Január elején minden ismerősünket felkeressük, hogy boldog és szerencsés új esztendőt kívánjunk nekik. De hogyan zajlott a felkeresés és a köszöntés a boldog békeidőkben?
Egész magyarország hajbókolt. Mindenki beköszönt a járandóságáért, a kéményseprő is megjelent, a női szabó most rukkolt elő számlájával, a férj pedig elájult...
A 19. század folyamán
„Minden rétegben divattá lett az üdvözölgetés e napon...” A modern nagyvárosban az üzleti, hivatali, politikai nexusok erősítése került a középpontba. Az alá-fölé rendeltségi viszonyban állók tisztelgő látogatásokat tettek: például a képviselők a miniszterelnöknél, de a házelnököt is felköszöntötték, a hivatalnokok is meglátogatták a főnökeiket, jellemző volt a számtalan egyesületi elnök előtti „udvarlás”, és így tovább.
„A főváros külső képe is mozgalmas újév napján, nemcsak a házak belseje. Fiakkerek száguldanak keresztül-kasul, képviselők sietnek fel Budára az újévi beszédet meghallani. Küldöttségek jönnek-mennek felköszönteni (a képviselőktől szedvén a divatot) a maguk mindenféle elnökeit, mert most az asztaltársaságok világában nem igen van már olyan kabátos ember, aki valahol elnök ne volna. A felköszöntő urak csodálatosan átvedlenek a nap délelőttjén felköszöntendőkké, s folynak a dikciók, mint az özönvíz”– örökítette meg az újévi népvándorlást Mikszáth Kálmán.
Újévre régen ajándékot is adtak az emberek egymásnak. Míg mi a régi szokás feledésbe merülésén siránkozunk, a régiek a felesleges pénzkidobáson. „Nem említve azt a sok ajándékot, melyet e napon különösen a fővárosban szét kell osztani...” – panaszkodott a Vasárnapi Ujság tárcaírója százharminc éve a jelentékeny kiadással járó szokás miatt.
Az újévi üdvözlőlap divatja
Az ünnep fontos kelléke volt az újévi üdvözlőkártya. Ez Nyugat-Európában szinte egyidős volt Gutenberg találmányával, s kezdettől valami rajzot is nyomtattak rá. A lapok eleinte leginkább a kisded Jézust ábrázolták – többnyire az új évet jelképező, felröppenő galambbal. Később a helyi rímfaragók által összeszerkesztett üdvözlő versek voltak a jellemzőek. A versezetbe csak az üdvözlendő nevét kellett az üresen hagyott helyre beírni.
Költséges évkezdet
Még szélesebb kört érintettek a patrónus – kliens típusú látogatások. Ezen a napon az „urakat” felkeresték mindazok, akik személyes jellegű szolgálatokat teljesítettek körülöttük, s akiknek ilyenkor borravalóval illett viszonozni a jókívánságokat.
„Mindjárt korán reggel mélabúsan, de határozott hangon szólal meg a csengő, s egymás után előkerülnek, akik minden áron boldog új évet akarnak kívánni. ... Sorra jönnek a levélhordó, a borbélylegény, a hordár, akit az év folytán egyszer küldtünk valahová, a pincér, aki mindig pontosan megkapta a maga borravalóját. Tehát nem csoda, ha most csordultig tele a szíve jókívánsággal. Nem marad el az újságkihordó asszony sem, aki nagyobb hatás okáért kis gyerekét is magával hozza, habár talán csak ez alkalomra is kérte kölcsön a szomszédtól."
A különböző rendű és rangú vezetők előtti újévi tisztelgésekkel évszázados hagyományokat folytattak. Már Galeotto Marzio megörökítette, hogyan fogadta Mátyás király újesztendő napján a nála tisztelgő budai céheket.
A céhlevelek 1848-ig szokásszerűen rögzítették, hogy ezen a napon a céh köteles ajándékot adni a városbírónak és a szenátoroknak. A budai magisztrátus viszont 1703-ban határozatban tiltotta meg a városi szolgáknak, hogy a tanácsurakat „végigsarcolják” újévi üdvözleteikkel – helyette közpénzből kaptak újévi prémiumot.
A pesti kávésok céhének számadásaiból megtudhatjuk, hogy az 1790-es években a legrangosabb városi elöljárók újévi ajándékként körmöci aranyat kaptak, elefántcsont pikszisben, a városkapitány feleségének pedig kávét és „nádmézet” (cukrot) küldtek.
„Silány értékű nyomtatványokat terjesztenek még nálunk a fővárosban is – új esztendőkor – a levélhordók és a kéményeknek morcos gondozói. Borzasztó rémversekkel köszöntenek be boldog új évet kívánni...” – írta a nyomdászok lapja.
Magyarországon a német nyelvterületről terjedt el ez a szokás: a 19. század elején, újév környékén Pest-Budán már tömegével árulták az üdvözlőlapokat. Már 1800 körüli útleírások is megemlékeznek a pesti kávéházban kalendáriumos újévi köszöntőt átnyújtó, s ezért borravalót váró pincérről. Az előkelők az üdvözletek anyagával (selyem) vagy a színes képekkel igyekeztek megkülönböztetni lapjaikat a közönséges halandókétól. A 19. század vége felé már igen elterjedt, hogy az előkelőbbek a névjegyüket küldték el újévi üdvözletként.
A 19. században aztán megjelentek az új szakmák művelői (pl. lámpagyújtogatók, gázóra-leolvasók, távirat-kézbesítők), s ők is kínversekbe szedték a maguk verses-képes üdvözleteit.
Leolvashatók az alkalmi üdvözlőlapocskákról a főváros magyarosodásának nyomai is. A versezetek eleinte kizárólag német nyelven készültek, az 1830-as évektől azonban megjelentek a magyar rigmusok. (Bár még évtizedekig maradt a kétnyelvűség.) A Honművész című lap 1837 elején örömmel tudatta, hogy „új esztendei köszöntő jegyek magyar felírással és csinosan festett allegóriai képekkel készültek Pesten e folyó évre Engelmann képnyomtató úr műhelyében nyomtatva”.
Más perspektívából támadta 1889-ben az újévi adakozást a Typographia, a szervezett munkásság élcsapatának, a nyomdászoknak a lapja. Az öntudatos munkás az esztendő fordultával már nem újévi ajándékot – naptárt, esetleg egy-két forintot –, hanem kiszámítható béremelést vár a munkaadóktól.
A suszterinas, kéményseprő, természetes, hogy szintén megjelennek. De beállít a házi főhatalmasság: a házmester is, akinek egész évben szigorú ábrázatát most csudálatos nyájasság lepi el. Jön aztán még utána egy sereg alak, akikről most tudjuk meg először, hogy egyáltalában léteznek e világon.
... Néhol még más meglepetés is készül: az előzékeny női szabó most rukkol elő takaros számlájával, melyről eddig a jámbor férjnek fogalma sem volt. Az asszonyka kedvesen, békéltetőleg mosolyog, hiszen öröm napja, új esztendő van most, amit különösen a szabó másik kezében szorongatott cifra üdvözlőkártya is bizonyít. Éppen most vette a kártyát útközben a sarki kofánál, aki ez idő szerint gyümölcs helyett ilyesmiket árul.
