Minden valamirevaló faluban akad egy tájház. A tájház a múlt darabkáit őrzi, s így a szemlélőben összeáll a kép: így éltek, dolgoztak, szerettek elődeink. A szorgos hagyományőrzők a magukra valamit is adó falvakban időben összegyűjtötték a régi használati tárgyakat, s elhelyezték a korhűen berendezett szobákban és konyhákban, a kinti szerszámokat pedig az udvarokon.
Mi most tájházaink egyik ékességét, a tardoskeddi tájházat raktuk górcső alá. Nem is tájház ez már, inkább falumúzeum, amelyik gazdag gyűjteménnyel rendelkezik, és magán viseli a múlt pecsételő bélyegét, de a jelenvalóság hangulatát is.
Kik voltak a gyűjtők?
A gyűjtőmunka mintegy negyven évvel ezelőtt kezdődött Tardoskedden a Balogh család jóvoltából, akik összegyűjtötték a községre jellemző régi használati tárgyakat és a falusi emberek mindennapjait meghatározó relikviákat.
A gazdag gyűjteményt először az egykori magyar alapiskolában állították ki, majd a régi községháza épületében rendeztek be egy kisebb múzeumot. A gyűjtemény hamar gyarapodásnak indult, köszönhetően a Csányi család és Bencze Anna szorgos munkájának. A hely idővel szűkösnek bizonyult, ezért a község megvásárolt egy régebbi, a kilencszázas évek elején épített házat – ilyenből csak pár maradt meg a településen.
A renoválások után aztán megnyíltak a nagyközönség előtt is a hagyományos bútorokkal berendezett helyiségek. Tardoskedd község méltó helyet talált a gyűjteménynek, a falu népe pedig hálás, mert végre „egyben találhatja” múltja relikviáit.
Vissza az időben!
A tájházba belépve az ember visszarepül az időben. Minden itt van, ami az elmúlt száz évben körülvett egy falusi parasztembert, a ruhákat is láthatjuk, amiket viselt, a fazekakat, amikben főzött. Az öreg ház gerendás mennyezete, a konyhában az edények, a tisztaszoba, a hálószoba és a kamra – mind-mind egy letűnt korszakot idéznek fel.
Vannak itt bútorok, terítők, hímzett falvédők, de fából készült stelázsi és kredenc is, amit a legszívesebben lenyitna az ember lánya, hogy beleszagolhasson, milyen a „réginek” az illata. Nagyszüleim is ilyenben tárolták az édességet, és annak mindig kredencíze volt.
Vannak itt kézzel szőtt, idő koptatta szőnyegek, itt vannak a napi és ünnepi ruházkodás kellékei, ingek, pruszlikok, nagykendők, csizmák és cipők.
De akad gyerekholmi is, meg kifakult fotók a megkopott rámákban, és megszámlálhatatlan más, „nem is tudom, mire volt jó” jellegű tárgyacska. A komódon iratok, a múlt század elején íródott anyakönyvi kivonatok, házasságlevelek és bizonylatok sorakoznak.
A gerendás mennyezet és a szekrény tetején megbúvó vallási kegytárgyak: csodás csendélet!
A hozadék
A hely inspirációként szolgál az ide látogató művészeknek, fotósoknak, filmeseknek, de az iskolások is átélhetik az elmúlt század hangulatát, kezükbe foghatják a korabeli tárgyakat, játékokat. Így a fiatalabb generáció is megismerheti elődei életét, az idősebbek pedig nosztalgiával emlékezhetnek gyermekkorukra.
PRO TURDESQUED! Tardoskedd legrégebbi épülete amúgy a templom, egyes részei még 1300-ban (!) épültek. 1700-ban nyerte el aztán a mai formáját, ahogy a régi községháza is. Itt egy jó falunéző kezdeményezés, a „Tardoskeddi séták” alkalmával megmutatják a résztvevőknek a tömlöct is: ez régen a duhajkodó legények kijózanítására szolgált.
Kimentünk az udvarra. A régi, alacsony parasztház udvarán magas fák sorakoznak. Az udvaron és a kiskertben anno virágtenger virult, az ablakokban muskátli nyílt. Egy letűnt világ hallgatag tanúja a kerekes kút, a földbe vájt verem, a hajdani szekér...
Vallási motívum a tájház homlokzatán
A virágok gondozásába besegít egy 86 éves néni is, aki minden évben legénycsalogató virágot ültet az ágyásba. Mert a szokás az szokás!
Kézművesek az udvaron!
A tájház udvarán tardoskeddi kézművesek várnak bennünket. Csányi Gyula bácsi jó házigazdaként már messziről mosolyog. Gyorsan kiderül, hogy neki és feleségének szívügye a tájház; sőt, a gyűjtemény jó része a felesége családjától származik.
Csányi Gyula
„A kosárfonáshoz fűzfa kell, de nem szomorúfűz. Az száraz, könnyen eltörik – pontosít Gyula bácsi. – Mi vizesárkok mentén termő fűzfát használunk. Sokáig tart kiválasztani a megfelelő vesszőt, mert a hosszúságnak és a vastagságnak is passzolnia kell. De már van saját ültetvényünk, ahol a vesszőt szedjük.”
Gyula bácsi amúgy ügyes kosárfonó és fafaragó. Több mint tizenhét éve űzi a mesterséget, amire még Buják Vince tanította, aki tardoskeddi kosárfonóként nagy hírnevet szerzett. Mint mondja, többen nekibuzdultak, de mára csupán négyen foglalkoznak eme mesterséggel.
Laikusként rögtön az érdekel, vajon mennyi idő alatt tanulható meg a kosárfonás. Vanya József frappánsan megjegyzi: „Ez nem olyan, mint a biciklizés, amit a test nem felejt.”
A kosárfonók egyöntetűen állítják: mivel itt rengeteg a trükk, bizony csinálni kell, gyakorolni, ellenkező esetben megkopik a tudás, nem fejlődik a kézügyesség. Szívesen tanítják az érdeklődőket, de a kitartás sokuknál hibádzik, illetve ráfordítható idő híján kevesen maradnak meg a mesterség mellett. Kézműveseink mindenesetre büszkén mutatják munkáikat – a kosarak mellett készítenek virágtartót, madáretetőt vagy épp karácsonyi harangot vagy hóembert is.
Vanya József
Mindkét kézművesünk egyben fafaragó is, bár József megjegyzi, hozzá a kosárfonás közelebb áll. S mit érdemes tudni ma a fafaragásról?
„Fantázia és művészi hajlam kell hozzá” – mondja Gyula bácsi. Felesége segít a rajzolásban, József pedig sablon segítségével másolja át a kifaragásra váró ábrát. A kosárfonás és faragás közti különbséget egy mondattal el lehet intézni: a kosárfonást nem lehet abbahagyni. A felhasznált vessző áztatva van, muszáj vele befejezni a munkát, mert másnapra kárba vész, és kidobhatja az ember az egészet. A fafaragást viszont bármikor abba lehet hagyni, s akár hetekkel később folytatni.
„Vannak vésőink, de azért amatőrök vagyunk – mondják kézműveseink szerényen. – A munkáinkat amúgy rendre elajándékozzuk. Nekünk ez terápia, munka közben megnyugszik az ember lelke...”
Csibiringyó!
A képen a tardoskeddi fafaragók legújabb alkotása: ezt a Csibiringyó elnevezésű családi napra készítették. A csibiringyózás kifejezést különben Tardoskedden arra a játékos sétára használják, mikor a felnőttek a gyereket kézen fogva a levegőbe kapják, és meghintáztatják.
Kiss Gizella a ma oly népszerű papírfonást mutatja be. Összegyűjti a reklámpapírokat, majd újrahasznosítja őket. Gizella nyugdíjaskora elején talált rá új hobbijára. Egész életében kézimunkázott, varrt, horgolt, kötött, de idővel a szeme érzékennyé vált, így váltott.
Az interneten találkozott először a papírfonással. Autodidakta módon sajátította el, mostanra pedig előszeretettel tanítgatja rá a gyerekeket.
Kiss Gizella
Furuglás Irén a tájház szövőszékén textilhulladékból csodás rongyszőnyeget készít. Odahaza van egy nagy, pedálos szövőszéke, melyet Lipanyból rendelt még a hatvanadik születésnapjára. A szövéssel az ipolyszalkai tájházban találkozott, és rögtön beleszeretett. Irén néni szereti bemutatni ezt az ősi szakmát a gyerekeknek, és az ismerőseit is rendre megörvendezteti egy-egy szép és praktikus rongyszőnyeggel.
Mára minden háztartásban akad elhasználódott textil, mert sokféle anyagból készíthető rongyszőnyeg; Irén elsősorban a pamutanyagokat részesíti előnyben, mert a pamut kopásálló, jó tartósságú. A megunt ágyneműt, pólót, illetve egyéb ruhadarabot mind újra lehet hasznosítani így, szőnyegbe szőve!
Furuglás Irén
S hogy mi kell a szőnyegszövéshez? Kitartás, sok türelem és szeretet – hangzik a válasz. Anyagigénye a szövőkeret, vetélő, felvetőfonás és az újrahasznosítható textilek tömege. Irénke nénitől még megtudjuk, hogy a rongyok összevágása, előkészítése a legmegterhelőbb feladat.
Ha a szövéssel haladni szeretne, akkor nagyon fontos, hogy az anyag legyen előkészítve (legyen feldarabolva, felvagdosva); s ne a szövéssel egyidőben kelljen az ilyesmit elvégezni. Mérvadó az anyag felvágott szélessége és vastagsága is, mert ha az egyik vékonyabb, a másik vastagabb, akkor az a végeredményben megmutatkozik.
Irén néni büszke a hobbijára, mint mondja, a kézművesek társaságában töltött idő mindig jó hangulatban telik. Sokat nevetgélnek, viccelődnek – a nevetés pedig tudvalevőleg az élet kötőszöveteként szolgál. Kézműveseink között szinte tapintható az összetartozás ereje, mert nagy szeretettel beszélnek egymás munkájáról.
