Számos alternatív oktatási forma létezik, közülük az egyik legvitatottabb a „szabadtanulás”, az úgynevezett unschooling. De mit jelent a szabadság a tanulást illetően? Csak egy menő trend, vagy a gyerekek fejlődését szolgáló neveltetési módszer? És vajon működhet egy kizárólag az érdeklődésre és szabad választásra alapozott oktatás?
Én magam az egyetemen találkoztam először az unschooling fogalmával. Egy pedagógiai gyakorlóintézetben, ahol négy éven keresztül nevelkedtünk abban a szemléletben, hogy az iskola épületében zajló közoktatás a legjobb módja a világ megismerésének.
Az egyik barátnőm és én mindig is a többségtől eltérő gondolkodású, a dolgokat megkérdőjelező hallgatók közé tartoztunk. Érzékenyen érintettek bennünket a gyermekek motivációjával kapcsolatos oktatási kérdések, így aztán nem igazán foglalkoztunk vele, hol húzódik az a határ, amit átlépve már csúnya tekintetekkel találkozunk. „Megint ezek az alternatív módszerek és eszmék...”, hallottuk számtalanszor a hátunk mögött.
Szerencsékre akadt egy nyitott és szabadgondolkodású pedagógus, akire számíthattunk. De miről is szól pontosan az unschooling?
„A gyerekek misztériumokkal teliként, de kétségtelenül egészként szemlélik a világot. Nem osztják fel a tudást és a világot szűk kategóriákra, úgy, mint mi, felnőttek csináljuk.” – írta John Holt amerikai író és oktatási teoretikus 1967-ben kiadott, How Children Learn című könyvében.
Iskola nélkül a nagyvilágba?
Számos tévhit és fogalmi félreértés övezi a szabadtanulást, csakúgy, mint más alternatív pedagógiai módszert. Az unschooling korántsem azt jelenti, hogy a gyerekek szellemi fejlődését parlagon hagyva végignézzük, ahogy felnőnek, és tudásanyag nélkül vágnak neki a nagyvilágnak. Abban különbözik a hagyományos oktatási módszerektől, hogy szabad, tehát a gyerekek nem egy központilag meghatározott sémát követve tanulnak, hanem a saját érdeklődésükre hagyatkozva kapnak támogatást és eszközöket, hogy fejlődjenek. A hangsúly a teljesítményről és a kényszeres megfelelésről áttevődik a motivációra és az ösztönös, veleszületett képességekre.
Megértem, ha egyesek szerint ez veszélyes is lehet. Még mi sem abban a korban születtünk, amikor érték, vagy egyáltalán központi fogalom lett volna az önismeret, és motivációs trénerek hirdetéseivel sem találkoztunk lépte- nyomon. Elgondolkodtató kérdés azonban, hogy vajon miért errefelé fejlődik a társadalmunk? Miért nő a pszichológiai tartalmú weboldalak száma? Miért fordulunk egyre nagyobb számban tanácsadóhoz, mentálhigiénés szakemberhez vagy pszichológushoz?
Ezzel párhuzamosan pedig miért egyre több a tanulási nehézséggel küzdő gyerek, és miért választ egyre több szülő (egzisztenciális helyzetéhez mérten) alternatív megoldást az iskoláztatásra? Ezekre a kérdésekre nem lehet egy cikken belül kellően kielégítő válaszokat adni. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha visszatekintünk a gyerekkorunkra, találni fogunk olyan belső élményeket, amelyek némiképp magyarázatot adhatnak a fentebb említettekre; legalábbis egyéni szinten.
Az unschooling pozitív hatásai
André Stern francia író és művész szerint a megélt lelkesedésnek automatikus mellékhatása a hozzáértés. Vagyis, ha valamit nagyon szeretünk és annak áldozzuk magunkat, akkor szinte bemágneseződünk mindenféle tudásra, információra, képességre az adott dologgal kapcsolatban. Például, ha a gyerek szereti az autókat vagy a repülőgépeket, akkor bármennyi tudást képes magába szívni, ami azokkal kapcsolatos!
Stern szerint ilyeneknek kellene maradnunk, hiszen a hozzáértésnek is van egy mellékhatása: a siker. Ha valamihez igazán jól értünk, akkor előbb-utóbb felbukkannak azok az emberek, akiknek erre a hozzáértésre lesz szükségük. És minden embernek van legalább egy olyan érdeklődése, amely igazi lelkesedéssel tölti el.
A szabadtanulás során tehát az alapkoncepció az, hogy a gyermek egy személyben tanár és tanuló is. Ő irányítja azt, hogy mit szeretne tanulni, mennyi ideig és milyen formában.
Kutatások bizonyítják, hogy a gyermek saját érdeklődését követve, a megfelelő ingergazdag környezetben sokkal széleskörűbb ismeretekre tehet szert, mint az általános oktatási rendszerben részesülő gyerekek.
Szabadtanulás a gyakorlatban?
Milyen feltételek mellett valósulhat meg eredményesen a szabadtanulás, merül fel jogosan a kérdés. Ha holnap bezárnának az iskolák, és megszűnne a közoktatás, a világ talán a valaha volt legnagyobb bajban találná magát. Vagy mégsem?
Hazugság lenne azt állítanom, hogy az unschooling kizárólagos út egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb társadalom felé. Várom a napot, hogy erre rá tudjak cáfolni. Azonban, mint mindennek, ennek is megvannak a maga feltételei. Először is tudatosítanunk kell, hogy egész életünk és annak minden pillanata egy tanulási folyamat része. Nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a kevésbé jó pap is – meg úgy általában mindannyian.
(© Irena Freitas for The Boston Globe)
Emellett fontos belátni azt is, hogy mindez nem megy egyedül. Tulajdonságait tekintve a szabadtanulás nem egyéni jellegű, hanem a család intenzív bevonódása is szükséges hozzá. Miután ez a módszer azon alapszik, hogy a gyermek önmaga határozza meg, a saját érdeklődésére alapozva dönti el mit, hogyan és mikor akar tanulni, szükség van egy olyan támogató közegre, ahol erre lehetősége van.
Ehhez pedig az kell, hogy időt és energiát különítsünk el a folyamatos miértek megválaszolására, ami ebben az esetben a pedagógusok helyett ránk hárul. Nem utolsó szempont a válasz stílusa sem – tehát jó, ha türelemmel vagyunk a gyermek felé, aminek pedig előfeltétele, hogy mi is rendben legyünk önmagunkkal. Itt az első bökkenő?! Ha meg is teremtjük azt az élethelyzetet, amiben nem kell megállás nélkül robotolnunk és küzdenünk a napi betevőért, vajon vagyunk-e abban a pszichés állapotban, hogy vállaljuk ezt a mértékű felelősséget?
Tény, hogy nagyon nagy kihívás megfelelő környezetet biztosítani a gyerekeinknek, másrészt pedig újratanulni azt az ősbizalmat, ami megalapozza az elvárások nélküli tanulási folyamatot. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes rá törekednünk.
„Az oktatás a kultúra átadása. Biológiai szempontból az iskolai oktatás új, de maga a tanulás olyan öreg, mint a saját génjeink.” (Bulla Eszter)
Néhány jó tanács
- Mielőtt megállapítanánk, milyen messze esett az alma a fájától, nézzünk a fára és gondoskodjunk róla kellő megértéssel és elfogadással. (Rendezzük el a dolgainkat kívül-belül)
- Tanuljunk mi is és nyitott elmével próbáljunk meg szembenézni a felmerülő problémákkal.
- Mélyítsük el a bizalmat magunkban és gyermekünkben, hogy minden szempontból megfelelő környezetet teremtsünk számára a tanuláshoz.
