Mona

Amikor a kiadóm jelezte, hogy Budapestre látogat egy egyiptomi muszlim feminista, nagyon megörültem. Végre egy női hang! Az utóbbi hónapok eseményeiről számos férfit hallottunk beszélni: angolul jól beszélő menekülteket – migránsokat, számos szakértőt és többgenerációs muszlimot. A muszlim nők véleményét viszont egyáltalán nem hallottuk.

Mona Eltahawy Budapesten tartott előadást a feminizmusról, a nők harcáról és az iszlámról. A teremben fele-fele arányban ültek férfiak és nők. Ezt mindig figyelem, mert érdekel, hogy vonzzák-e az esélyegyenlőségről szóló előadások a férfiakat is. Mona története őket is érdekelte. Az előadás remek volt, Mona dinamikus, szókimondó, aki nem tesz zsebkendőt a szája elé. És milyen jól teszi!

Olyan harciasan szidta és kritizálta a muszlim férfiakat, hogy ha nem egy muszlim nőről lenne szó, szélsőségesnek, rasszistának néznénk.

Mona megírta történetét, a ma festett vörös hajat viselő muszlim nőét, aki 8 évig kendőt viselt. Ma már azt mondja, hogy 7 évig küzdött, hogy le tudja venni. Az előadáson a muszlim nőket érő állandó szexuális zaklatásokról is bátran beszámolt. Elmesélte élményeit az egyiptomi forradalom idején tartott tüntetésekről, ahol gumibotokkal ütötték. A Twitteren posztolta segélykiáltását: „Megvertek, letartóztattak, a belügyminisztériumban tartanak fogva.” Később tudta meg, hogy az egész világon elterjedt a #FreeMona hashtag. Törött csontokkal került a kórházba, és elmondta a nővérnek, hogy mi történt, aki azt kérdezte, hogyan engedte, hogy ilyesmit tegyenek vele.

„Egy jó, erkölcsös szűz megvédte volna magát, a mellét és a nemi szervét; egy jó, erkölcsös szűz nem ment volna ki a Mohamed Mahmúd utcára; egy jó, erkölcsös szűz nem beszélne ilyen nyíltan a szexuális támadásról” – mondta a nővér.

A könyv rengeteg muszlim társadalmi problémát érint. Vannak fejezetek, amelyeket tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlott. Az igazságtalanság minden oldalon hasba rúg. Mona könyvének van egy mondata, ami egy ideje nem hagy nyugodni: “Ha a nők veszekszenek, abból a férfiak húznak hasznot.” És milyen igaza van! Egyiptomban, Amerikában, Budapesten és a Csallóközben egyaránt örök érvényű gondolat.

2011 márciusában a kairói tüntetéseken a nők nagy részét bántalmazták, fogdosták, letépték a ruhájukat. A hatóságok sokukat börtönbe vetették, ahol szüzességi vizsgálatot végeztek rajtuk. Vagyis egy katona „bedugta” az ujját, és ellenőrizte, hogy megvan-e a szűzhártya. Mintha csak a szüzek véleménye számítana! A többi „romlott nő” pedig gondol, amit akar. A szüzességi vizsgálatokat a katonaság azzal indokolta, hogy muszáj volt a nőket ellenőrizni és belistázni, hogy utána ne tudják nemi erőszakkal vádolni a katonákat.

Mona nagyot csalódott, hogy az a forradalom, ahol az elnyomott nők tüntettek a férfiak mellett, végül nem a nőknek kedvezett.

– Elképedtem, miért nem hisz senki annak az áldozatnak, aki a nyilvánosság elé mert állni történetével. Senki nem akarta elhinni, hogy a hadsereg nem a mi oldalunkon áll. Hazugnak bélyegeztek, és el akartak hallgattatni. Azt hittem, kiállnak a nők jogaiért, de ehelyett egyre rosszabb lett a helyzet – mondta.

Mona története nem egyedi eset, rengeteg nyugati újságírónő számolt be hasonló élményekről a forradalom alatt. Igazából csak akkor tudta meg a világ, hogy mi történik már egy jó ideje Egyiptom utcáin a nőkkel... Mert egészen addig csendben, kamerák nélkül zajlottak az atrocitások. A forradalom hevében számtalan egyiptomi, hidzsábot viselő nő állt fel, és mesélt magáról vagy nőtársai félelméről. Hiába viselnek testet teljesen lefedő ruhákat, úgy is nap mint nap bántalmazzák őket.

– A ruháim nem védték meg a testem az elkalandozó ujjak és kezek elől. Ha festékkel jelölném magamon a helyeket, ahol a beleegyezésem nélkül érintettek, annak ellenére, hogy hidzsábot viseltem, körös-körül csupa festék lenne a testem – mondja Mona. És elmeséli, hogy a kendő nélküli nők olyan beszólásokkal találkoznak, hogy nem eléggé muszlimok, hogy Allahnak nem tetszik, a Korán is tiltja... Kendő nélkül nem tartják őket a férfiak rendes lányoknak.

Könyvében megemlít egy eléggé bizarr beszélgetést.

– Ha cukorkát eszik, melyiket választaná: azt, amelyiket papírba csomagolták, vagy azt, amelyik csupasz?

– Nő vagyok, nem cukorka! – válaszolta Mona a kérdezőnek.

Mona Angliában nevelkedett, 15 évesen került Szaúd-Arábiába, ahol szülei az egyetemen dolgoztak. Könyvében úgy ír erről az időszakról, mint amely felszínre hozta benne a feministát. A mindent átható szabályok gondoskodtak erről: Szaúd-Arábiában a nők nem ülhetnek volán mögé, nem érintkezhetnek férfiakkal, és csak hosszú csadorban léphetnek utcára. Mindez Monának maga volt a pokol. A vallás és annak a félremagyarázása miatt gyerekként kezelik a nőket. Ekkor járt először zarándoklaton a Kába kőnél Mekkában. Amikor imát mormolva haladt családjával a nagy tömegben a muszlimok számára szent helyen, valaki megfogta a fenekét...

A rengeteg ember közt nem tudta, hogy ki lehet az, aki folyamatosan tapogatja. Aztán, amikor a zarándoklat azon részéhez érkeztek, hogy a férfiak után a nők is megcsókolhatták a követ, egy rendőr, aki megálljt intett a férfiaknak, alattomban megmarkolta Mona mellét.

– A Szaúd-Arábiában töltött évek alatt, majd azt követően Egyiptomban rájöttem, hogy a legtöbb férfi így csinálja. Így férnek hozzá a testedhez, és olyan alattomosan, hogy a végén te kételkedsz, erőszakoskodtak-e veled egyáltalán, tényleg felnyomták-e az ülésed alatt az ujjukat, megsimogatták-e a fenekedet. Mert a kéz tulajdonosa egészen más irányba néz. Egy ideig Egyiptomban dolgoztam, ahol az összes nőkollégám erről beszélt. A taxis úgy ad vissza, hogy megsimogatja a női kezet, a pályaudvaron megfogják a nők mellét, fenekét, hozzájuk dörgölőznek, és cuppognak. Egy ideig azt hittük, hogy ez csak a nyugati nőknek “jár”, de később kiderült, a fejkendős lányok ugyanúgy megkapják, mint a csadort viselő nők.

Az UNICEF adatai szerint az egyiptomi nők 90 százalékát megcsonkították, vagyis a nemi szervét összevarrták, vagy kivágtak belőle darabokat. A Közel-Kelet 29 országában végzik ezt, de a nyugati országokban letelepedett egyiptomi családoknál is él ez a szokás. A csonkításnak több fajtája van – ezt a részt olvasni sem bírtam, összeszorított lábakkal lapoztam az oldalak közt. A falukban érzéstelenítés nélkül végzik, úgy, hogy jön a bába, és pár nő jelenlétében – általában az anya is ott van – szétfeszítik a lányok lábát, majd késsel, ollóval vagy borotvapengével kimetszik a „fölösleges” részeket. A lányok belázasodnak, és nem ritka, hogy elvéreznek, a menstruációjuk utána fájdalmas lesz, és a szexuális életük öröm nélküli. A csonkítást azért tartják szükségesnek, mert a nő gyenge, és nem tud uralkodni szexuális vágyain. Azért kell megcsonkítani, hogy így kedve se legyen hozzá, rendes lány maradjon. Ez a család számára garancia, hogy szűz marad, és „jó feleség” lesz.

Tőlünk nem is olyan messze, Nagy-Britanniában is csonkítanak meg lányokat a muszlim bevándorlók (máshol is, csak innen vannak hivatalos adatok is), de Angliában csak 2014-ben indítottak bűnvádi eljárást „súlyos fizikai gyermekbántalmazás” címén. “Miért nem volt több eljárás, ha a gyakorlat körülbelül 65 ezer 13 év alatti lányt fenyeget?” – kérdezi Mona a könyvében. A parlamenti képviselők joggal tulajdonítják a hibát a hatóságoknak, amelyek azért nem járnak el, mert a “rosszul értelmezett kulturális különbségeket a gyermekek jogai elé helyezik”. Rengeteg női fórumon vett részt, ahol sok nő történetét meghallgatta. Egy nő azt mesélte neki, hogy amikor 17 évesen férjhez adták (!), a nászéjszakán a férje visszaküldte az anyjához egy üzenettel. „Tudod, mit kell tenned.” Ekkor az anya bábát hivatott, és megcsonkították a lányt, akit így már elfogadott a férje.

Az előadás után sorra jöttek a kérdések. Egy fiatal lány azt kérdezte, hogy mit tehetünk mi, európaiak a muszlim nőkért. Mona egyértelműen fogalmazott:

– Semmit. Ez a mi harcunk. Abból még nem született jó, ha az erős felsőbbrendűségi tudattal rendelkező fehérek beleszóltak a közel-keletiek dolgába. Mindenkinek először magát kell felszabadítania. Mindenkinek egyedül kell megküzdenie saját szabadságáért.

Az előadás után sorakoztak a diákok egy-egy kérdéssel és történettel, amit a nagy nyilvánossággal nem mertek megosztani. Mona felém fordult, és mutatta, hogy a világon mindenhol érik atrocitások a nőket.

– Nektek itthon kell megküzdenetek, hiszen itt sincsenek nők a politikában. Itt is nagy a családon belüli erőszak száma, itt is számos probléma van az egyenlőség terén! A nők elleni erőszak nem csak ott létezik, ahonnan én származom. Amikor új helyre érkezem, mindig megkérdezem: egyenlő a férfiak és a nők bére? Nem! Egyenlő arányban vannak a férfiak és a nők a politikában? Egyértelműen nem! Megszűnt a családon belüli erőszak és a szexuális zaklatás? Nem! Szóval az, hogy a férfiak kontroll alatt tartják a nőket, és a nők testével azt csinálnak, amit akarnak, mindenhol érvényes!