Ha az utca emberétől megkérdeznénk, hallott-e már az Alexander-technikáról, jó eséllyel azt a feleletet kapnánk, hogy bizony még életében nem találkozott nemhogy a módszerrel, de még a nevével sem. Csak a zenészek kapnák fel a fejüket: nincs köztük olyan, akinek ne fűződne kellemes emléke az Alexander-technikához. De miről is szól pontosan a metódus?
Görnyedünk a számítógép, az íróasztal vagy éppen a konyhapult felett, estére pedig annyira beáll a nyakunk, hogy elfordítani sem tudjuk. Vagy éppen egész nap az autóban ülünk, és bizony a hátunk, a derekunk ezt nem köszöni meg nekünk. Az Alexander-technika nem csak a zenészeknek hasznos: bárki számára felszabadító érzést nyújthat!
A közel 130 éves módszer Frederick Matthias Alexander nevéhez fűződik. Alexander egy ausztráliai színész volt, aki pályája során bosszankodva tapasztalta, hogy hangja cserbenhagyja a színpadon: folyamatosan bereked és elcsuklik – ami, lássuk be, egy előadó számára komoly akadály a karrier felé vezető úton. Mivel semmiféle orvosi oka nem volt a problémájának, arra a következtetésre jutott, hogy a világot jelentő deszkákon valamit máshogy csinál, mint egy hétköznapi beszélgetés során. Alapos önmegfigyelésbe kezdett, s láss csodát! – rendkívül sok felesleges izomfeszülést vett észre a testében, amelynek elhagyása után javult a kiállása is. A kísérletezést nem hagyta abba, de még évekig tartott saját izomfeszültségeinek észrevétele és elengedése, amely megalapozta módszerét is.
A hosszú idő nem azt jelenti, hogy Alexander ímmel-ámmal végezte a dolgát: ennek oka az, hogy a testtartásunkban mozgás közben felgyülemlett feszültség annyira részünkké válik, hogy idegrendszerünk természetesnek érzi – az ember nem is veszi észre, hogy akkor is feszít, amikor lazán, kényelmesen helyezkedik el. Így rendkívül nehéz saját berögződött rossz tartásunkat észrevenni. A kisgyerekek az óvodáskorig tökéletesen használják a testüket, azonban az ezután fellépő stresszes körülmények, hatások miatt már feszültség jelentkezik – így ők is az ördögi kör részévé válnak. Az évek múlásával a kellemetlen szituációk szaporodnak, s az idegrendszer folyamatosan tanulja és állandósítja a tudat alatti izomfeszítéseket, amelyek új idegpályákat is kialakítanak, vagyis belénk ivódnak!
Híres előadóművészek is előszeretettel használták az Alexander-technikát: órákat vett például Paul McCartney, Yehudi Menuhin, Madonna, de még Diana hercegnő is!
A lazaság mestere
Kovács Kinga Győrben, a Zeneművészeti Egyetemen diplomázott fuvola szakon, így zenészként került kapcsolatba az Alexander-technikával. A gyakorlás során jelentkező hát-, kéz- és állkapocsfájdalmai miatt a módszer megismerése után úgy döntött, rendszeres órákat vesz. Majd annyira magával ragadta a technika, hogy úgy döntött: ő is tanítani fogja!
– Hogyan sodorta utadba a szél az Alexander-technikát? S hogyan lesz valakiből Alexander-technika-tanár?
– 2012-ben egy nyári fuvolakurzuson tartott előadást a módszerről egy Alexander-technika- tanár. Akkor hallottam erről először, de csak évekkel később találtam vissza a módszerhez: a hátfájásom, rossz tartásom megnehezítette a fuvolázást, és az izomfeszültségeim miatt nem tudtam megvalósítani a zenei elképzeléseimet. Ezeken a problémákon korábban semmi nem segített, csak az Alexander-módszer hozott végérvényes megoldást. Ez annyira lelkesített, hogy másfél évig egyéni órákra jártam, végül úgy döntöttem, megtanulom tanítani is! Ilyen iskola nem terem minden bokorban: Budapesten van egy Alexander-technika Tanárképző Iskola, ahol szigorúak a követelmények: vizsgákkal, szakdolgozattal, gyakorló tanítással kell bizonyítani a tudást! Már a jelentkezési feltételek is meg vannak szabva: előtte 80 egyéni órán kell részt venni.
– Miben áll a technika lényege?
– Megtanuljuk felismerni és elengedni felesleges izomfeszültségeinket, amelyekről nem is gondolnánk, hogy léteznek. Pedig a mozgásszervi fájdalmak, a hanyag tartás és az ínhüvelygyulladás kiindulópontja is az, hogy a stressz és a kedvezőtlen körülmények (táska cipelése, sok ülés stb.) hatására rengeteg feszültség jelenik meg a testünkben, melyeket az ismétlődések hatására idővel állandósít az idegrendszerünk. Így azok folyamatosan jelen vannak, és annyira megszokjuk őket, hogy fel sem tűnnek. A kisgyermekeknek még nincs ilyen problémájuk, kb. négyéves korukig csak annyira feszülnek meg az izmaik, amennyire tényleg szükséges. Majd bekerülnek az óvodába, iskolába, jön a megfelelési kényszer, a húszkilós táska cipelése, és a feszültségek állandósulnak…
– A zenészeknek nagyon hasznos ez a technika, mivel minden izmukat laza kontroll alatt kell tartaniuk, hogy megfelelő hangokat csaljanak ki a hangszerükből. Egy „hétköznapi”, irodában dolgozó embernek miben lehet a segítségére?
– Felesleges izomfeszültségei mindenkinek vannak, anélkül is, hogy tudna róla! Ezek a stressz és az ergonómiailag kedvezőtlen hatások (cipekedés, hanyag tartás, sok ülés) következtében keletkeznek, amelyeket idegrendszerünk megszokja és állandósítja. A fájdalmak is ennek tudhatók be, így mindenki számára fontos lenne, hogy a nemkívánatos izomfeszültségeket képes legyen felismerni és oldani.
– Ahhoz, hogy valaki felismerje, rossz a testtartása, kell egy bizonyos befelé figyelés, önelemzési képesség. Az Alexander-technika megkívánja az önmagunkra koncentrálás képességét. De mi a helyzet akkor, ha valaki nem képes önmagára fókuszálni?
– A technika megkívánja a befelé figyelést, de ez nem képesség, hanem elhatározás kérdése. Aki magára irányítja a figyelmét, és „ellenőrzi”, hogy pl. felhúzza-e a vállát, vagy sem, az fejlődni fog. Aki ezt nem teszi meg, annál, sajnos, minden marad a régiben. Motivációként szokott hatni, ha az órák során a növendék megtapasztal egy addig ismeretlen lazasági állapotot, melytől sokkal jobban érzi magát.
A ráhangolódást nem valamiféle merev figyelemként kell elképzelni, csupán egy-egy pillanatnyi odafigyelésként. Aki két Alexander-óra között nem figyeli önmagát, az nem várhat olyan eredményt, mint az, aki önmagát is fejleszti.
– Hogyan zajlik egy-egy óra?
– Az Alexander-technika tanulási folyamat. A hatékony fejlődés érdekében a 45 perces órákon heti rendszerességgel tanácsos részt venni. Egyéni foglalkozás keretében a növendékek 20-30 alkalom után általában elsajátítják a módszert, ami azt jelenti, hogy képesek észrevenni és feloldani saját izomfeszültségeiket. Hogy példát említsek: a tanár megemeli a növendék karját, és arra kéri őt, hogy próbálja teljesen elengedni azt. A folyamat elején ez nem egyszerű, akarata ellenére is emeli a karját a tanárral együtt, tehát izomzata működésbe lép. Amikor többszöri próbálkozás után meg tudja tenni, hogy figyelmével kikapcsolja az izmot, és olyan laza a karja, mint egy rongybabáé, az egy teljesen idegen, de nagyon jó érzés. Az órán a test többi izmával is „eljátsszuk” ezt, újra és újra, hogy egyedül is el tudja engedni fölösleges izomfeszültségeit a hétköznapok során.
– Milyen eredmények várhatók a rendszeres használatot követően? Valóban megszűnnek a panaszok?
– Az eredmény egy olyan testhasználat lesz, melyben a mozdulatainkhoz csupán annyi izomfeszültséget használunk, amennyi tényleg szükséges. Számítani lehet a mozgásszervek fájdalommentességére, a szép tartásra, a stressz jobb kezelésére, általános jó közérzetre, az önbizalom fejlődésére is. A javulás üteme sok mindentől függ. Már egy-két óra után is szoktak változást észlelni a növendékek, de a módszer elsajátítása hosszabb folyamat. Az elején mindenképpen szükséges a tanár jelenléte, de a közös munka előrehaladtával már a növendékek érzékelése is finomodik. Az Alexander-módszer összességében a mozgásszervi fájdalmak, sérv, hanyag tartás, rossz stresszkezelés, önbizalomhiány, az önmagunk izomzatának érzékelésével kapcsolatos nehézségek és az ínhüvelygyulladás felszámolásában segít.
– Miért érdemes belevágni az Alexander-technika elsajátításába?
– Az ősember életében a stresszforrás az volt, hogy jön az oroszlán, és felfalja. Erre a stresszre úgy reagált, hogy megemelkedett a pulzusszáma, megfeszültek az izmai, tehát teste felkészült a menekülésre. A futással ki is mozogta magából az izomfeszültséget.
Kinga nemrégiben kutatást is végzett a zenészeket érintő testi és lelki problémákról. A 140 megkérdezettből 105 interjúalanyának voltak hangszerjátékot megnehezítő problémái. Éppen olyanok, mint amivel rengetegen küzdenek: kéz-, nyak-, állkapocs- és hátfájdalom.
– A nyugati civilizációban a stresszforrás lehet a főnök, az iskolai dolgozat, sőt a mindennapi teendők megszervezése is. Megemelkedik a pulzusszámunk, megfeszülnek az izmaink – ugyanakkor az ősemberrel ellentétben mi nem futhatunk el. Az izomfeszültség tehát megmarad. Állandósul, és nem megoldás az sem, ha a nap végén elmegyünk a konditerembe, és „kimozogjuk magunkból” a feszültséget. Az állandósult feszültséget csak tudatos munkával tudjuk észrevenni és semlegesíteni. Ez a kulcsa annak, hogy jó közérzettel, jó stresszkezeléssel és magabiztosan éljünk a világban.
(A fotókon Kovács Kinga, Alexander-technika tanár.)
