a mai bonyolult világban. A mai gyerekek jóval kreatívabbak a nyolcvanas évek fiataljainál. Ha két babát és egy doboz építőkockát adunk a kezükbe, sokkal nagyobb fantáziával rendezik el őket, mint annak idején a szüleik. A pedagógusok szintén kiállnak a mai nemzedék mellett. „A mai gyerekek szépek, ügyesek, kedvesek és kíváncsiak, akárcsak a régi gyerekek – mondja egy tanító néni. – Furcsamód mégis sérülékenyebbek, érzékenyebbek, talán azért, mert túl sok lehetőség nyílik meg előttük, és életútjuk nem annyira egyenes vonalú, mint a miénk volt. Mi ráálltunk egy sínre, s azon csak végig kellett türelmesen vonatozni. Ma már nincsenek sínek, ezerféle sín van, s azok is egymásba futnak. Nincs egyenes pálya.”
A nyolcvanas években egy kisvárosban élő fiú szakiskolába ment, a lányok (és az ügyetlenebb fiúk) gimnáziumban tanultak tovább. Aki nem akart tanulni, az beiratkozott a pincériskolába. Külföldi iskoláról, utazásról álmodni sem lehetett. Szórakozni a városka egyetlen diszkójába jártak, és mindenkinek ugyanannyi volt a zsebpénze. Manapság a pénz a legnagyobb különbség a serdülők között. Ezt meg kell tanulni kezelni, hiszen az egyik gyerek harminc eurót kap havonta, a másik meg százat hetente... A gyerek ezt igazságtalannak érzi, és nem tud mit kezdeni vele. Nem akar kilógni, ő is menő akar lenni. Ezért követelődzik. Túl nagy a különbség a reálnívó (ahogyan élünk, élhetünk), s az igénynívó (ahogyan élni szeretnének) között. S ez a nagy különbség feszültséget teremt.
A könyöklés művészete
A pszichológusok szintén védelmezik a mai fiatalokat. Nem rosszabbak, mint a szüleik voltak, bár vannak kivételek. „A mai szülők kevésbé kritikusak a gyerekeikkel szemben, gyakran túlértékelik őket („az én gyerekem a legszebb, legokosabb, legügyesebb”). Jó példa erre az az apuka, aki az iskolai úszótanfolyamon minden egyes karcsapás után lelkesen buzdította fiát: „Szuper, kisfiam, csak rajta, mutasd meg nekik!” A legtöbb szülő úgy érzi, minden adódó alkalommal erősíteni kell gyerekében a versenyszellemet, hiszen ebben a vadkapitalizmusban az a nyerő, aki jobban könyököl. Ez a fajta szülő megdicséri a gyerekét, ha az óvodában ügyesen elcseni a másik gyerektől az uzsonnára kapott buktát. Az iskolában soha nem ismeri el, hogy az ő gyereke piszkálja a másikat. Pedig sokkal többre viszi az életben az, aki együtt tud működni – a többiekkel... Igen, a legerőszakosabbak a csúcson üldögélnek – de ők alig páran vannak, a többi pedig csapatjátékos. Pontosabban: ismeri a csapatjáték szabályait. S ezért ő a nyerő!
A Google előnyei
A felnőttek előszeretettel kárhoztatják a számítógépet, ha a gyerekekről van szó, holott a gyerekek se töltenek több időt számítógépezéssel, mint a felnőttek. Azt ugyan el kell ismerni, hogy a sok üléstől túlsúlyosak lesznek, és nemigen tanulnak meg cigánykerekezni. Nagy mumus az is, hogy a gyerek az interneten olyanhoz is hozzájut, amihez nem kellene. Bár a mai gyerekek az információkat is másképpen kezelik. A tudományos kutatások azt támasztják alá, hogy manapság az emberi agy is másképpen működik, mint régen: alkalmazkodik a körülményekhez.
A tanárok szerint a mai gyerekek hihetetlenül kreatívak és gyorsak. Talán éppen azért, mert pillanatok alatt hozzá lehet jutni szinte minden információhoz. Mellesleg: vajon kik manapság a mai kisgyerekek legszigorúbb kritikusai? Nem a felnőttek, nem a barátaink, nem a nagyszüleink, akiknek joguk lenne hozzá, hanem a mai serdülő fiatalok! Naponta szóvá teszik, hogy hároméves kisöccsüket túlságosan elkényeztetjük, hogy a kicsi túl hangos, túl erőszakos, mindig mindent rögtön akar! Meg hogy keményebb kézzel kellene fogni, mert ők bizony kiskorukban egyáltalán nem voltak ilyen kiállhatatlanok!
Másképpen viselkednek a mai gyerekek, mint mi régen? Kétségtelenül. S ez jó. Hiszen megváltozott a világ. Nem hasonlíthatjuk össze a mai világot azzal, amelyikben mi éltünk fiatal korunkban. Hogy a gyerekeink többet engednek meg maguknak, mint amennyit mi mertünk? Már hároméves korukban? Vagy tizenhárom évesen? Így igaz – s így van jól.
-
Tudják, hogy mit akarnak, és tudtunkra is tudják adni
A mi gyerekeink, hála az égnek, már nem olyan világban nőttek fel, amikor a dolgoknak csak az egyik felét lehetett kimondani, a másikat el kellett hallgatni. Kerek perec megmondják, amit gondolnak, bár ez néha úgy hat, mintha követelőznének. A mi feladatunk az, hogy időnként helyre tegyük őket. A másik oldalon: talán azt szeretnénk, ha nem volna önálló véleményük? -
A határozottság nem szemtelenség
Annak idején mi félénkek voltunk? Azok. Ma örüljön a szülő, ha bátor gyereke van, mert a mai világ a rámenős típusoknak kedvez, akik nem ijednek meg a váratlan helyzetektől. A rámenősség hároméves korban kezdődik – azzal, hogy a gyerek a vendéglőben maga kér magának gyümölcslevet. Iskoláskorban azzal folytatódik, hogy dobogós helyet vív ki magának a kortársai között, és felnőttkorban tetőzik a meghallgatáson, amikor a legmenőbb munkahelyre pályázik – és az állást el is nyeri. -
Rengeteg ötletük van
A jó ötleteket támogatni kell, akárcsak azt, ha a gyermek valamiben tehetségesnek mutatkozik. Másrészt viszont: legyünk hozzá őszinték, ha úgy látjuk, hogy valamihez nincs tehetsége. Így könnyebben elviseli majd a kudarcot. A mai világ meglehetősen kegyetlen. De ezen nem tudunk segíteni. -
Idegen nyelveket beszélnek
Talán ebben különböznek leginkább a korábbi nemzedékektől. Mi, szülők általában csak a középiskolában kezdtünk angolul, németül tanulni – ők már az óvodában elkezdik. Ugyancsak mindennapos számukra az, hogy külföldre utaznak. Hamar megtanulják, hogy minden relatív – mert sokat látnak, s tudnak hasonlítani, disztingválni, s ez segítheti őket később az életben. Hamar megtanulják, hogy máshol sem kolbászból fonják a kerítést, s kevesebb az illúziójuk. -
Nem létezhetnek internet nélkül
Gyerekeink már el sem tudják képzelni a világot számítógép nélkül. Sem mobiltelefon nélkül. Arra kell rászoktatni őket, hogy az internet az információk kiapadhatatlan forrása. Hogy mindig bent tespednek a lakásban? A városi gyerekek a számítógép előtti korban is jobbára otthon ültek. Nem az volt jellemző, hogy tanítás után repült az iskolatáska a sarokba, és ők rohantak futballozni vagy fára mászni.
