Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiatal fiú, akit családi származása miatt nem vettek fel az egyetemre. Elment hát dolgozni, rakta a vasat egyik kupacból a másikba. Egy szép napon elkezdett szakadni az eső. Behúzódott hát a műhelybe, és rajzolt. Ki gondolta volna, hogy ilyen ügyes ez a „gyerek”!- mondták a kollégák, és vitték hírét tehetségének, egészen a rajzfilmstúdióig.
Azóta eltelt ötven év, és mára ebből a fiúból, Jankovics Marcellből a magyar animációs filmkészítés legnagyobbja, könyvillusztrátor, tanár és művelődéstörténész lett. Ez utóbbiként pedig már évek óta a Méry Ratio könyvkiadó különleges sorozatán dolgozik, amely a felvidéki egyházi kincseket mutatja be.
Jankovics Marcell
– Hat évvel ezelőtt a kiadó tulajdonosa, a somorjai Méry Gábor azzal a kéréssel keresett meg, hogy szeretné kiadni nagyapám, Jankovics Marcell Húsz esztendő Pozsonyban című könyvét – kezdi mesélni Jankovics Marcell.
– Nagyon megörültem az ajánlatnak, a végeredmény meg egyenesen lenyűgözött. Így amikor felvetődött az ötlet, hogy készíthetnénk közösen egy művészeti albumsorozatot a felvidéki szárnyas oltárokról, gondolkodás nélkül rábólintottam. A lőcsei Szent Jakab-templom című kiadvánnyal indítottunk, majd Kassa, Bártfa, Szepeshely, Szepesszombat szárnyas oltárainak bemutatása következett.
A szepesszombati szárnyas oltár Jankovics Marcell és Méry Gábor közös könyvéből
– Az elmúlt évben jelent meg Arany János Toldija az Ön különleges „arany” illusztrációival. A költő neve adta az ötletet, vagy máshonnan jött az inspiráció?
– Tény, hogy Arany Toldiját sokan illusztrálták, de arany Toldit még senki sem. Azért választottam ezt a színt, mert az arany a naphérosz színe. És az én elméletem szerint Toldi nem egy suttyó kis parasztlegényke volt, hanem mitológiai alak. A magyar Héraklész. Ha belegondolunk, felmerül a kérdés, mitől olyan emberfeletti erejű ez a legényke, kinek „még legénytoll sem pehelyzik állán”. Puszta kézzel fékezi meg a megvadult bikát, elhajít egy malomkövet, puszta kézzel szétroppantja a cseh lovag vaskesztyűs jobbját.
Toldi nem csupán egy kigyúrt izompacsirta, az ő ereje máshonnét van. Ő napisten. Sajátos, korhű illusztrációimban ezért emeltem ki a történetből a mitológiai elemeket.
– Jelenleg Ön a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, miközben ír, könyveket illusztrál, publikál, tanít, és most már huszonkét éve – a támadások ellenére – folyamatosan dolgozik Az ember tragédiájának animációs filmváltozatán. Mikorra tervezi a film bemutatását?
– Jelenleg az utómunkáknál tartunk, és májusra tervezzük a 155 perces film befejezését, kora őszre a bemutatóját. Bevallom, tartok tőle, milyen lesz a fogadtatása. Lehet, azt mondják majd, vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Szomorú, hogy Az ember tragédiájára az elmúlt több mint két évtizedben minden fillért úgy kellett kiharcolnom. Nemegyszer a saját járandóságaimat is belefektettem, csak hogy folyamatosan tudjunk dolgozni. Közben az eredeti alkotógárda tagjai megöregedtek, a technika meg fejlődött – mindez meglátszik az eredményen. Soha nem volt arra pénz, hogy korrigáljunk egyes részeket. Tökéletlen, de hát csak Allah tökéletes.
– Ha azt mondom Gusztáv, A magyar népmesék, János vitéz, több generáció szeme csillan fel, és kezd emlékezni lelkesen. Az Ön számára melyik a legkedvesebb?
– A rajzfilmjeimmel kicsit úgy vagyok, mint anya a gyerekeivel. Mindig a legfiatalabbra, az éppen „bepisilősre” fókuszálom a figyelmemet. Ez most Az ember tragédiája. Hogy melyik a kedvencem, nem tudnám megmondani, de hogy a 728 különböző filmemből melyik a legjobb, azt igen. Egyértelműen a Sisyphus! És nem azért, mert ezt jelölték Oscarra! Érdekes, ha az ember megöregszik, olyan lesz, mint Chaplin, aki ült Genf melletti kastélyában, nézte a saját filmjeit, és potyogtak a könnyei a meghatódottságtól. Egy idő után meghatódik az ember a saját munkásságától. De nem azért, mert olyan jónak tartja, hanem eszébe jut a kínszenvedés, ami ahhoz kellett, hogy a mű megszülessék.
Toldi – Puszta kézzel fékezi meg a megvadult bikát.
– A Duna Televízió alapító tagjaként, a KNA igazgatójaként mit gondol arról, hogy a kereskedelmi csatornák adásaiból teljesen eltűntek az értékes ismeretterjesztő műsorok, a magyar rajzfilmek?
– A mai magyar televíziózás: tragédia! A középkori magyar állam összeomlását követően a magaskultúrát hordozó és teremtő felső- és középréteg európai összehasonlításban eljelentéktelenedett. A mi kultúránk ezért alapvetően paraszti, népi, és minden, amibe évszázadokon át kapaszkodtunk, ehhez kötődik. De most ennek vége. Az urbanizáció hatására az emberek kulturálisan talajtalanná, gyökértelenné váltak. Befejezik a munkát, és fáradtan beülnek a tévé elé. Vagy interneteznek. A hagyományos műveltség a paraszti életformához kötődött, de egyre kevesebb vidéki ember tart állatot, és műveli a földet. Parlagon hever az ország nagy része. A tévéműsorok pedig jellegzetesen városi életmintát sugároznak, annak is inkább az értéktelenebbjét.
Magaskultúra?! Még a kormányok is azt mondják erre: minek befektetni a habba, ha hiányzik maga a torta. Pénz nélkül pedig magas színvonalú, értékes és egyben érdekes műsorokat nem lehet készíteni. Ezért nem találom a helyem.
– Lehetséges, hogy ha beindul az M2-es csatornán a tervezett gyermekcsatorna, akkor legalább a kicsik igényesebb műsorokat nézhetnek majd?
– Á, időközben már elvetették a gyermekcsatorna tervét! Most családi adóban gondolkodnak.De akkor már ide kellenek majd szappanoperák az anyukának, foci az apukának – és ismét a lényeg veszik majd el. Pedig évek óta hangoztatom minden lehetséges fórumon a gyermekkultúra fontosságát. Hiszen amikor egy gyermek megszületik, nyitott mindenre. A mi döntésünk és felelősségünk, hogy mit adunk át neki, és ennek következtében milyen emberré válik. Kész csoda, hogy a morális pusztítás és az össztársadalmi értékvesztettség mellett még mindig vannak aranyos, okos, jóra fogékony gyerekek.
– A fa mitológiája c. ismeretterjesztő könyve a mai napig rendkívül népszerű. Ugyanúgy, mint ahogy a rajzfilmjei, inkább a gyerekeket fogja meg – miközben mi, felnőttek úgy gondoljuk, a mitológiai elemek és a szimbólumok megnehezítik számukra a megértést. Van erre magyarázat?
– Tudok gyerekekről, akik Fehérlófia-függők. Amikor csak engedik nekik, megnézik. A szülők meg nem értik, hogy miért olyan mesét néz, amit valószínűleg meg sem ért. Amikor egy apuka megkérdezte, a kisfia azt válaszolta: mert én ilyeneket álmodom. Azt hiszem, rajzfilmjeimben sikerült megtalálnom a mese és az álom kapcsolódási pontját. Most készülő könyvem, a Mese és álom is erről szól. Sok munkát ad, nehéz anyag, de egyre jobban élvezem az írását.
