Véget érnek az ünnepek, eljön az év első, mágikus napja, és mi számot vetünk sikereinkkel, kudarcainkkal, és ígérgetünk, fogadkozunk, hogy megváltozunk, másképpen éljük mindennapjainkat, az életünket. Majd ha egyik napról a másikra nem köszönt be a csoda, nem nyerjük meg a főnyereményt, és nem jön el a herceg fehér lovon, feladjuk, és minden sóhajunk marad a régi.
Vajon mit kellene tennünk azért, hogy boldogabb holnap, egy jobb év várjon ránk? – tesszük fel a kérdést Balogh Béla mérnöknek, ezoterikus írónak, akinek csak A végső valóság c. könyve eddig több mint százezer példányban fogyott el.
– A változás felé vezető úton az első lépés – magyarázza Balogh Béla készségesen –, hogy felismerjük, valójában kik és mik vagyunk. A legfontosabb, hogy megértsük: az a világ, amiben élünk, nem egy anyagi világ. Minden, amit mi anyagnak tekintünk, elektromágneses hullámokból áll. Mai ismereteink alapján a látható anyag a Világegyetem mintegy 4%-át, a láthatatlan tömeg a 23%-át, az energia pedig a 73%-át teheti ki. Ezért a felfedezésért ítélték oda 2011-ben Saul Perlmutternek és Adam G. Riessnek a fizikai Nobel-díjat. Ám ahhoz, hogy ez az energia, ezek a hullámok fenn tudjanak maradni, forrásra van szükség, és ez a forrás nem az anyagi világon belül van. Az ember fizikai teste sem több mint 4%-a saját érzelmeihez, gondolataihoz viszonyítva. Ezek az energiák működtetik azt a picike, 4%-nyi anyagi részt. Az univerzum szempontjából azonban mindegy, milyenek az érzelmeink. A negatívat ugyanúgy prezentálja, mint a pozitívat. Az egyén szemszögéből nézve azonban már korántsem mindegy, milyen energiákból épül fel a világa. Az életünk olyan, amilyennek gondoljuk, és amilyen érzelmekkel feltöltjük. A másik emberen nem tudunk változtatni, csakis saját magunkon! És ha változtatni szeretnénk rajta, akkor először is felelősséget kell vállalni saját magunkért. Be kell ismerni, hogy nem az anyánk, az apánk, a feleségünk, a főnökünk, a szerencsénk vagy szerencsétlenségünk az oka az elrontott életünknek, hanem mi magunk. Senki más! Máté evangéliumában ott van világosan: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal...“
Sokan meglopják, becsapják, bántják a másikat. Nem gondolnak arra, hogy ez vissza fog ütni rájuk, mert a negatív hullámok itt maradnak. Meg kell tanulnunk lépésről lépésre megváltoztatni saját magunkat. Mert ha mi elkezdünk változni, akkor elindul egy másik, jobb „film” kivetítése.
– Csakhogy vágyaink sokszor homlokegyenest ellenkeznek az elvárásokkal. Könnyen kialakul az emberben egy belső konfliktus: önmagamnak vagy a környezetemnek próbáljak-e megfelelni?
– Ha az ember lemond valamiről, vagy háttérbe szorítja saját érdekeit, akkor valójában nem is szereti önmagát. Ha megkérdezek egy önfeláldozó, mártírkodó anyát, hogy miért tesz meg mindent a gyermekéért, azt válaszolja: mert szeretem. És mi történne, ha nem tennél meg mindent érte? „Attól félek, hogy akkor nem szeretne.” Hoppá, akkor mi mozgatja a nagy önfeláldozást:a szeretet vagy a félelem?! Félelemből még soha semmi jó nem született. Ha nem szeretetből teszünk valamit, ha a saját vágyainkat, életünket alárendeljük mások igényének, akkor egy idő után már nem lesz miből adni. Elfogy az energiánk. Attól még valaki jó ember marad, ha megengedi magának, hogy ne maradjon ki a szépből és a jóból. Ezzel csak megteremtődik az egyensúly közte és a külvilág közt, a kilégzés és a belégzés közt, és harmonikusnak fogja megélni az életét.
– Lehet, hogy az elmagányosodás egyik oka pont az, hogy nem tanultuk meg fenntartani ezt az egyensúlyt, és idő előtt kiürül a raktárunk?
– Az a helyzet, hogy mindig azt kellene adni a másiknak, ami nekünk hiányzik. Ha egy mosoly hiányzik, akkor mosolyt, ha egy érintés, akkor érintést kell adni, és idővel vissza fogjuk kapni. Sokszor nem merjük megengedni magunknak, hogy kimutassuk vágyainkat.
– Néha két ember közt már olyan áthidalhatatlan a távolság, hogy a visszautasítástól félve már nem is mernek nyitni. Inkább álmodoznak, hogy egyszer még betoppan az életükbe a nagy Ő. Akit – az ön által készített – „A tudatalatti tízparancsolata” című film segítségével állítólag be is vonzhatunk az életünkbe. Saját felelősségünkre! Miért került be ez a kitétel?
– Azért, mert ha valakinek van egy párja, és boldog vele, nem biztos, hogy kockáztatni akar. Párja nem az ikerlángja ugyan, nem a duáltársa, de kapcsolatuk működőképes és boldog. Az ideális társ olyan elemi erővel érkezik, hogy képtelenség neki ellenállni, és azonnal felborítja a házasságot. Nincs menekvés, tudom, már velem is megesett. Kétszer is. Mert arra sincs garancia, hogy a szerelem egy életre szóljon.
– Mi a különbség a duálpár és az ikerláng között?
– Az ember az ideális társat már az első csókról felismeri. Közös a rezgésük, és abban a pillanatban tudja, hogy megtalálta a legjobbat. Ennek ellenére ezek a kapcsolatok nem mindig örök életűek, később eltérő irányban és ütemben fejlődhetnek. Az ikerlángkapcsolat a legritkább, és egyben a legveszélyesebb. Ha ugyanis nincsenek ugyanazon a fejlődési szinten, akkor nem tudnak együtt maradni.
Viszont ha különválnak, az olyan gyászérzettel párosul, ami még a szülők elvesztésénél is rosszabb. Rettenetesen nehéz úgy élni tovább, hogy a másik felünkkel nem tudunk együtt lenni.
– Lehetséges, hogy ezek a nagy szenvedélyen alapuló, múltba vezető kapcsolatok azért nem tartanak örökké, mert azzal, hogy kiléptünk a meglévő kapcsolatunkból, magunkra vonunk egy negatív karmát?
– Az emberek a beléjük rögzült norma miatt úgy gondolják, hogy egy társ mellett kellene leélniük az életüket. Az a hűség, amelyik nem belső indíttatásból fakad, hanem birtoklási vágyból, bűntudatból vagy félelemből: nem gazdagabbá teszi az embert, hanem bizonytalanná. És ha az ember félrelép, akkor bűntudatosan várja az Istentől, az Univerzumtól – ki miben hisz – a büntetést. S az meg jön is, mert megteremtik a maguk valóságában. Negatív karmát nem azzal vonok magamra, ha elhagyom a páromat. Az a baj, ha megbántom, megalázom, becsapom, és gyűlölködve, szeretetlenül hagyom el. Akkor a rosszat százszorosan visszakapom. Ám ha barátságban szakítunk, akkor nincs mitől tartani. A karmának nem a büntetés a lényege, hanem a tanítás, hogy ne bántsd a másikat. Most, hogy beköszöntött a majd 2130-ig tartó, gyönyörű Vízöntő-kor, nem tudnak együtt maradni azok, akik nem szolgálják egymás lelki fejlődését. Ha az egyik már ráhangolódott a spirituális valóságra, a másik meg még mindig az anyagi világba kapaszkodik, akkor a legegyszerűbb dolgokban sem tudnak majd szót érteni egymással. Ezért is van ennyi válás. A válás sok munkával – mert a jó párkapcsolatért keményen meg kell dolgozni! – megelőzhető. Csak nem elvárásokban kell élni. Az elvárások teszik tönkre az életet.
– Sokan azt gondolják, ha nagyobb házuk, új kocsijuk lesz, akkor boldogabbak lesznek. És ha nem sikerül, jönnek a veszekedések, a Huffnágel Pista-effektus, majd a szakítás.
– Amikor valaki az anyagi javak hiányára panaszkodik, meg szoktam tőle kérdezni: „Ha most hatalmamban állna, és neked adnám az egész bolygót, mindenestül, és elmondhatnád, tiéd az egész világ, boldogabb lennél? És ha igen, akkor meddig? Esetleg egy évig, mert addigra kiélveznéd és megszoknád. Na de utána, hogyan tovább?” Az anyagi világ nem hozza meg a boldogságot. Azt semmi más nem hozza meg, csak az isteni szikra, ami ott szunnyad mindegyikünk szívében. Ha erre ráhangolódunk, a szeretet annyi energiával tölt fel minket, hogy más nem is nagyon fog hiányozni. Másrészt: ezzel az energiával teremteni tudunk majd, és elérjük a céljainkat. Ha viszont tele vagyunk sérelemmel, haraggal, irigységgel, akkor testünk energiaellátása felbomlik, és megbetegszünk. Aztán a szervi tünetekkel rohanunk az orvoshoz, aki jobb esetben ad valami gyógyszert. Pedig a lelki egyensúlyunk csak rajtunk múlik. Az érzelmek irányítják a testet. Ha az ember változtat a gondolkodásmódján, akkor a betegségek sem alakulnak ki.
– Melyek a leginkább megbetegítő érzelmek?
– A legtöbb problémát a szakrális csakra (szexuális központ) elzáródása okozza. Ha itt elfojtott vágyak, fel nem használt szexuális energia gyülemlik fel, és pang, akkor abból komoly problémák lehetnek. Nőknél gyakori, hogy el kell fogadniuk – legalább néha – a férjük közeledését, még ha nincs is hozzá túl nagy kedvük. Ilyenkor bizony kialakulhatnak miómák, ciszták, esetleg más elváltozások. A férfiaknál pedig az elfojtott nemi vágyak prosztatagondokhoz vezethetnek. Ám a szakrális csakra működésének zavarát okozhatja a szexualitásból fakadó bűntudat is. Ez a kor előrehaladtával enyhül.
Minden betegség figyelmeztetés, és megvan a maga üzenete. Mert véletlenek nincsenek. Ha látnánk az összefüggéseket (amelyeket nem látunk), akkor azt is látnánk, hogy törvényszerű, ami történt vagy történik.
– Ön el tudta kerülni a gondokat?
– Nem. Még a betegséget sem tudtam elkerülni, hiszen pár évvel ezelőtt (férfiaknál viszonylag ritka) mellrákot diagnosztizáltak nálam. Két héttel később, amikor kivették, már nem találtak a daganatban rákos sejteket. A Többszintű gyógyulás című könyvem végén megtalálható az orvosi látlelet, majd a zárójelentés is. Én pedig azt mondtam: lássuk, mire akar ez a betegség megtanítani. S vajon tudok-e másoknak is segíteni a betegség legyőzésében? Két pszichológussal, két orvossal, egy táplálkozás-szakértővel és egy mozgásterapeutával elkészítettünk egy komplex programot, az onkológiai kezelést kiegészítendő. Tehát ez nem helyette van, félreértés ne essék! Remélhetőleg idén ősszel megnyitjuk Piliscsabán gyógyító-oktató-meditációs központunkat. A segítségnyújtásért cserébe nem kérünk pénzt, és nem is várunk el. Bízom benne, hogy sikerül, mert meglátásom, hogy egy olyan nehéz időszak vár az emberiségre, amikor nagy szüksége lesz a lelki segítségre. A pénz csak egy darab papiros, és nem mindenható. Amikor majd elértéktelenedik, és be lehet fűteni vele, mert semmi másra nem lesz jó, akkor talán tudatosul az emberiségben, hogy inkább egymásra kellett volna időt szánni, nem az anyagiakat hajszolni.
