Tóth Bernadett szociális terepmunkás a Komáromi Városi Hivatal szociális osztályán dolgozik. Rendszeresen foglalkozik a nagyharcsási telep lakóival. Felügyeli, hogy a gyerekek rendesen járjanak iskolába. nagytakarítást szervez. Vagyis: a nálunk még gyerekcipőben járó válságkezelő szociális terepmunkát végez.
– Nyugaton kidolgozott rendszere van, nálunk még újdonság a válságelhárító szociális terepmunka – mondja Bernadett. – A mi helyünk az emberek közt van – és nem az irodákban. Sokan eleinte nem igen értették, hogy mit csinálok. Sokan felháborodnak, hogy a romáknak újabban különleges képviselet jár. Az iskolákban sem igen értették, hogy mit keresek én ott náluk. Nekem az a feladatom, hogy foglakozzak a rám bízott közösséggel.
Tóth Bernadett Sipos Friderikával, roma holokauszt-megemlékezésen a komáromi Csillag erődben
– Mikor ébredt fel benned a szociális érzékenység?
– Még az alapiskolában. Az iskolában roma osztálytársaim is voltak. Már kisgyerekként érzékeltük, hogy a pedagógusoknak nem voltak igazán eszközeik arra, hogy kezeljék őket. Ha moziba, színházba, vagy a gyerekparkba mentünk, mindig kettesével sorakoztunk fel. Több roma kislány volt az osztályunkban, de volt köztük egy, akit még a romák is eltaszítottak maguktól. Neki senki sem akart a párja lenni. Egyszer odamentem hozzá, és megfogtam a kezét. A többi lány elmondta, hogy ők nem „olyan cigányok“ – hanem oláhcigányok. Az évek során megtanultam, hogy a romák is különböznek egymástól. Akik mindig hosszú szoknyát hordanak, sok arany ékszerrel: azok az oláhcigányok. Azok a lányok, akiknek rövidebb szoknyát, nadrágot is viselhetnek a romungrók, magyar cigányok.
Az említett lánnyal sokáig barátkoztam: aztán tizenhárom-tizennégy eltávolodtunk egymástól. Abban a korban neki már nem volt ajánlatos gádzsival barátkozni. Már asszonynak tartották, nem gondolhatott továbbtanulásra se.
– Mi történt veled ezután?
– A Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem. A családi körülményeink olyanok voltak, hogy nem igazán engedhettem volna meg, hogy főiskolára járjak. Brigádoztam az iskola alatt: nyulakat etettem a nyári szünetben, tejet mértem reggel fél négykor a gazdaságban. Érettségi után pincérnő lettem, így kerültem bele az „éjszakai életbe“. Szeretek emberekkel dolgozni. Másodállásban még mindig pincérkedem. A barátnőimmel nindig találtunk valakit, akit pártfogolhattunk, volt, hogy ruhákat gyűjtöttünk nekik. A rászorulók közt romák és nem romák is voltak. Bárki kerülhet hátrányos, leszakadt helyzetbe. Sokan mondják persze: nem érdemes segíteni! Igen, a rászorulók sokszor eladták vagy elcserélték az adományokat. Szerintem az a fontos, hogy ne italra vagy a játékgépekre költsék.
– Innen egyenes út vezetett a szociális munkához?
– A pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola kihelyezett tagozatán tanulok. Most írom a bakalár dolgozatomat. Ebben a munkában megtaláltam magamat. Van kevés kompetenciám – de azért óvatos vagyok. Fontos, hogy ne azt érezze a rászoruló, hogy belemászok az életébe. A nagyharcsási alacsony komfortfokozatú lakások lakóival foglalkozom. A többségük roma. A mélyszegénységben élők – bizonyára azért, mert a problémáik is azonosak –, nagyon hasonlóak. Az alkoholizmus, az uzsora vagy a csicskáztatás minden rászoruló életét megkeserítheti. A roma kultúrát nem szabad összekeverni a mélyszegénységben élők életmódjával, szokásaival.
– Az oláhcigány közösségekben még erősek a régi hagyományok: a nők csak hosszú szoknyát vehetnek fel, vendégségben külön helyiségben tartózkodnak a férfiak és a nők (akár esküvőn is). Amikor közeli hozzátartozót gyászolnak, a férfiak hathétig nem borotválkoznak, a nők levágják a hajukat, nem viselnek ékszert, tiszta feketében járnak. A hűtlen asszonyt azzal szégyenítik meg, hogy a közösség előtt levágják a haját. Ezzel megbűnhődik a tettéért, de ezzel a közösség lezártnak tekinti az ügyet, később sem fognak róla beszélni. Nagyon érzékenyen kell ezekhez a dolgokhoz állni. A másik oldalon a rászorulónak is meg kell értenie, hogy a törvények minden állampolgárra egyformán vonatkoznak. A lakbért – ami a bevételek mértékéhez van igazítva ezekben az alacsony komfortfokozatú lakásokban – ki kell fizetni. A gyerekek nem lehetnek iskolakerülők. A rászoruló családok többsége persze nem problémás.
– Mi az a mélyszegénység?
– A történelem folyamán mindig voltak szegény rétegek. A legszegényebbek pedig teljes kiszolgáltatottságba kerültek: egy ördögi körbe, amelyből nem lehet kitörni. Ilyen az uzsora, a gyermekprostitúció, vagy a csicskáztatás. A ferde hajlamú emberek tudják, kiket keressenek fel a vágyaikkal, mert az ilyen nyomorban élők nem fogják őket feljelenteni. Az a gyerek, aki áldozattá válik, megtanulja, hogy az életben farkastörvények uralkodnak. Az uzsorára a kívülállók könnyen rávágják: miért nem mentek el dolgozni, miért kell kölcsönt felvenni? Mi a bankból vagy rokonoktól kérünk kölcsön, ha megszorultunk, de ezek az emberek – mivel a rokonoknak nincs pénze, a bank nem ad –, csak az uzsorásoktól kapnak. Akik azután a többszörösét visszakérik a kölcsönadott pénznek, adósságkörbe kergetik ezeket az embereket és pszichikailag is sakkban tartják. Az első kölcsön sokszor egy hozzátartozó eltemetésére kell, és nincs szabadulás az ördögi körből. A pénztelenség nagyon rossz dolog. Ekkora munkanélküliségben, mint jelenleg Komárom környékén van, nincs igazi jövőkép. Teljesen tanácstalanok vagyunk, mert nehéz biztató jövőt felrajzolni azoknak, akik megpróbálnak kijutni a reménytelenségből.
Fontos, hogy a rászoruló maga akarjon segíteni magán, mert mi, szociális munkások csak akkor tudunk ebben részt venni, ha a kliens is akarja. Az alapiskola befejezése, egy-egy szakma megtaníttatása még megoldható – a legnagyobb baj, hogy nem tudjuk elhelyezni a végzősöket.
– A szociális munkások csak a legszegényebb réteggel foglalkoznak?
– A szociális munkának létjogosultsága lehet más rétegekkel kapcsolatban is. Sok tizenhárom-tizennégy éves, nem roma és nem is szegény gyerek téblábol kinn a háztömbök között. Tablettel, telefonnal játszanak, még kint is az interneten lógnak. Negatív ingerek is érik őket a világhálón. Egyre több réteget érint ez a fajta érzelmi elszegényedés és a jövőkép hiánya. Ezen változtatni kell, amíg nem késő!
