Az a jó színház, amelyikben jó és jelentős előadások vannak – de ehhez kell egy jó színházépület is. Sohasem mindegy, milyen épületben játszik egy színház, hisz az adja meg a játék méltóságát.
A komáromi magyar színházra annak idején még közadakozást is szerveztek, a magyar falvak és városok lakossága pedig egy emberként adakozott. Írásunkban bemutatkozik a Komáromi Jókai Színház épülete. (© Fotó: Dömötör Ede)
Sem színházépület, sem társulat, sem tapasztalat nem volt
1952-ben a kommunista párt sorra alapította a magyar intézményeket, így született meg a Matesz, vagyis a Magyar Területi Színház Komáromban. A színház alapításának nem voltak meg a feltételei. Sem valódi színházépület, sem profi társulat, sem tapasztalat nem állt rendelkezésre. Jobb híján az egykori Katolikus Legényegylet épületét nézték ki színház céljára, amelyet előtte még gyorsan át kellett alakítani.
Mivel a munkálatokkal nem végeztek időben, a frissen toborzott, amatőr színészek a próbák után az épület felújításán dolgoztak. Egyszóval az alapítótagok nemcsak a szívüket-lelküket, de testük verejtékét is adták a magyar színházért. Első bemutatójukat a következő évben, január végén tartották, Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabjával. A Szlovák Nemzeti Színház vállalt felette védnökséget, Pozsonyban készültek a díszletek és a jelmezek is.
A Matesz 1952-ben alakult. Addig a magyar szó nem volt kívánatos Csehszlovákiában.
Tetszett a patina!
Utólag nehéz eldönteni, hogy a romantika beszélt-e a régi színészekből, akik a volt legényegylet színpadán álltak, miszerint elég lett volna pár kisebb átalakítást végezni ahhoz, hogy legyen nekünk is egy régi, patinás színházépületünk... Tény, hogy az épületről mindenkinek szép emlékei vannak: a színészek szerettek ott dolgozni. A közönség is szívesen járt oda. Színpadja közepes méretű volt, a nézőtere pedig 300 férőhelyes, azaz megfelelt a helyi igényeknek.
De az is tény, hogy az épületet a hatvanas években tűzveszélyesnek nyilvánították, a hetvenes évek elején pedig lebontották – együtt Komárom régi házaival, utcáival, mindezt a nagy szocialista újjáépítés jegyében. Nem tudni egészen biztosan, hogy a régi épület valóban megfelelt volna-e a mai elvárásoknak, vagy csak az új városkép kialakításának áldozata lett. Utána következtek az ide-oda vándorlás évei.
A színház a hetvenes évek elejétől a kilencvenes évek végéig a következőképpen működött: a próbákat és előadásokat a Szakszervezetek Házában tartották (ez a mai Matica-ház), az igazgatóság a Duna-rakpart egyik épületében kapott helyet, a raktárak pedig a Tiszti Pavilon melléképületeiben, illetve a hármas lakótelepen.
Azt mondják, százezres város kell ahhoz, hogy eltartson egy színházat. Nos, ez a Jókai Színházra nem érvényes – hisz egy kisvárosban, Komáromban található (és minden hazai magyarnak játszik, akik viszont máshol élnek).
Hol legyen az új színház?
1969-től 1971-ig Dráfi Mátyás volt a színház igazgatója. Ő nagyra törő álmokat dédelgetett: összefogott az akkori polgári védelem (CO) parancsnokával, Sedílek Milánnal, aki történetesen Ferenczy Anna színésznő férje volt.
Olyan modern épületről álmodtak, amelynek alagsorában rádióstúdió, fonotéka (hanganyagtár) is található, de egyben atombiztos óvóhely is lehet a lakosság számára. (Ez nagy segítség lett volna a színészeknek, mert az akkor divatos rádiójátékokat itt is fel tudták volna venni, nem kellett volna Pozsonyba bumlizni.)
Ezekből az álmokból azonban semmi lett. Az óvóhely máshol épült meg (háromszáz méterre a mai színháztól), az új épület első tervei pedig csak a hetvenes évek közepén készültek el. Ezzel Dráfi Mátyás kikerült a képből, más akaratok győzedelmeskedtek.
A kommunista párt ugyanis nemcsak színházat akart, hanem egy nagy kulturális központban gondolkodott. A mai Komáromi Jókai Színház épületének tervezője Rudolf Blaško volt. Először arra kapott megbízást, hogy a közeli bátorkeszi kultúrház mintájára készítse el a tervét. (Ha alaposan megnézzük a két épületet, látható némi hasonlóság.)
Hat évig építették!
Blaško tervét végül nem fogadták el: mégiscsak elkezdték előtérbe helyezni a „csak színház”-koncepciót. Így Blaškónak új terveket kellett készítenie, amivel a sok igazítás miatt csak a hetvenes évek végére lett kész. A belső tereket többször újragondolták, egyre mutatósabb épületben gondolkodtak – így megnövekedtek az építkezésre szánt költségek is. Az építkezés 1981-ben kezdődött el, az átadásra pedig csak 1987-ben került sor (az egyre apadó pénzek miatt is).
Időközben még közadakozást is szerveztek a színház építésére: a magyar falvak, városok lakói mind-mind egy emberként támogatták az ügyet.
Forgószínpad
A színház közepesen nagy színpadtérrel, kiszedhető zenekari árokkal, forgószínpaddal rendelkezik, kényelmes nézőtere 339 férőhelyes (pótszékekkel együtt 400). A színpad mögött tágas, felújított öltözőkben készülhetnek a színészek; s varroda is működik az épületben.
A kalitkában rejtőző gép forgatja a forgószínpadot.
Először albérlők voltak a saját színházukban
A Matesz azonban hatalmas pofonnak érezte az 1987-es átadást, eleinte ugyanis csak albérlők lehettek a saját színházukban. Kis huzavona után végül 1990-ben kapták tulajdonba, s ebben az évben vették fel a Komáromi Jókai Színház nevet is.
A mai színházépület majdnem tökéletesen megfelel a modern elvárásoknak, szép és tágas, nagy ablakok zuhogtatják be a fényt (nemrég végre ezeket is kicserélték). És hogy miért csak majdnem tökéletes? Mert a műhely és a raktárak továbbra is a város végében vannak. A színház mellett (a mai Billa helyén) épültek volna meg ezek, a színészlakásokkal egyetemben... Ám közbejött a rendszerváltás: és mindjárt másféle érdekek kerültek előtérbe.
A falakat fehér márvány borítja, a tér a nyolcvanas évekre jellemző posztmodern hangulatú.
A földszinten Bártfay Tibor Thália című szobra fogadja a nézőket. A büfé mellett található kőreliefeket Tibor Kavecký készítette.
