A WHO (Egészségügyi Világszervezet) meghatározása szerint akkor beszélünk meddőségről, ha egy pár védekezés nélküli aktív nemi életet él, és egy év alatt nem következik be a terhesség. A statisztikák azt mutatják, hogy a meddőségért 30 százalékban a nők, nagyjából 30 százalékban a férfiak, 25 százalékban mindkét fél felelős.

Az esetek 15 százalékában nem derül fény semmilyen okra. Minden, amit csak tudhatunk a mesterséges megtermékenyítésről.

midnen-a-lombikbebi-programrol-kezdo.jpg

– A GYN-FIV Rt. nőgyógyászati, urológiai és asszisztált reprodukciós központ 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy szakfelügyeletet nyújtson a meddőség gyógyításában – mondja dr. Peter Harbulák, a GYN-FIV Rt. asszisztált reprodukcióval foglalkozó szakorvosa. – Jelenleg egy 26 szakemberből álló csapattal dolgozunk. Szerződésben állunk az összes egészségügyi biztosítóval, és szorosan együttműködünk a nőgyógyászokkal.

– Mikor tanácsos felkeresni ezt az intézményt? Mire számíthatnak az érintettek a kezelések folyamán?

– Gond lehet a termékenységgel, ha egyévnyi rendszeres, védekezés nélküli nemi élet mellett sem jön létre a kívánt terhesség. A meddőségnek számos oka lehet: immunrendszeri, endokrinológiai (hormonális), genetikai, betegségekből adódó vagy ezek kombinációja. A nők meddőségének és a férfiak terméketlenségének aránya körülbelül 50:50-hez, de egyre jellemzőbb a férfiak terméketlensége. Ma már a női meddőségnél is gyakoribb. A meddőség mindig a pár problémája – sosem csak a nőé vagy a férfié. Nálunk a kezelés térítésmentes konzultációval kezdődik, amikor elbeszélgetünk mindkét féllel. Ezután következnek a nőgyógyászati vizsgálatok. A férfiak kivizsgálása az ejakulátum vizsgálatával, a spermiogram elkészítésével indul.

– Milyen gyógyászati technikákat alkalmaznak?

– A gyógyászati megoldásokat a diagnosztika alapján választjuk ki. Általánosságban kijelenthető, hogy a meddő pár kezelése mindig célirányos. És mindig – amennyire orvosilag lehetséges – a legegyszerűbb módszerekkel kezdünk. Ha ezek az egyszerű módszerek nem érnek célt, azaz nem fogan meg az új élet, akkor kerülnek sorra a további módszerek. Ilyen az ondó méhbe történő befecskendezése (IUI – intrauterin inseminatio), amit egy vékony katéter segítségével hajtunk végre.

Ha a siker elmarad, akkor következik az asszisztált reprodukció, azaz a mesterséges megtermékenyítés (IVF – in vitro fertilisation). Ez azt jelenti, hogy a petesejt megtermékenyítése az anya testén kívül történik. A siker záloga a kölcsönös bizalom.

– Kik és milyen feltételekkel vehetik igénybe a szolgáltatásaikat?

– Mesterséges megtermékenyítésre csak olyan nő jelentkezhet, akinek párja a törvény előtt is vállalja az apaságot, azaz vállalja a megfogant babát. A hazánkban működő egészségbiztosítók a mesterséges megtermékenyítés három ciklusának költségeit és a gyógyszerköltségek egy részét állják, de csak az anya 39. életévéig. Amit támogatnak, még így is mindössze egy alapcsomag, mely nem tartalmazza a kiegészítő vizsgálatok és a laboratóriumi kivizsgálások költségterhét. Pácienseinkkel már a kezelések elején tisztázzuk, hogy a gyógykezelés költségeihez önerőből is hozzá kell járulni. Azoknak a pároknak, amelyeknél a nő már betöltötte a 39. életévét, a beavatkozások teljes költségét állniuk kell.

– Végeznek-e genetikai vagy kromoszómavizsgálatokat a magzaton?

– Egyre nagyobb sikereket könyvelhetünk el a mesterséges megtermékenyítés terén. Munkatársaink rendszeresen továbbképzik magukat, hogy alkalmazni tudják a legújabb módszereket és laboratóriumi technikákat. Az EmbryoScope-ot Szlovákiában egyedül a GYN-FIV Rt. alkalmazza! Ez egy szupermodern inkubátor, a legújabb digitális technikával felszerelve, amely az embrió megfigyelésére szolgál. Az EmbryoScope az anyaméhhez hasonló természetes közeget hoz létre, miközben lehetőség van az embriók megfigyelésére. Méghozzá úgy, hogy nem kell feleslegesen bolygatni, megmozgatni őket. Az inkubátor a legéletképesebb, genetikailag legegészségesebb embriók kiválasztásában is segít. A sikeresség esélye esetenként fokozható a beültetés előtti genetikai diagnosztika segítségével.

minden_reggel_ujno.sk.png

 Mi a helyzet a spermium- vagy petesejt-adományozással?

– Az asszisztált reprodukció gyorsan fejlődik hazánkban, és általa egyre több olyan párnak tudunk segítséget nyújtani, amelyek eddig hiába szerettek volna gyermeket. Sok olyan esetünk is van, amikor nem marad más, mint az ajándékozási program. Ajándékozható spermium, petesejt, de embrió is. Az adományozó kiválasztásánál figyelembe veszik, hogy mennyire hasonlít az igénylőre. Az adományozás minden módozata szigorúan anonim, azaz névtelen az adományozó és az igénylő is. Egyik fél sem tudhat a másikról. Az ivarsejt-adományozás leggyakoribb formája a spermium adományozása. A potenciális adományozónak genetikailag egészségesnek kell lennie, nem hordozhat fertőző betegséget, alapvető biokémiai vizsgálatokon és vérvizsgálaton kell átesnie az adományozás előtt. Ugyanezek az előírások vonatkoznak a petesejt-adományozókra is. Petesejt nyerhető olyan ajándékozótól, aki a mesterséges megtermékenyítés keretében peteérés-serkentésen vesz részt a saját baba érdekében, és hajlandó egy vagy több petesejtjét elajándékozni egy másik nőnek, vagy kapható kimondottan petesejt-adományozótól.

Olyan párok számára, amelyeknél egyik félnek sincs egészséges ivarsejtje, az adományozott embrió jelenthet megoldást. Az embrióadományozásba viszont bele kell egyeznie mindkét biológiai szülőnek.

– Milyen sikereket könyvelhetnek el?

– Intézetünkben évente több mint 900 új párt kezelünk, és a szám egyre növekszik. A hozzánk látogató nők több mint ötven százaléka esik teherbe már az első ciklus alatt, a három ciklus alatt 10 nőből 9 kerül áldott állapotba.Fontos tényező a meddőség kezelésében a nő életkora, mert 35 éves korig kedvezőbbek az esélyek a teherbe esésre.

– Mennyi kisbaba született a fennállásuk óta, és a továbbiakban is kapcsolatot tartanak-e velük?

– Csak az első kilenc év alatt 1940 gyermek jött világra a közreműködésünkkel. A GYN-FIV évente rendez családi napot, ahol rendszeresen találkozunk a „gyerekeinkkel”. Ilyenkor barátságos légkörben találkozunk a szülőkkel és a kicsikkel. Az ő jókedvük, boldogságuk sokat jelent számunkra: értelmet ad a munkánknak.

Kopasz Eszter
Cookies