Mit várunk el a másiktól? Erre a kérdésre valószínűleg nemtől és párkapcsolati állapottól függetlenül mindenki tudja a választ, hiszen a mindennapok során is elvárások között élünk. Vigyáznunk kell azonban, nehogy átessünk a ló túloldalára, hiszen a szakemberek is megerősítik, hogy a párkapcsolatok zátonyra futása gyakran az egymással szemben támasztott irreális elvárások miatt történik.
Sok cikk született már arról, mit vár el a nő a férfitól. De mi a helyzet a másik oldallal? A férfiak ugyanis ritkábban beszélnek erről a témáról, egymás közt pedig gyakran elintézik olyan közhelyes, elbagatellizált példákkal, mint hogy egy nő legyen jó az ágyban, nézzen ki jól, tudjon főzni és vezesse a háztartást. De tényleg erre vágynánk mi, férfiak? A kérdésre egyedül nem tudok válaszolni, ám a következőkben megpróbálok legalább a saját szemszögemből képet adni arról, mit is vár el egy fiatal férfi a nőtől a 21. században.
Az elmúlt évtizedek során ugyanis nemcsak a társadalmi szokások és trendek változtak, hanem a férfiak nőkkel szemben támasztott elvárásai is. A második világháború után született generációk már olyan családi környezetben szocializálódtak, ahol jobbára mindkét szülő dolgozott.
Ugyanakkor a család és a háztartás menedzselése sok esetben ugyanúgy a nőkre maradt, mint korábban, amikor mindennapjaik a gyereknevelés és az otthon körüli teendők körül forogtak.
Mit gondolnak a kérdésről a nők?
Minderre csak azért tértem ki, mert bár ezek a minták még ma is élnek a társadalomban, s részben irányt is mutatnak, úgy veszem észre, hogy a mai kor embere már nem ragaszkodik annyire a klasszikus nemi szerepekhez. Vagyis ma már nehezebben határozhatók meg a kizárólag női és férfi feladatok. S ha valamit az egyik fél el is vár a másiktól, akkor azt mint partnerétől várja el, nem kimondottan mint nőtől vagy férfitól.
A témában megkérdeztem néhány hozzám közel álló hölgyet, hogy szerintük mi az, amit a másik nem általánosságban véve elvárhat. Volt, aki a klasszikus példákat emelte ki, avagy bánjon jól a fakanállal és tartsa egyben a háztartást, beleértve a takarítást és a hétköznapi ügyek intézését. Más azt jegyezte meg, hogy a társadalom többnyire elvárja a nőktől (de a nők is egymástól), hogy mindig legyenek csinosak és tip-topok. Hasonlóan vélekedett a harmadik megkérdezettem is, aki szerint a férfiak általában igényességet és törődést várnak el a nőtől: ne hanyagolja el se magát, se a háztartást, továbbá lehessen vele kommunikálni és kompromisszumot kötni.
Mit várok el én a nőtől?
Ami engem illet, az imént felsoroltatokból kiindulva semmiképp sem várnék el olyat, hogy egy nő egyedül vigye a hátán a háztartást, de még azt sem, hogy tudjon főzni. Olyan szinten felgyorsult világot élünk, hogy úgy gondolom, a mai generáció számára ezek részben már elavult, ósdi elvárásoknak számítanak.
Szóval amit én elsősorban elvárok egy nőtől, az az, hogy legyen partner, a szó szoros értelmében. Számíthassak rá a mindennapok során, és támogasson – akár csak azzal, hogy megért a nehezebb időszakokban. Azt gondolom, ezek nemcsak egy jól működő párkapcsolat alapvetései, hanem a bizalom kialakulásának és megőrzésének is. Tapasztalataim szerint mi, férfiak ritkábban nyílunk meg, s inkább magunkba fojtjuk a problémákat, illetve késleltetjük azok kibeszélését. Ennek okai közt pedig mindenképp ott van az, hogy néha úgy érezzük, nem kapnánk kellő megértést vagy empátiát, esetleg „nem megfelelő a pillanat” arra, hogy elmondjuk, mi nyomja a szívünket.
S véleményem szerint nincs rosszabb annál, amikor egy párkapcsolaton belül a két fél nem tudja őszintén megbeszélni egymással a gondjait.
Fontosnak tartom azt is, hogy egy nő mellett önmagam lehessek, s fogadjon el olyannak, amilyen vagyok. Ez utóbbi természetesen nem azt jelenti, hogy minden maradjon a régiben: inkább a feltétlen támogatásról van szó, valamint arról, hogy együtt, közösen fejlődjünk és kerekedjünk felül a kihívásokon.
A mai társadalom egyik nagy paradoxona, hogy sok párkapcsolatban magányosak a felek, s úgy gondolom, ez elsősorban azért van, mert nem adhatják önmagukat: szerepet játszanak, miközben irreális elvárásoknak próbálnak megfelelni.
(© Giulia Rosa)
Nálam az sem egy elhanyagolandó tényező, hogy egy nő becsülje meg és értékelje azokat az erőfeszítéseket, melyeket férfiként a párkapcsolatért vagy a közös életért teszek. S itt nem valamiféle ajnározásra vagy piedesztálra emelésre gondolok, hanem inkább arra, hogy a kritikusabb pillanatokban is számíthassak a megértésére. Ezt a hozzáállást egyébként az élet minden területén fontosnak tartom – úgy gondolom, nem békeidőben kell empatikusnak és korrektnek lenni, hanem akkor, amikor a másik embernek a leginkább szüksége van rá.
S talán itt kell megjegyeznem, hogy mindent, amit idáig leírtam, azt vice versa gondolom, avagy az egyenlőség és a kölcsönösség híveként nem várnék el olyat egy nőtől, amit én magam ne adnék meg neki.
A szimpátián túl
Vannak persze olyan, klasszikus értelemben vett személyes preferenciáim is, amelyek talán inkább igények, mintsem elvárások. Ilyen például az, hogy egy nő legyen intelligens, legyen jó a humora, s tudjon nevetni önmagán. Ez utóbbi szerintem nagyon fontos, hiszen lehet valakinek gyenge az önbizalma és az önértékelése, ám ha nem tud humorral hozzáállni az élethez, akkor nagyon nehéz lesz átlendülnie a nehézségeken. Aztán ott van a külső, amely kapcsán sokan szeretik csűrni-csavarni a dolgot, szóval kimondom: mindenki a szépet szereti és keresi. De a szépség relatív, s hogy kinek mi tetszik, az tényleg egyéni kérdés. Ezen a téren tehát én inkább azt várom el a nőtől, hogy legyen igényes önmagát illetően.
Ami még alapvető fontosságú számomra, hogy egy nő legyen hűséges, őszinte és egyenes velem. Az utcára kilépve nap mint nap számtalan hazugsággal és rossz szándékkal találkozunk, így már csak emiatt is lényeges, hogy legalább otthon ne szívjuk egymás vérét, s ne raboljuk a másik idejét felesleges játszmázással, vélt sérelmekkel vagy haragtartással.
Azt gondolom, nagyon sok esetben a nyílt, egyenes kommunikáció a kulcs a felmerülő problémák megoldásához. S persze az sem árt, ha a felek tiszteletben tartják egymás magánéletét, avagy teret adnak a másiknak a kikapcsolódásra és az önmegvalósításra – amelyek olykor csak egyedül kivitelezhetők.
Végezetül szeretném megjegyezni, hogy bár az imént felsoroltakat fontosnak tartom, ezek csupán elvárások, amelyekből néha engedni kell. Ahogy a bevezetőben is említettem, a túlzó és irreális elvárások miatt megesik, hogy a férfi és a nő el sem juthatnak odáig, hogy mélyebb kapcsolat alakuljon ki köztük. S biztosak lehetünk benne, hogy nincs senki ezen a Földön, aki minden egyes kritériumunknak megfelelne. Ezért kell csínján bánni az igényekkel, és szem előtt tartani azt, hogy a másik is csak ember. Ha azonban megvan a kellő empátia, akarat és alázat a két fél közt, akkor közösen formálhatják egymást úgy, hogy egyikük személyisége se szenvedjen csorbát.
