Az Új Nő-bál háziasszonyát, az ismert műsorvezető-szerkesztőt, Demcsák Zsuzsát „hazai terepen”, a tévében kerestem fel.
Miközben az öltözője felé tartunk, arról faggatom, hogy tetszett neki Várkonyban.
(© TV2)
– Örülök, hogy elfogadtam a meghívást. A kastély lenyűgöző, és hihetetlenül jó volt a bál hangulata, mentes minden politikától, s ez nagyon tetszett. Látszott, hogy a vendégek számára sokat jelent, hogy részt vehetnek ezen a nagy presztízsű rendezvényen. Rákészültek – és nem csak lélekben. Azok az estélyik! – meséli lelkesen, miközben helyet foglalunk a kényelmes fotelekben. Szemtől szembe. És ekkor veszem észre igazán, hogy…
– De szép a sminked! A tévé képernyőjén nem is érvényesül. Gyönyörű!
– Köszönöm. Én nem igazán kedvelem a túl erős sminket. A stúdióban viszont fontos a hangsúlyos smink, különben az erős lámpák elmossák az ember vonásait. Meg így, pénteken már kifejezetten jól jön, legalább eltünteti a heti fáradtság nyomait.
– A Mokka reggel hétkor kezdődik. Mikor indul a te napod?
– Minden nap ötkor kelek, ami nem igazán ideális, mivel bagolytípus vagyok. Hatra már bent vagyok a tévében. Egy óránk van sminkelésre, fodrászra és a négy napilap átolvasására. Mire felkészülünk az aktuális témákra, indul az adás.
– És jönnek a vendégek. Nézőként úgy tapasztalom, hogy néha vannak nehéz esetek. Kekeckedők, provokatőrök – és te higgadtan reagálsz. Ez tanult fegyelem?
– Lobbanékony természet vagyok. Hamar felcsattanok, de hamar le is higgadok. A munkámban viszont fegyelmezett vagyok.
Vannak olyan beszélgetések, amelyekbe tilos személyes érzelmeket belevinni. Nem az a cél, hogy az én véleményem kiderüljön. Nem szabad felvenni a kesztyűt.
– Fegyelmezettséged ellenére nem vagy távolságtartó. Nehéz volt megtalálni az arany középutat?
– Egy televíziós legnagyobb kincse, ha megtalálja a saját személyiségét. Ezt különféle úton lehet elérni. Van, aki, megnézi, hogyan dolgoznak a kollégái, van, aki önerőből próbálkozik. Én az angolszász példát tartom követendőnek, ahol nincs túlterjengés. Konkrét, célratörő kérdések vannak. Pontosan olyanok, amelyeket a néző is feltenne.
– Talán egy éve, hogy Tvrtkóval vezetitek a Mokkát. A szemünk láttára lettetek jó barátok.
– Talán két hete dolgozhattunk együtt Tvrtkóval, amikor azt mondta: Zsuzsa, mi barátok leszünk. Jó, jó, mondtam kétkedve, mert nem igazán hittem benne, hogy én még harminc fölött kötök új barátságot. Neki lett igaza. A családjaink is összebarátkoztak. Tvrtko felesége, Gyöngyi és a férjem egyívásúak. Racionális, két lábbal a földön járó emberek, akik megadják a biztos hátteret. A gyerekeink is jól kijönnek egymással.
– Nekem úgy tűnik, mintha csak nemrég olvastam volna, hogy kislányod született. Mennyi idősek most a gyermekeid?
– Benedek hatéves, lányom, Tamara pedig 4 és fél. Két kis örökmozgó. Mindketten örökölték a sport iránti szenvedélyemet. A lányom balettre, tornára jár, a fiam nagyon jó teniszben, és úszik mindkettő. Az úszásért nem igazán rajonganak. Fontosnak tartom, hogy később mindketten válasszanak maguknak csapatsportot.
– Szigorú vagy megengedő anyukának tartod magad?
– A férjemnél szigorúbb vagyok. Ha valamire megkérem őket, akkor következetesen ügyelek arra, hogy azt be is tartsák. Ilyen például a játékok esti összerakása. Nem egy sétagalopp a gyereknevelés. Nagy szerencsém, hogy jó gyerekeim vannak. A fiam meglepően szófogadó. Érdekes, hogy minél többet dolgozik az ember, annál jobban élvezi a velük töltött időt, és annál több energiája marad rájuk.
– Naponta kettőig-háromig a tévében vagy, készítitek a következő adástervet, délutánjaidat a gyerekeiddel töltöd. Hogy lehet mindezt összeegyeztetni a versenysporttal? Ha jól tudom, az elmúlt évben visszatértél a röplabdához.
– Nem lehet. Sokáig én is azt gondoltam, hogy lehet. De az NB1 Extraligában, főleg az Újpest színeiben röplabdázni nem csak presztízs. Heti nyolc edzés, felkészülési tornák, meccsek. Eleinte vittem magammal a gyerekeimet. Magamnak is be akartam bizonyítani, hogy működhet a kettő együtt. Azért, ha időm engedi, az edzésekre ma is eljárok.
– Egy médiaszereplő mindig tipp-topp kell legyen. Magánemberként mennyire fontos számodra az öltözködés?
– Szeretek jól kinézni, de nem vagyok túl kreatív. A klasszikus összeállításokat, az elegáns, visszafogott kosztümöket, nadrág-blúz összeállításokat kedvelem. Nem vagyok a mély dekoltázsok híve.
Igyekszem mindig észben tartani anyukám tanácsát: Kislányom, amikor öltözködsz, soha ne felejtsd el, hány éves vagy!
– Ezek szerint nagyon jó a viszonyod az anyukáddal.
– Nemcsak vele, az apukámmal is. Szoros családi szimbiózisban éltünk. Anyu ugyanolyan csodálatos nagyi, mint amilyen anya. Rá mindig lehet számítani.
– Egy ideig Prágában éltetek, sőt te ott is születtél...
– A szüleim friss diplomás közgazdászként kerültek ki Prágába. Apu a nemzetközi diákszövetség tudósítójaként kapott kint állást. Anyu pedig a bátyámmal és velem otthon volt. Kétéves koromig éltünk kint, ezért sok mindenre nem emlékszem. De többször utaztam már „vissza”. Ilyenkor mindig megnézem a kórházat, ahol születtem, és a Jablonka utcát, ahol éltünk. És közben gyűlnek a saját élmények, az emlékek.
