Különleges volt a múlt év, de az évkezdet is rendhagyó. Árnyak között élünk, s töltjük az év első napjait. A hideg, rideg estékbe nyúló januárnak sosem lesz vége – legalábbis úgy érezzük. Vajon a régi korokban, a falusi világban mivel múlatták ilyenkor az időt az emberek? Tanuljunk tőlük.
Az élet rendjét meghatározó jeles napok mára feledésbe merültek. Melyek voltak a legérdekesebb évkezdő szokások? Erről faggattuk Sipos Annát, a komáromi Duna Mente Múzeuma néprajzkutatóját.
Az év utolsó napja, Szilveszter!
Az év utolsó napja Szilveszter pápa emléknapja. Szent Szilveszter ünnepe igazából az újév vigíliája, vagyis előestéje. Ez a nap mostanra nagy változáson ment át. Ma már a vidéki emberek közt is feledésbe merült a sok hiedelem. Pedig ezeknek a szilveszteri szokásoknak a közös célja az volt, hogy a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak velük. Ezek a szokások egyébként gyakran megegyeznek – mivel a népi kalendárium szerint szilveszter az új év első napjával összefüggő nap. Különösen fontos szerepet kaptak a zajkeltő szokások, melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Igen változatosak voltak azok az eszközök, melyeket erre a célra használtak: karikás ostor, duda, csengő, kolomp.
Sajnos, ez a hagyomány mostanra szinte teljesen kiveszett, helyét átvették a petárdák. A mai hangos évbúcsúztatókon ez is az ősi gonoszűző eljárások emlékét őrzi. Emellett volt még egy nagyon érdekes népszokás is, mely a magyarlakta települések nagy részén elterjedt: ez pedig a nyájfordítás.
A gazdáknak ezzel az volt a céljuk, hogy az állatok felébredjenek, és a másik oldalukra feküdjenek – így gondolták biztosítani a szaporaságukat.
Nők hátrányban. Megint?
Szilveszterkor egyébként megint csak a nők kerültek hátrányos helyzetbe, hiszen számukra az év utolsó napja tilalomnap volt. Ezen a napon nem volt kívánatos, hogy a nők látogatóba menjenek, mert úgy tartották, hogy szerencsétlenséget hoznak a házra. Így ők többnyire otthon maradtak, és a konyhában szorgoskodtak. Az év utolsó napján a legtöbb helyen disznóhús került az asztalra, mert úgy tartották, hogy a szárnyassal elrepül, a nyúllal pedig elfut a szerencse.
A legtöbb vidéken a hús mellé lencse, pogácsa illett. Közben igyekeztek úgy eltölteni ezt a napot, ahogy az elkövetkező évet szerették volna, hiszen azt tartották, hogy ahogyan eltelik ez a nap, úgy fog eltelni az új esztendő is. Ezen a napon a legtöbb helyen elmentek az emberek a templomba, hogy hálát adjanak Istennek, amiért megsegítette őket év közben, valamint hogy támogatását kérjék az új évre is.
Boldogasszony hava
Boldogasszony hava a polgári év kezdőhónapja, tehát a januárt a polgári világban Boldogasszony havának nevezték. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform – vagyis 1582 óta – vált általánossá. A régi paraszti világban az emberek megélhetése szempontjából nagy jelentősége volt az időjárásnak. Így az évkezdő nap időjárásából igyekeztek megjósolni, hogy mi vár rájuk. Ha ilyenkor szép, napfényes idő volt, úgy gondolták, hogy jó esztendőre lehet számítani. Ha csillagos volt az éjszakai ég, rövid telet vártak, ha pedig piros volt a hajnal, akkor hideg, szeles időre készültek..
Újévkor az első nap szerencséjével az egész esztendő sikerét igyekeztek biztosítani. Gerencséren például már a kora reggeli órákhoz kötődött egy kedves szokás: a mosdóvízbe pénzt szórtak, ugyanis ettől reméltek gazdagságot az új évben. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát tettek, ami az egészség jelképe.
Ezen a napon az emberek jókívánságokat mondtak, ajándékokat adtak egymásnak. Az újévi köszöntésnek, különösen a diákok adománygyűjtő rekordálásának nagy hagyománya volt (a recordare latinul: felidézni). A magyar nyelvterületen általános szokás volt, hogy újévkor a diákok házról házra járva jókívánságokat mondtak. A zoboralji Kolonban szerencsézni jártak:
Az újévnek reggelén köszönteni jöttem,
A fiúi szeretet hozott ide engem.
Az Úr minden jókkal a házat szeresse,
A benne lakókat sokáig éltesse,
Boldog újévet kívánok!
Vigyázz, mit teszel!
A falusiak úgy tartották, hogy amit ezen a napon cselekednek, az hatással lesz az egész elkövetkező esztendőre. Sokféle tiltás fűződik ehhez a naphoz. Közismert az a hiedelem, hogy az újév napján semmit sem szabad kiadni a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan. Az asszonyok nagy örömére munkatilalom volt, tehát nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni. Az állatokhoz is sok hiedelem kötődik, úgy tartották, hogy férfi látogató esetén hím állatszaporulatra, nő esetén nőstény állatokra lehet számítani a következő esztendőben.
A lányokat azonban nem ez érdekelte igazán, hiszen amióta világ a világ, számukra az a nagy kérdés, vajon ki lesz a „nagy ő”. Az óév és újév közötti éjszakán különböző férjjósló praktikákkal próbáltak választ kapni a kérdésre. Nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz színére, az tartalmazta a jövendőbeli nevét.
A hallgatózásból való jóslásnak pedig a legismertebb formája az ól rugdosása volt. Úgy vélték, ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. Ha pedig nem ébred fel a disznó, akkor a lány még abban az évben férjhez megy. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy az anyadisznó röffent-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt. Sok helyen úgy próbálták a lányok kideríteni a jövőt, hogy cédulára írták a számba jöhető legények nevét. A cédulát aztán egy fésűvel és tükörrel együtt betettek a párnájuk alá. Hitték, ha a cédulán levők valamelyikével álmodnak, később az lesz a férjük...
